Bernd Bucher és Ursula Jasper: az identitás lényege a cselekvés


Bernd Bucher és Ursula Jasper svájci kutatópáros érdekes felvetéssel állt elő. Szerintük az identitás és különösen a csoportidentitás eddigi kutatásai nem a megfelelő kérdéseket tették fel. A korábbi kutatások az identitással mint elvont fogalommal foglalkoznak, ezért sokszor nem képesek a jelenség lényegét megfogni. Szerintük az identitás lényegileg az abból következő cselekvésben nyilvánul meg. A kutatók a hidegháborús Svájc példáján keresztül igyekeznek bemutatni, hogy erős csoport- vagy nemzeti identitás mellett is többféle cselekvési út vázolható fel. Ennek modellezéséhez egy háromelemű szempontrendszert hoztak létre, amely mentén megérthető, miként sarkall cselekvésre az identitás.


Bernd Bucher, Ursula Jasper: Revisiting 'identity' in International Relations: From identity as substance to identification in action, European Journal of International Relations

Az elmúlt huszonöt évben a nemzetközi tanulmányokban nagy hangsúlyt fektettek az identitáskutatásra. Abban számos kutató egyetért, hogy a cselekvési preferenciák és normák struktúrája elválaszthatatlan a különböző aktorok identitásától. Azonban az összes ilyen irányú kutatás hasonló hibába esett: nem tudják megfelelően magyarázni az egyes szereplők viselkedését különböző helyzetekben, azonos identitásbeli tényezők mellett sem.

Összefüggő hibák

Bucher és Jasper szerint a modern identitáskutatás sok, egymással összefüggő hibát követ el. Az egyik kutatási hiányosság, hogy a kutatók az identitást elsősorban az izolált egyénnek tulajdonítják. Ez a megközelítés viszont megnehezíti, hogy a folyamatosan változó közösségekben tudják vizsgálni az identitás megnyilvánulásait. Ezzel egyidejűleg a terület szakértői még inkább lekorlátozzák a saját kutatási területüket az úgynevezett "magidentitásra" ahelyett, hogy az identitásokkal rendelkező aktorok belső és külső cselekvési dinamikáját vizsgálnák. Problémát jelent még, hogy a kutatók az identitást – mint alkalmi változót – egy matematikai egyenlethez hasonlóan kezelik. Ez azonban ahelyett, hogy tágítaná az identitás értelmezési keretrendszerét, leszűkíti azt. A szerzők elismerik, hogy itt már történtek előrelépések. Az úgynevezett posztstrukturalista elméletek már felvetik, hogy az identitás egy olyan mozgatórugó, ami az államokat cselekvésre kényszeríti. Ez a fajta megközelítés – a két szerző szerint – már közelebb visz ahhoz, hogy megértsük, miért cselekednek az államok úgy, ahogy.

Történelmi narratíva

A szerzőpáros szerint minden identitást befolyásoló döntésnek három dimenziója van. Ezt Svájc ötvenes és hatvanas évekbeli belső politikai vitáján keresztül mutatja be. A korabeli svájci vita arról szólt, hogy a hadsereget fel kell-e szerelni atomfegyverekkel annak érdekében, hogy meg lehessen védeni az alpesi ország identitását adó függetlenséget és semlegességet. A vita első dimenziója a történelmi narratíváké volt. Nemcsak az a kérdés ugyanis, hogy egy-egy állam rendelkezik-e erős identitással, hanem hogy miként helyezi azt kontextusba mások és saját maga számára. Ebben az esetben a svájci atomfegyvereket pártoló függetlenség és semlegesség pártiak érveltek azzal, hogy akkor lehet a leginkább függetlennek maradni – azaz megőrizni a svájci identitást –, ha a legjobb eszközökkel tudják magukat megvédeni. Történelmi érveik szerint a svájci "ellenállás" több száz éves hagyományába beleillik az atomfegyverekkel való felfegyverkezés. Azonban az ellenérvek is történelmi példák mentén fogalmazódtak meg. A fegyvert elutasítók szerint svájcinak lenni elsősorban a vöröskereszt hagyományát, az egész világra kiterjedő humanizmust jelenti, ehhez pedig nem illik az atomfegyver-arzenál használata. Mindkettő történelmi hagyományokra építő és hasonló közös identitásból eredő gondolat, de az időleges dimenzió narratívája teljesen más. Bucher és Jasper ezért az identitásból következő cselekvés újabb dimenzióit is vizsgálták.

Másokkal való kapcsolat és hosszú távú lehetőség

Az történelmi dimenzión túl másik két alapelv mentén érthető meg, hogyan befolyásolja az identitás az egyes államok cselekvési tendenciáit. Az egyik ilyen alapelv a „másokkal való kapcsolat” elve, a másik tényező pedig az, hogy hosszú távon az identitásból fakadó tettek miként befolyásolják egy ország jövőbeli lehetőségeit.

A hidegháborús Svájc számára pusztán a másokkal való kapcsolat szempontjából három irányzat merült fel igazolható lehetőségként:

  • elkülönülő semlegesség,
  • a "harcos" ellenállás,
  • aktív részvétel.

Mindhárom lehetőségnek megvoltak az előnyei. A teljes semlegesség előnye, hogy a többi állam így nem tekintette volna a svájci államot fenyegetésnek, viszont ezzel az ország súlyt veszített volna a nemzetközi politikában. A harcos ellenállás koncepciója azonban túlságosan is a nemzetközi politika fókuszába lökte volna az eddig elszigetelt Svájcot, viszont nagyobb védelmet nyújtott volna az akkori kommunista veszéllyel szemben. Az aktív részvétel elve a békefolyamatok előmozdítása felé tett svájci lépéseket jelentette. Ezzel egyszerre volt megőrizhető a semlegesség, és növelhető Svájc nemzetközi politikai mozgástere. A kérdést az döntötte el, hogy a harmadik opció hosszú távon több lehetőséget rejtett Svájc számára, mint a másik kettő.

Ez volt az a szempont, amely mentén eldőlt, hogy az alpesi állam nem fog atomfegyvert használni a jövőben. Mert habár a másokkal való kapcsolat és az időleges narratíva megengedte volna azt a helyi identitás keretei között, hogy akkor és ott Svájc felfegyverezze magát, a hosszú távú lehetőségei viszont csorbát szenvedtek volna. Abban az esetben ugyanis, ha ekkor jelentékeny svájci atomarzenál épül ki, a svájci békepártiságra és semlegességre apelláló érvek végérvényesen súlyukat vesztették volna.

Mit hoz a jövő?

A két szerző rámutat, hogy kevés lett volna Svájc példájánál egyszerűen megkeresni a "magidentitást" és abból megmagyarázni a hidegháború idején játszódó szerepét. Az általuk kidolgozott háromdimenziós modell lehetőséget biztosít a komplexebb megértésre. Érdekes kérdés, hogy vajon lehet-e majd, a most még identitással nem rendelkező intézményeknek a későbbiekben identitása. Ha ezt a három dimenziós modellt vesszük alapul, akkor elképzelhető, hiszen a nemzetközi nagyvállalatok már sikerrel építettek ki ilyen identitást. Azonban ezen intézményi identitásra fogékony embertömegek nélkül ez a folyamat elképzelhetetlen.