A geopolitika segít megérteni a nemzetközi kapcsolatokat



Egy brit diplomáciai elemző könyvében azt vizsgálta, hogy egy állam külpolitikája mennyire függ a földrajzi körülményektől. A területet elsődlegesen a geopolitika vizsgálja, azonban a XX. század második felére a tudományág elfogadottsága jelentősen csökkent. Ennek oka, hogy a geopolitika elsősorban érdekalapon magyarázza a nemzetközi kapcsolatokat, ami nem illeszkedett az 1990 utáni trendekbe. A könyv tíz térképen keresztül igyekszik megmutatni egyes régiók nagyhatalmi szereplőinek motivációit, megmagyarázni történelmüket, jövőbeli terveiket. Az elemző szerint a geopolitika újra magyarázó narratívává válik a nemzetközi kapcsolatokban, amely segítségével jobban érthetővé válnak az egyes országok motivációi.


Tim Marshall: Prisoners of Geography: Ten Maps That Tell You Everything You Need To Know About Global Politics, Elliott & Thompson, 2015

A nemzetközi kapcsolatok realista elmélete mindig is érdekalapúnak és a külső körülményektől meghatározottnak írta le az államok közötti viszonyok alakulását. Ennek az irányzatnak egyik leágazása az úgynevezett geopolitika, amely az egyes szereplők földrajzi adottságaiból próbálja levezeti azok cselekvését. Ez a megközelítés a 90-es és 2000-es években háttérbe szorult, mivel az akkor uralkodó konszenzus szerint az értékalapú politizálás határozza meg a nemzetközi kapcsolatokat. Az elmúlt évek konfliktusosabb nemzetközi trendjei viszont visszaterelték a figyelmet a realista megközelítések felé, így a geopolitika, mint magyarázó keretrendszer jelentősége is megnövekedett. Ezt a trendet látta meg Tim Marshall brit rádiós külpolitikai elemző, aki tíz, nagyhatalmakat vagy világrégiókat ábrázoló térképpel magyarázza jelen korunk politikai történéseit. Ezek közül szemlézünk az alábbiakban.

Kína – 4000 év után tengeri nagyhatalom

Marshall szerint az elmúlt évek legfontosabb nemzetközi politikai eseménye volt, amikor 2006 nyarán, a Dél-kínai-tengeren járőröző amerikai hajóflotta középen felbukkant egy elektromos meghajtásra is képes – tehát extrém csendes – kínai tengeralattjáró. Ez egyszerre dühítette fel és ijesztette meg az USA haditengerészetét, hiszen nem feltételezték, hogy Kína képes ilyen teljesítményre. A helyzetet – amerikai szempontból – súlyosbította, hogy a tengeralattjáró torpedótávolságra került a USS Kitty Hawk repülőgép-hordozótól, amely – mint ilyen – az USA haderejének egyik legfontosabb oszlopa és szimbóluma. Marshall úgy véli, az eset jelentősége túlmutat önmagán, hiszen Kína alárendelődése a nyugati hatalmakkal szemben elsősorban a kínai haditengerészet hátrányának köszönhető. A kelet-ázsiai nagyhatalom azonban fokozatosan képessé válik arra, hogy ellenőrözze a Dél-kínai-tengert, sőt már épülnek a globális képességek alapjaiul szolgáló kínai repülőgép-hordozók.

Marshall szerint Kínának kontinentális területein, tehát belső Ázsiában két területre kell csak különleges hangsúlyt fektetnie, ezek pedig Tibet és az Ujgur Autonóm Tartomány. Számos ország elítéli Kína tibeti jelenlétét, azonban Marshall szerint geopolitikailag érthető a nagyhatalom jelenléte, hiszen Kína szinte minden nagy folyója (a Sárga-folyó, a Jangce és a Mekong) is a tibeti fennsíkon ered. Kína vízigénye azonos az Egyesült Államokéval, de lakossága jóval nagyobb mértékben növekszik. Ezért teljesen érthető, hogy Kína ellenőrzése alatt akarja tartani a térséget, főleg úgy, hogy egy esetleges kínai kivonulást követően India valószínűleg kitöltené a hatalmi vákuumot Tibetben. Kína ezen felül olyan teljesítményt is elért, amelyet a nyugati hatalmak sosem voltak képesek: vasúti összeköttetést teremtett Tibettel. Ehhez kötődik a kínai jelenlét legaggályosabb folyamata, ugyanis Tibet etnikai arányai jelentős változásokon mentek át, amely folyamat a vasútépítést követően felgyorsult.

Oroszország – a melegvizű kikötők bűvöletében

Marshall szerint a mindenkori Oroszországot, tehát a cári, a szovjet és a modern idők Oroszországát csak akkor értjük meg, ha tisztában vagyunk a melegvizű, óceánra nyíló kikötők jelentőségével. Az ilyen kikötők megléte garantálja egy nagyhatalom számára, hogy az év teljes időszakában globális jelenléttel bírjon. Ilyen kikötővel Oroszország nem rendelkezik, de mindenkori céljai között szerepel ilyen létesítése. Ennek fényében érethető meg a Szovjetunió 80-as évekbeli afganisztáni katonai jelenléte, amely egy Indiai-óceánra nyíló melegvizű kikötő reményét jelentette a szovjet vezetés számára.

Jelenleg Oroszország két meleg vizű kikötővel rendelkezik: a krími Szevasztopolban és Szíriában. Egyik sem nyílik óceánra, a szír kikötő ezen túl nem Oroszország saját területén található. Mindkét támaszpont azonban jó magyarázati alapként szolgál a közelmúlt orosz katonai szerepvállalásaira, hiszen Szevasztopol esetén egyetlen saját kikötőjétől, az Asszad-rezsim bukásával pedig egy egyetlen Fekete-tengeren kívüli kikötőjétől esett volna el Oroszország. A szevasztopoli támaszpont nagy hátránya, hogy a Fekete-tengerről csak a NATO-tag Törökország fenségvizein keresztül lehet kijutni a Földközi-tengerre. A szír támaszpont viszont nem alkalmas nagyméretű hajók fogadására.

Éppen ezért az Egyesült Államok – Marshall szerint –arra fogja bátorítani a jövőben a román vezetést, hogy fejlessze fekete-tengeri hadiflottáját, ellensúlyozva ezzel az orosz jelenlétet, és kénytelen lesz jó kapcsolatokat ápolni a mindenkori török vezetéssel, hogy az orosz hajóforgalmat így kordában tudja tartani.

Egyesült Államok – értékek és érdekek között

A fenti két ország elemzéséből is jól játszik, hogy az Egyesült Államoknak elsősorban tengeren kell érdekeit érvényesítenie a globális képességekre aspiráló Kínával és Oroszországgal szemben. Marshall úgy véli, az USA 1990 után felemás politikát folytatott, hiszen megpróbált az elvi alapú politizálás álláspontjára helyezkedni, azonban sokszor nem volt következetes. A szerző szerint jó példa erre, hogy az USA többször ítélte el Iránt az emberi jogok megsértéséért, de nem teszi ezt Bahreinnel, ahol a helyi monarchia vendégeként haditengerészeti állomást tart fent. Marshall hasonlóan problémásnak tartja a demokrácia-export gyakorlatára épülő külpolitikát, amely stabil térségeket változtatott instabillá, főleg elvi okokra hivatkozva.

Marshall szerint egyértelműen látszik, hogy az Egyesült Államoknak váltotatnia kell ezen a gyakorlatán, és realistább, egy-egy térség földrajzi sajátosságaira is reflektáló politikát kell folytatnia

Európa – egymással versengő régiók

Marshall szerint Európa, mint világhatalmi szereplő kettős helyzetben van. Egyfelől földrajzi adottságait tekintve könnyen bejárható: a Duna-Rajna vonalon észak-nyugati végeiből dél-keleti határaiig könnyen hajózható. Marshall szerint a Duna vízgyűjtőterületét jelentő Duna-medence egy jól behatárolható gazdaságföldrajzi egység, azonban a folyam mellékfolyói számos kisebb régióra bontják Európát. Európa térképére tekintve is jól látható jelenségről van szó, hiszen ekkora területen ennyi állam máshol nem figyelhető meg a bolygón. Marshall szerint Európa virágzásnak majd eljelentéktelenedésének okai is erre a tényezőre vezethetőek vissza. Az egymással versengő nemzetállamok rendkívül sikeresek tudnak lenni, de méretükből adódóan nehezebben képesek tartani a lépést a globális nagyhatalmakkal szemben.

Összegzés

Marshall kiáll a geopolitikai gondolkodás létjogosultsága mellett, szerinte a nemzetközi folyamatok elemzésekor nem szabad eltekinteni a földrajzi meghatározottságoktól, mert azok igenis hatással vannak egy-egy ország lépéseire. Ezt a nyugati hatalmak hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni, azonban az elmúlt pár év folyamatai arra ösztönzik őket, hogy a geopolitikai szempontokat ismét vegyék számításba a stratégiai tervezéskor.