A fentiek alapján nem véletlen, hogy a csoport interneten elérhető alapító dokumentumában szereplő alapítási időpont közel esett a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokéhoz, vagyis a demokratikus megmérettetésen harmadszor alkotmányozó többséget szerző kormányerők győzelméhez. A munkacsoport még tavaly novemberben támogatásáról biztosította a Közép-európai Egyetemet (CEU) is, „elítélve a magyar kormány lépéseit, amellyel az intézményt elűzték az országból”, ami világosan rámutat a szerveződés politikai irányultságára.
A TDWG egyik alapítója pedig az az Alex T. Johnson, aki Amerikában a kongresszusi Helsinki Bizottság elnökének kabinetfőnöke, és aki korábban Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak európai irodájánál dolgozott. A munkacsoportban szereplő számos más személy is jelentős anyagi forrásokat kap Soros György alapítványától (pl. Susan Corke és Melissa Hooper a Human Rights First nevű szervezetről vagy James Kirchik a Brookings Intézettől).
A munkacsoport alapító dokumentuma az államok szuverenitásával nem összeegyeztethető módon arra kéri az amerikai Kongresszust, hogy tartson meghallgatásokat a szerintük Közép-Európában teret nyerő demokráciadeficit miatt, és a törvényhozás fogadjon el szakpolitikai javaslatokat – a szükséges források biztosításával – „az amerikai érdekeket veszélyeztető” helyzet felszámolása érdekében. A Kongresszusnak szerintük átfogó stratégiát kell kidolgoznia arra, hogy az USA diplomáciai eszközeivel,fejlesztési donációkkal és a biztonsági együttműködések segítségével „támogassák a demokratikus berendezkedést” a NATO-tagállamokban.
A munkacsoport tevékenysége aligha egyeztethető össze a transzatlanti gondolattal, és konkrét javaslatuk nem fér össze a NATO-t mint katonai szövetséget létrehozó 1949. évi Észak-atlanti Szerződés szellemével sem. Annak 2. cikke ugyanis előírja, hogy a szerződéses felek a békés és baráti nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséhez úgy járulnak hozzá, hogy „megerősítik szabad intézményeiket, biztosítják azoknak az elveknek a jobb megértését, amelyeken ezek az intézmények nyugszanak”, továbbá igyekeznek megteremteni a stabilitás és jólét előmozdítására alkalmas körülményeket. A TDWG felhívása az amerikai kormányzat felé, aligha az elvek jobb megértését kívánja biztosítani, és nem lenne alkalmas a NATO-n kívüli stabilitás megteremtéséhez is elengedhetetlenül fontos, a saját szövetségen belüli stabilitás előmozdítására.
Emellett az Észak-atlanti Szerződés 8. cikke azt írja elő, hogy a szerződéses Felek kötelezik magukat arra, hogy nem vállalnak semmiféle, a NATO-t alapító szerződéssel ellentétben álló nemzetközi kötelezettséget. Vagyis a NATO egyik tagállama sem vállalhat szerepet egy másik NATO-tagállamban más tagországok által presszionálni kívánt politikai akaratok és normák kikényszerítésében.
A Soros-féle munkacsoport javaslata figyelmen kívül hagyja, hogy a NATO alapvetően az európai katonai biztonság magját alkotja, és hogy demokratikus nemzetek szövetségeként kell továbbra is működnie. A csoportosulás Cseh Katalin magyar EP-képviselőhöz hasonlóan egy katonai szervezetet kíván felhívni – a szövetségen belül – politikai nyomásgyakorlásra, ami nyilvánvalóan sértené a célkeresztbe kerülő állam függetlenségét és külső szuverenitását. A „jogállamiságot” számonkérő, politikai ízű kinyilatkoztatásokkal szemben pedig szükséges leszögezni, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam, ahol a közhatalom forrása a nép, és a magyar választópolgárok az alkotmányos alapelvek szerinti törvényes módon kinyilvánított akarattal választják meg saját kormányukat. A demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvein alapuló közösségének megőrzésével Magyarország a NATO megbízható, szövetséges tagállamaként kíván működni a jövőben is.
Az Észak-atlanti Szerződés aláírásával a NATO-tagállamok megerősítették az ENSZ Alapokmány céljaiba és elveibe vetett hitüket, és elkötelezték magukat amellett, hogy kapcsolataikban tartózkodnak az agresszióval való fenyegetéstől és katonai-hatalmi potenciáljuk ezen elvekkel összeegyeztethetetlen módon történő alkalmazásától. A magát szakmainak feltüntető, ám valójában politikai cselekvőként viselkedő Transatlantic Democracy Working Group javaslata nem értelmezhető másként, csak úgy, hogy egy katonai szervezetet domináló nagyhatalmat szólítottak fel politikai beavatkozásra a NATO-struktúrák alkalmazásával.
Különös pikantériája az ügynek, hogy a javaslatot kidolgozó munkacsoportban olyan nemzetközi NGO-k részéről kaptak szerepet vezető személyek, mint például a széleskörben jogvédő szervezetként ismert – és az ENSZ alapelveit és a nemzetközi jogot magára nézve elvileg kötelezőnek tekintő – Helsinki Bizottság, amely a saját hitvallása alapján amúgy ellenzi bármilyenfajta erőszak alkalmazását.
A megtett javaslat elfogadhatatlan, és a nemzetközi szerződésekkel is szembemenve sértené egy szuverén állam függetlenségét, külső szuverenitását és biztonságát, és hosszú távon veszélyeztetné a NATO katonai szervezet belső politikai stabilitását is.
Az 1949. április 4. napján kelt Észak-Atlanti Szerződés preambulumában az áll, hogy a részes felek egyesítik az együttes védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására irányuló erőfeszítéseket. Ennek alapján pedig kijelenthető, hogy minden olyan idegen befolyásolási kísérlet, amely ezen egység megbointására irányul veszélyes és megállítandó.
Budapest, 2019. december 13.
Századvég Alapítvány