Kiindulópontként fontos leszögezni, hogy az Európai Bíróság által támadott 2017-es magyar civil átláthatósági törvénynek – amely az Európa Tanács Velencei Bizottságának szempontjait figyelembe véve került kimunkálásra – nincsen szankciós jellege, valamint a gyülekezési jog – alkotmányos keretek között – továbbra is gyakorolható Magyarországon. A jogszabály a nyilvánosságot és az átláthatóságot kívánja teljeskörűen érvényesíteni a külföldről jelentős (meghatározott) összeggel támogatott civil szervezetek vonatkozásában.
Egyfelől a Bíróság az említett döntésével olyan – magukat civilnek nevező, ám valójában hatalompolitikai eszközökkel élő – lobbiszervezetek európai ténykedésének kíván kedvezni, amelyeknek nehezen titkolható célja a többnyire külföldi finanszírozóik üzleti szempontjainak érvényesítése, illetve a politikai befolyásszerzés az Európai Unió egyes tagállamaiban. Miután a szóban forgó NGO-k külföldi finanszírozási háttere önmagában jelentős belbiztonsági kockázatokat rejthet magában, kérdésként merül fel, hogy Brüsszel a tagállami szuverenitást, illetve a nemzetbiztonsági szempontok érvényesítését miért tartja feláldozható értéknek a szóban forgó szervezetek működésének elősegítése érdekében?
Másrészt fontos kihangsúlyozni, hogy az Európai Unióban tevékenykedő, politikai nyomásgyakorlási szándékkal fellépő NGO-k mögött számos esetben nem európai, hanem tengerentúli finanszírozók állnak, ebből fakadóan a szabad tőkeáramlás princípiumára való hivatkozás (amely alapelv az EU területén belül értelmezendő) súlyos jogi tévedésnek minősül.
Összegezve kijelenthető, hogy az Európai Unió Bíróságának döntése szélesebb utat nyithat a nyílt társadalom eszméjét hirdető, politikai babérokra törő lobbiszervezetek előtt az egyes uniós tagállamok belső viszonyai, valamint az európai politika befolyásolására, továbbá a nemzetállami keretek gyengítésére és bizonyos külföldi – adott esetben tengerentúli – érdekek artikulálására az európai politikai térben.