A Néppárt csak visszahúzta a Fideszt, ami a ballasztok nélkül tovább erősödhet


Miközben az Európai Néppárt az elmúlt évtizedben fokozatosan vesztett a politikai relevanciájából, addig az Orbán Viktor vezette Fidesz látványos módon kormányozta be magát nemcsak itthon, hanem Európában is a legnagyobbak ligájába. Ez azonban természetszerűleg vonzotta magával azt, hogy a Néppárt frakciójának kisebb, s egyre sikertelenebb pártjai a felzárkózás helyett inkább a baloldallal összejátszva, megpróbáltak gátat szabni a Fidesz sikereinek. Ezt unta meg végleg a nagyobbik kormánypárt.

Sümeghi Lóránt, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

Látszólag a Fidesz és az Néppárt kapcsolatának végére a múlt szerdai frakciószabályzat-módosítás miatt került pont, melynek értelmében, a Néppártban felfüggesztett státusszal bíró pártok kapcsán nem csak bizonyos képviselőket, hanem akár több pártot is kizárhatnának a Néppárt frakciójából. Mi több, az ehhez szükséges kétharmados küszöböt eltörölték volna, s helyette pusztán egyszerű többséget vezettek volna be. Azonban az egyértelműen a Fideszre szabott, megtorló jellegű kezdeményezés valójában már nem módosított érdemben a frakció és a nagyobbik kormánypárt kapcsolatán.

Ugyanis az elmúlt évek alatt számtalan néppárti képviselő, a párt frakcióvezetője és elnöke is tanúbizonyságot tett arról, hogy tetemes kudarcaik dacára, nem kívánnak Orbánnal együtt a hagyományos európai értékek mentén politizálni, hanem éppen ellenkezőleg:

pillanatnyi sikerek érdekében lelkiismeret-furdalás nélkül hajlandóak összejátszani a baloldallal.

Ennek legelső állomása az volt, amikor az Angela Merkel német kancellár által kirobbantott 2015-ös migrációs krízist követően hiába fogalmazott meg a Fidesz egyértelmű és egyben jogos kritikákat az Európai Unió migrációs politikájával kapcsolatban, valamint hiába állt ki Magyarország szuverenitása mellett, a néppárti képviselők többsége nemhogy tartózkodó álláspontra helyezkedett, hanem nyílt támadást indított Orbán és a Fidesz ellen.

Soros György ügynökei a Néppártban - Mint ismert, a migrációs válság kellős közepén, 2016-ban a DC Leaks nevezetű szivárogtató weboldal nyilvánosságra hozott egy dossziét, amely a Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványok által megbízhatónak titulált EP-képviselők neveit tartalmazta. Sokak meglepetésére a korábban konzervatívnak mondott Európai Néppárt képviselői közül 36 személyt is megtalálni a listán, ezáltal objektíven alátámasztva azt a megállapítást, mely szerint a Néppárt már nem az a megbízható és elvi alapokon politizáló platform, ahova a Fidesz eredetileg csatlakozott.

Ezt követően már tendenciózussá vált, hogy - a liberálisoktól szavazatot remélve - a néppárti frakcióban tevékenykedő törpepártok tagjai rendre átvették a magyar baloldal által szajkózott hazugságokat és alaptalan vádakat nemcsak a magyar határvédelemmel, valamint migrációs politikával kapcsolatban, hanem a jogállamisággal, a sajtószabadsággal és példának okáért a meleg jogokkal összefüggésben is.

A Néppárt balratolódásának és annak kollektív Orbán-fóbiájának legtipikusabb kivetülése a Sargentini-jelentés kapcsán vált igazán láthatóvá, amikor a pártcsalád frakcióvezetője, Manfred Weber egyértelműen jelezte, hogy nem áll ki szövetségese mellett, ennek okán támogatni fogja a mostanra már köztudottan Soros-szervezetek által tollba mondott jelentést.

Aligha meglepő módon, Weber bejelentését követően a néppárti politikusok csaknem kétharmada cserben hagyta a saját párttársukat, végleg behódolva ezáltal a bevándorláspárti baloldalnak.

E láncolat további elemét képezte annak

a 36 néppárti Soros-ügynöknek a munkássága, melynek keretében a 2019-es Európai Parlamenti választások előtt nem sokkal a Néppárt 13 tagpártja a Fidesz kizárását kezdeményezte.

A balliberális sztenderdekhez igazodó, általános indoklások mellett azonban megbújt egy egészen beszédes érv is arra vonatkozóan, hogy a Néppárt legsikeresebb tagpártját miért kellene kizárni: a Soros-egyetem magyarországi helyzete. Ráadásul ezt nem pusztán az egyébként szinte jelentéktelen súlyú tagpártok szajkózták csak, hanem maga a Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber is. Visszatekintve, éppen emiatt vált teljes mértékben hiteltelenné és álságossá az a brüsszeli sértődéshullám, amely azt követően robbant ki, hogy a korábbi Európai Bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker egy közös plakátra került Soros Györggyel.

Ám a Néppárt „jóindulata” ezen a ponton nem ért véget, még annak ellenére sem, hogy a Fidesz – amellett, hogy státuszát állandóról függőre cserélte – ismét tarolt a 2019-es Európai Parlamenti választásokon, nem kevés mandátummal segítve ezáltal a pártcsaládot.

Tavaly áprilisban, amikor Európában meredeken felfutó ágban volt a koronavírus járvány, s minden tagország kormánya éppen azon fáradozott, hogy elkerülje azt a fajta egészségügyi összeomlásból fakadó tragédiát, amely Észak-Olaszországot sújtotta, Donald Tusk, a Néppárt elnöke azzal volt elfoglalva, hogy a holokauszt szenvedéseit relativizálva, lenácizza Orbán Viktort. Emlékezetes, a Der Spiegel nevezetű német napilapnak adott interjújában többek között azt mondta, „biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt (prominens náci filozófus – a szerk.) nagyon büszke lenne Orbán Viktorra”.

Azonban Tusk teljességgel méltatlan és az európai zsidóságra nézve kifejezetten ízléstelen kommentárja után nem sokkal, tavaly decemberben Manfred Weber ismét felfedte valódi értékrendjét, amelyen keresztül érthetőbbé válik a magyarellenessége. Az ominózus Soros-egyetem melletti kiállása után ugyanis egy sziporkázó Twitter-bejegyzés keretében azt ecsetelte, hogy

„a mai világban nincsen nemzeti szuverenitás.[…] Egy globalizált világban élünk.”.

Majd ezt követően Othmar Karas, az Európai Néppárt alelnöke éppen annak a Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőnek indítványozta a jogfosztottságát, aki a fent említett Manfred Webert kritizálni merte. Mondani sem kell, az indítványt a néppárti politikusok elsöprő többsége megszavazta.

Amennyiben az említett, hazánkkal kapcsolatos ügyeket és események sorozatát összegezni akarnánk, aligha juthatnánk arra a következtetésre, hogy az Európai Néppárt egy kifejezetten konzervatív, keresztény, valamint a hagyományos európai értékek mentén politizáló pártcsalád lenne.

S ha mindezt összevetjük azzal az évek alatt markánsan kirajzolódó, politikai értelemben vett gyengülő tendenciával, ami a Néppárt meredeken zuhanó mandátumszámaiban mutatkozik meg, a cselekvőképességéről méltán híres Fidesz szemszögéből teljesen logikus és megfontolt lépésként értékelhető, hogy le akarta magáról dobni a néppárti ballasztokat. 

Minden bizonnyal az Európai Néppárt sorsa ezennel megpecsételődött,

hiszen ami az ideológia kérdéseket illeti, a baloldalnál nem tudnak baloldalibbak lenni, azonban a jelenleg szinte stagnáló politikai helyzetükre nagymértékben romboló hatással lesz az, hogy a Fidesz 12 fős delegációjából származó mandátumokra a jövőben már egyáltalán nem számíthatnak.

Ezzel szemben a nagyobbik kormánypártunk lehetőségei igencsak széles perspektívával bírnak. Egyfelől, ami hazánk párton keresztüli érdekérvényesítését illeti, érdemi változás nem várható, hiszen Orbán Viktor elsősorban már nem az Európai Parlamentben, és nem az eddigi pártcsaládján keresztül szerzett érvényt elképzeléseinek, hanem a „nagykutyák ligájában”, az állam- és kormányfők tanácsában. Másfelől, a Fidesz bevándorlásellenes, keresztény konzervatív politikája számos egyéb pártcsaládnak is vonzó lehet, kérőből pedig akad, nem is kevés (nem beszélve arról, hogy a jelenlegi „független” státusz sem jelent érdemi hátrányt, ami a középhosszútávú érdekképviseletet illeti).

Ezen sokszínű lehetőségek türkében azonban egyvalami biztosan kijelenthető: az eleve gyengülő Néppárt még gyengébb lett, az évek során egyre csak duzzadó Fidesz pedig még erősebb.

Süti beállítások