Megjelent a Nemzeti Érdek 19. száma


NEKÜNK MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ!

Nemzeti Érdek új folyam 19. szám


„Feladatunk elsősorban a béke eszközeivel való hódítás, vonzó tulajdonságaink fokozása, kultúránk ápolása és olyan belpolitika folytatása, mely külpolitikánknak a magyar nemzet kulturális, gazdasági, katonai képességeinek kifejtésével szilárd alapot nyújthat.”

(Ifj. gr. Andrássy Gyula: A külpolitikai helyzet.
In: Új Magyar Szemle. 1920. 1. szám. május. 4–22. o.)

 

Ifjabb Andrássy Gyula – aki apja híréhez méltó magyar államférfi, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, s elkötelezett antikommunista volt – a magyar nemzet története egyik legnagyobb katasztrófájának, a trianoni békeszerződés aláírásának előestéjén írta ezt. Már látszott, hogy Magyarország számára a jövő elképzelhetetlen számú nehézséget fog tartogatni. Újjá kellett szervezni az országot úgy, hogy a  korábbi  erőforrásoknak csak a töredéke állt rendelkezésre, a magyarajkú lakosság jelentős része a határokon kívül maradt, miközben a minket körbevevő államok erős ellenérzéseket tápláltak irányunkban.

Andrássy ebben a kontextusban igyekezett programot adni. Ha röviden akarjuk összefoglalni, hogy „mire gondolt a költő”, akkor a következőkre juthatunk: Saját magunk erejéből, képességeinket jól kihasználva, a nehézségek ellenére, ismét Közép-Európa meghatározó politikai tényezőjévé kell válnia Magyarországnak. Hogy sikeres lehessen belpolitikailag, és hogy külkapcsolatai révén képes legyen képviselni a határokon kívül maradt magyarság érdekeit. Magyarország legyen az első.

Ez a lélektani helyzet a ma élők számára sem ismeretlen. Nem sokan vitatnák, hogy a 21. század első évtizedének végére Magyarország hasonlóan lehangoló helyzetbe került. Az ország gazdasága romokban hevert, az állam működése fenntarthatatlan volt, a szomszédos országok rakétaként lőttek ki mellőlünk, miközben az országot és az emberek nagy részét az eladósodás valamilyen formája sújtotta. Nem csoda, hogy hazánk jelentőségét vesztett, külpolitikailag jelentéktelen országgá vált. A politikai elit egy része által erre a helyzetre javasolt egyetlen – minden gondolatot nélkülöző – kiút pedig csupán annyi volt, hogy kritika nélkül fogadjuk el a kívülről javasolt doktrínákat, szorgalmasan másoljuk azokat a mintákat, amelyek a világon máshol is kétes eredményeket hoztak. A 2010 után hatalomra került elit viszont jól érzékelhetően másban gondolkozott.

A Nemzeti Érdek jelen száma ebben a tekintetben számadás. Számadás arról, hogy miként  változott Magyarország helyzete 2010 óta. Képesek voltunk-e sikeres és fenntartható pályára tenni az országot? De talán többet is tud ennél. Számot vet saját magunkkal is. Kik vagyunk, miért csináljuk, amit csinálunk? Milyen kihívások állnak az ország előtt és hogyan tudnánk leküzdeni őket?

Beszéljen az elmúlt két ciklus és jelen kiadvány saját magáért. Én csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy végre van egy rendes mércénk! Olyan, amelyet ifj. Andrássy Gyula is – oly élesen – meghatározott. Néha ugyanis a jó mércét a legnehezebb megtalálni. Néha nehezebb, mint bármilyen mérce szerint jó eredményt elérni. Az eredmény ugyanis csak akkor érdekes, ha jó a mérce.

S úgy érzem, hogy végre jó a mérce. Végre Magyarország az első.

Orbán Balázs
kutatási igazgató
Századvég Alapítvány


Lapozzon bele a kiadványba