Jövőre is 4 százalék körüli lehet a gazdasági növekedés


2018 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 4,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt, több mint fél százalékponttal meghaladva az elemzői várakozásokat. A kiigazított adatok alapján a gazdaság a rendszerváltás óta mért leggyorsabb ütemben bővült. A harmadik negyedéves növekedés az Európai Unióban a legnagyobbak között volt. A Gazdaságkutató szeptemberi becsléséhez képest a KSH az első két negyedév adatát 0,1–0,1 százalékponttal felfelé korrigálta. E tényezőket figyelembe véve a Gazdaságkutató 4,6 százalékra felfelé módosította a 2018-as növekedésre vonatkozó prognózisát.

novekedes-abra

A növekedés motorját idén a fogyasztás és a beruházás bővülése jelenti. A háztartások fogyasztási kiadásainak volumene 5,4 százalékkal nőhet 2018-ban, melyhez elsősorban a nettó bérek átlagosan 11,3 százalékosra becsült emelkedése járul hozzá, melyet a munkaerőhiány mellett a szociális hozzájárulási adó összességében 2,5 százalékpontos csökkentése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelkedése, illetve az állami szféra bérrendezései segítenek elő. A beruházások a korábban vártnál nagyobb mértékben, 16,7 százalékkal bővülhetnek idén. Ehhez az állami és a magánszféra uniós és saját forrásból végrehajtott beruházásai járulnak hozzá, amelyeket az alacsony kamatkörnyezet is segített. A beruházásokhoz kapcsolódóan érdemes kiemelni, hogy az építőipar hozzáadott értéke az előző év azonos időszakához képest 27,5 százalékkal nőtt, tehát az ágazat a munkaerőhiány mellett is növekedni tudott.

A külkereskedelmi mérleg alakulása ezzel szemben nem tud hozzájárulni a növekedéshez 2018-ban. A Gazdaságkutató becslése szerint az export 5,4, míg az import 7,1 százalékkal bővül éves összehasonlításban. Az export növekedését lassítja a külső kereslet alacsony emelkedése (a német gazdaság a III. negyedévben az előző év azonos időszakához képest mindössze 1,2 százalékkal növekedett, míg az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal visszaesett), miközben a fogyasztás és a beruházások bővülése az import emelkedéséhez vezet.

Szintén felfelé, 3,9 százalékra módosult a 2019-re vonatkozó növekedési várakozás. A becslés során a Gazdaságkutató feltételezte, hogy a kormányzat a versenyképesség növelését segítő intézkedéseket vezet be. A növekedést nagyban elősegítheti a fogyasztás volumenének 4,4 százalékosra, illetve a beruházások 9,0 százalékosra prognosztizált emelkedése. Az előbbit elsősorban az átlagbér 10 százalékra becsült, vagyis a várható inflációt jelentősen meghaladó növekedése eredményezi. A beruházások kapcsán az uniós források felhasználása mellett fontos kiemelni az elmúlt időszakban bejelentett nagyvállalati beruházásokat, illetve a kormányzati fejlesztéseket (például Egészséges Budapestért, Modern Városok, Magyar Falvak). Az október végéig építési engedéllyel rendelkező lakások az Országgyűlés döntése értelmében a kedvezményes 5 százalékos áfakulccsal épülhetnek meg, így ez több tízezer új lakás megépítését segítheti elő a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt 2019 után is. Az export bővülése jövőre 5,5, míg az importé 5,4 százalékos lehet, így a Gazdaságkutató várakozásai szerint jövőre a külkereskedelmi egyenleg növekedése hatása semleges, esetleg kismértékben pozitív lehet.

Az olaj árának növekedése, illetve a forint gyengülése hatására az infláció októberre 3,8 százalékra emelkedett, így megközelítette a jegybanki inflációs célsáv felső határát. Novemberre azonban az olajárak csökkenése miatt a pénzromlás mértéke drasztikusan, 3,1 százalékra mérséklődött. Figyelembe véve hogy az olaj világpiaci jegyzési ára az elmúlt időszakban csökkent, a jövő évre várt infláció a korábban vártnál alacsonyabb lehet. Így a 2018-ra vonatkozó inflációs prognózisát a Gazdaságkutató 0,1 százalékponttal 2,9 százalékra emelte, míg a 2019-es előrejelzést 0,2 százalékponttal 3,0 százalékra mérsékelte. A pénzromlás üteme tehát éves átlagban várhatóan megfelel a jegybanki célnak. A novemberi inflációs adat eredményeként a Magyar Nemzeti Bank várhatóan nagyon rövid távon nem kényszerül a monetáris kondíciók érdemi szigorítására, erre várhatóan csak az Európai Központi Bank 2019 nyarán történő kamatemelését követően kerülhet sor.

Az előrejelzés kapcsán a következő legfontosabb kockázati tényezőket érdemes kiemelni:

  • Külső kereslet alakulása: a külső kereslet kapcsán elsősorban a Brexit alakulását (melynek pontos módja vagy egyáltalán a kilépés ténye még mindig bizonytalan), a kereskedelmi háborút, a német gazdasági teljesítmény esetleges visszaesését, illetve az olasz és a török gazdaság problémáit érdemes kiemelni.
  • A mezőgazdaság teljesítményét jelentősen befolyásolja az időjárás alakulása.
  • Versenyképesség és hozzáadott érték: a versenyképesség javítása elengedhetetlen a hosszú távú gazdasági növekedéshez és a hozzáadott érték emelkedéséhez, így a gazdaság teljesítményét befolyásolja, hogy mennyire sikerül a versenyképességet növelni.
  • Az olajár változása.
  • A forint árfolyamának alakulása.

Táblázat: A főbb makrogazdasági változók várható alakulása

Forrás: MNB, KSH, Századvég-számítás
2017 2018 2019
Bruttó hazai termék (volumenindex) 4,1 4,6 3,9
A háztartások fogyasztási kiadása (volumenindex) 4,7 5,4 4,4
Bruttó állóeszköz-felhalmozás (volumenindex) 18,2 16,7 9,0
Kivitel volumenindexe (nemzeti számlák alapján) 4,7 5,4 5,5
Behozatal volumenindexe (nemzeti számlák alapján) 7,7 7,1 5,4
A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege (milliárd euró) 8,1 5,8 4,9
Fogyasztói árindex (%) 2,4 2,9 3,0
A jegybanki alapkamat az időszak végén (%) 0,9 0,9 1,2
Munkanélküliségi ráta (%) 4,2 3,7 3,4
A nominális bruttó átlagkereset alakulása (%) 12,9 11,3 10,0
A folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP százalékában 3,3 2,1 1,9
Külső finanszírozási képesség a GDP százalékában 4,3 4,8 4,6
Az államháztartás ESA-egyenlege a GDP százalékában –2,2 –1,7 –1,6
GDP-alapon számított külső kereslet (volumenindex) 2,4 2,2 1,9

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Sikeres feliratkozás!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

Süti beállítások