A brüsszeli klímaadó valódi célja nem a környezet védelme


Az új, háztartásokat sújtó környezeti adó mögötti elsődleges hajtóerő nem a klímavédelem, hanem Brüsszel hatáskörének bővítése. Az előterjesztett központi szabályozási eszköz környezetvédelmi hatása csekély, azonban új jogköröket és saját bevételi forrásokat biztosíthat az európai intézmények számára.

Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője

Az Európai Bizottság új, lakosságot terhelő, karbonárazási rendszer bevezetéséről szóló jogszabálytervezete kevéssé támasztható alá környezetvédelmi érvekkel. 

A javaslat értelmében az Európai Unió egy különálló központi szén-dioxid-kvóta piacot hozna létre, ahol a lakosságot energiával és üzemanyaggal ellátó szolgáltatóknak fizetnie kellene ügyfeleik fogyasztása után, majd költségeiket a háztartásokra terhelhetnék.

Az intézkedés tehát – az európai polgárok szintjén, lényegét tekintve – egy új adóként jelenne meg, ami az alapszükségleteik ellátásához nélkülözhetetlen közlekedési és rezsiköltségeiket emelné. Mivel azonban az általános megfigyelések azt mutatják, hogy a háztartások korlátozottan képesek fogyasztásukat – és így károsanyag-kibocsátásaikat – az árak változásához igazítani, felmerül a kérdés, hogy az intézkedés hátterében ténylegesen környezetvédelmi motiváció áll-e, vagy inkább az uniós központi költségvetési bevételek növelése. 

Környezetvédelmi versus költségvetési indíttatású adók

A környezetvédelmi és költségvetési adók mögött ellentétes szabályalkotói motiváció azonosítható. A környezetvédelmi adók általános célja – az ár növekedésén keresztül – a fogyasztás- és így a károsanyag-kibocsátás csökkentésére ösztönözni a piaci szereplőket. Az eszköz azoknál a termékeknél hatékony, ahol a fogyasztók képesek rugalmasan reagálni az új költségek megjelenésére, mert ilyenkor egységnyi adó kivetése – a fogyasztói terhek jelentős emelkedése nélkül – nagy károsanyag-kibocsátási megtakarítást tesz lehetővé.

Amikor az adóemelés valóban segíti a környezetvédelmet

Például a műanyag bevásárlózacskók megadóztatása nem okoz nagy kihívást a fogyasztók számára, mert a terméket könnyedén helyettesíthetik papír, vagy textilzacskóval, amit akár újra és újra felhasználhatnak a vásárlásaikkor. Ebben az esetben az intézkedés hatására nagy mértékben csökken a műanyag zacskók felhasználása, ami jelentős környezetvédelmi haszonnal, mérsékelt fogyasztói terhekkel de kis állami bevételnövekedéssel jár.

Ezzel szemben, költségvetési indíttatású adókat éppen azokra a termékekre érdemes kivetni, amelyek nehezen helyettesíthetők vagy nélkülözhetők, mert így maximalizálhatók az állami bevételek. Például az üzemanyagok jövedéki adója okozta árnövekedés nem befolyásolja érdemben a fogyasztás mértékét (így környezetvédelmi haszna elhanyagolható), de jelentős állami többletbevételt eredményez.

A költségvetési bevételek növelését célzó adók társadalmi elutasítottsága jellemzően meghaladja a környezeti adókét, aminek két fő oka van. Egyrészt az emberek sokkal könnyebben azonosulnak természetvédelmi célkitűzésekkel, mint az állami bevételek növelésének igényével. Másrészt, a megterhelt termékek alacsony helyettesíthetősége kiszolgáltatottá teszi a polgárokat a költségvetés-növelő adókkal szemben, akiknek így közvetlen életszínvonalbeli visszaesést kell elszenvedniük.

A brüsszeli javaslat célja a központi bevételek növelése

Az elmúlt években több kormány is próbálkozott környezetvédelmi célok mögé bújtatni (vagy divatosabban: zöldre festeni) költségvetési célú új adóit, tompítva ezzel az intézkedés politikai kockázatait. A gyakorlatra jó példa a három évvel ezelőtt Franciaországban bevezetett üzemanyagadó, ami a kommunikáció szintjén a közlekedésből származó szennyezéseket volt hivatott csökkenteni, valós célja azonban a francia állam bevételeinek gyarapítása volt. 

A próbálkozások időről időre kudarcba fulladnak vagy azért, mert az emberek számára világossá válik az intézkedések valódi célja, vagy pedig azért, mert az új adók okozta egzisztenciális nehézségek erősebbnek bizonyulnak a környezetvédelmi célok iránti elköteleződésnél.

A kudarc Franciaországban a sárgamellényes tüntetéshullámhoz; több hétig tartó zavargásokhoz és néhol erőszakba torkolló demonstrációkhoz vezetett.

Az Európai Bizottság új javaslata azokat a termékeket sújtaná, amelyek a legnehezebben helyettesíthetők vagy nélkülözhetők. Az empirikus kutatások rendre rámutatnak, hogy a lakosság szinte valamennyi fogyasztási cikk közül legkevésbé az energia- és üzemanyagárak változására képes rugalmasan reagálni, mert ehhez az embereknek meglévő ingatlanjukat, gépkocsijukat, fűtési technológiájukat kellene lecserélniük, ami jelentős anyagi ráfordítást igényel. A jogszabálytervezet tehát – a bizottsági keretezés ellenére – sokkal inkább tűnik költségvetési indíttatású adónak, mint környezetvédelmi intézkedésnek.

Sokatmondó, hogy az új adónem mennyire egybevág Brüsszel – más területeken is megjelenő – föderalista törekvéseivel: a beavatkozással egyrészt a jelenleg tagállami kontroll alatt álló kis kibocsátók szabályozása központi hatáskörbe kerülne, másrészt az uniós intézmények önálló bevételhez juthatnának.

Utóbbi különösen hasznos lehet, mert csökkentheti a tagállami befizetések költségvetési dominanciáját és így finanszírozási szempontból is gyengítheti a nemzeti kormányok kontrollját Brüsszel felett. Az pedig, hogy az új adóval szemben (nemzetközi közvélemény-kutatásokon) mért jelentős társadalmi ellenállás és a COVID-19 járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére a Bizottság ragaszkodik az elképzeléséhez, intő jel az Unió képviseleti válságáról.

Álláspontok a javaslatról szóló vitában

A brüsszeli javaslatról már a bejelentést követő napokban óriási vita indult, ami akár évekig is elhúzódhat. A törésvonal azonban ezúttal nem a tagállamok közti érdekkülönbségek mentén alakult ki, mert a jogszabálytervezet – különböző mértékben ugyan, de – minden tagállamot negatívan érintene, hiszen az új adó úgy növelné meg valamennyi európai háztartás kiadásait, hogy – az elhanyagolható környezetvédelmi haszon mellett – az országoknak nem származna belőle közvetlen bevételük. 

A kibontakozó konfliktus egyik pólusát azoknak a politikusoknak a csoportja alkotja, akik az Európai Egyesült Államok víziójának megvalósítását magasabb prioritású ügynek tekintik az európai polgárok érdekeinek képviseleténél. A másik pólus szereplői pedig úgy gondolják, hogy az integráció nem cél, hanem a közösségben élő emberek jólétét szolgáló eszköz, így nem fogadható el olyan, az integráció irányába tett lépés, ami a polgárok érdekeit sérti.

A vita jövőbeli alakulását tehát nemcsak azért lesz érdemes követni, mert a kimenete befolyásolja a jövőbeli rezsiköltségeket, hanem mert fontos precedensként formálhatja az Európai Unió jövőjéről való gondolkodást.

Forrás: Origo

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Sikeres feliratkozás!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

Süti beállítások