A támogatás lényege
A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme. A program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadókat és munkavállalókat segíti akár több százezer munkahely megőrzésével.
A munkavállaló a munkáltatóval együttesen benyújtott kérelem alapján kaphat támogatást, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások leépítések helyett a munkahelyek védelmében csökkentett munkaidőt alkalmazzanak. A programban a munkáltató vállalja, hogy nem szünteti meg a munkavállaló munkaviszonyát, és a munkavállaló csökkentett munkaidejére és egyéni fejlesztési idejére bért fizet. Míg a munkavállaló vállalja, hogy munkát végez és az egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll, ezért cserébe az állam a kieső bér 70 százalékának térítésével kompenzálja a munkavállalót.
Kik igényelhetik?
Azon munkáltatók (a munkavállalókkal együtt), akik a vírushelyzetre tekintettel legalább 15, de legfeljebb 75 százalékkal voltak kénytelenek csökkenteni a munkaidőt, vagyis legalább napi 2 órában foglalkoztatják munkavállalóikat, és a későbbiekben is garantálják a továbbfoglalkoztatást.
+ a vállalkozásoknak lehetőségük van a bértámogatás mellett 0,1 százalékos kamatozású, 2 éves futamidejű munkahelymegtartó hitel felvételére is, amelyet a munkavállalók 9 havi bérének finanszírozására fordíthatnak;
+ a támogatásnál a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe;
+ nem kell kifejteni a gazdasági nehézségek okát;
+ a munkaszerződések módosítását, a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat nem kell egyenként megkötni minden munkavállalóval, mivel a munkaszerződések a kormányrendelet erejénél fogva módosulnak.
Kiket érint?
Minden munkavállalót, akinek a munkáltatója garantálja a továbbfoglalkoztatást.
A bértámogatás kiterjed a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókra, a távmunkára és az otthoni munkavégzésre, a munkaerő-kölcsönző cégekre, valamint az egyesületek és civil szervezetek közül azokra, amelyek nem részesülnek költségvetési támogatásból. Az EU-s szabályok miatt azok sem kaphatnak állami bértámogatást, akik uniós forrásból jutnak bérjellegű támogatáshoz.
Mennyi időre?
Mennyit fizet az állam?
Kieső munkabérként legfeljebb a nettó minimálbér dupláját, 214 130 forintot lehet figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás összege fejenként havonta legfeljebb nettó 74 946 forint lehet.
Nézzünk egy példát:
Tegyük fel, hogy egy vállalkozás a koronavírus okozta gazdasági helyzetben 50 százalékos kereslet-visszaeséssel szembesül, ezért csak fele időben kíván foglalkoztatni. Ekkor egy 20 munkanapos hónap esetében a 20 munkanap 50 százalékát a munkaadó fizeti, 3 munkanap egyéni fejlesztésre fordítható (ezt is a cég fizeti), míg 7 munkanapot finanszíroz az állam... A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy munkavállaló nettó alapbére 200 ezer forint volt eddig, és a veszélyhelyzet miatt a munkaideje 50 százalékkal csökkent, akkor a kieső munkabér 70 százalékát, azaz nettó 70 ezer forintot garantál részére az állam.
Tehát: ha a munkavállaló nettó alapbére 8 órás foglalkoztatás mellett 200.000 forint volt. Ha a járvány idejére munkaideje és bére felére csökkent (4 óra és 100 000 forint), akkor támogatásként havonta 70.000 forintot igényelhet. Így összesen 170 000 forintot fog keresni.
Hogyan lehet igényelni?
A munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti 2020. április 16-ától, melyet 8 napon belül bírál el a kormányhivatal; május végén érkezhetnek az első kifizetések a munkavállalók számára
Hogyan lehet megkapni?
- A munkaadó és a munkavállaló közös kérelmet nyújt be egyszerű, digitális formában.
- 8 napon belül elbírálja a kérelmet a kormányhivatal.
- Május végén jön az első kifizetés a munkavállaló számára.
A támogatás havi szinten kerül utalásra a munkavállaló részére, táppénz, betegszabadság, fizetett állásidő, fizetett szabadság idejére is jár. A támogatás adómentes.
A bértámogatási rendszerben egyszerre kell áldozatot hoznia a munkavállaónak, a munkaadónak és az államnak is.
A munkaadó vállalja, hogy nem küldi el a munkavállalót, a munkavállaló vállalja, hogy bizonyos jövedelem-kiesés mellett tovább dolgozik és önfejlesztésre is fordít munkaidőt.
Az igényléssel kapcsolatos további információ és a szükséges űrlapok itt érhetőek el.