A kutatás alapján megállapítható, hogy azon megkérdezettek 44 százaléka, akik Márki-Zay Pétert látnák szívesen a miniszterelnöki pozícióban – a politikai önbesorolásuk tekintetében – baloldalinak, míg 45 százalékuk középen állónak vallotta magát. A baloldal kormányfőjelöltjének támogatói között a magukat jobboldalinak vallók aránya mindössze 9 százalékra tehető. Hasonló képet láthatunk, ha a kétpólusú pártpreferenciák vonatkozásában vizsgáljuk Márki-Zay szimpatizánsi táborának összetételét. A felmérés rávilágít, hogy a Márki-Zay Péter miniszterelnökségét favorizálók 93 százaléka az ellenzéki összefogást támogatná egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson, míg 7 százalékuk megtagadta a válaszadást vagy nem döntött a kérdésben.
Márki-Zay nem számíthat jobboldali és kormánypárti szavazatokra
Márki-Zay Péter előválasztási győzelmét követően a hazai sajtó egy részében markáns vélemények és elemzések láttak napvilágot, melyek szerint a hódmezővásárhelyi polgármesternek a baloldal miniszterelnök-jelöltjeként esélye mutatkozhat a konzervatív-jobboldali szavazók eredményes megszólítására is. A Századvég utánajárt e találgatások valóságalapjának, és feltárta Márki-Zay támogatói bázisának összetételét a politikai önbesorolás, illetve a kétpólusú pártpreferenciák mentén.

A jobboldaliak bizalmatlanok Márki-Zay Péterrel szemben
Márki-Zay támogatói körében a Fidesz-KDNP szimpatizánsainak jelenléte nem kimutatható.
Kétpólusú pártpreferencia | |
---|---|
Fidesz-KDNP | 0 |
Ellenzéki összefogás | 0,93 |
Bizonytalan, nem tudja, nem válaszol | 0,07 |
Ennek fényében kijelenthető, hogy
Hódmezővásárhely polgármestere nem vagy kevésbé tud új, mérsékelt, konzervatív szavazókat becsatornázni a baloldali összefogásba.
Ezen felül a kutatás arra is rámutat, hogy Márki-Zay Péter szavazói között – Karácsony Gergely bázisához hasonlóan – jelentős súllyal fővárosi, nagyvárosi, illetve magasabb iskolai végzettséggel rendelkező választópolgárokat találhatunk. Másképpen fogalmazva: Márki-Zay a balliberális pártok „hagyományos”, urbánus törzsbázisát tudja sikeresen megszólítani, míg a jobboldali érzelmű, vidéken, kisebb településeken élő választók bizalmatlanabbul viszonyulnak személyéhez.
A baloldali szimpatizánsok üdvözlik a Gyurcsány-koalícióval kötött paktumot
A korábban említett állításokat alátámasztja az a körülmény is, hogy a baloldali kormányfőjelölt szimpatizánsainak döntő többsége – nem pusztán nem kifogásolja, hanem – üdvözli Márki-Zay Péter baloldali pártokkal kötött szövetségét, amely végigkísérte a jelölt politikai pályafutását. A kutatás szerint a Márki-Zay miniszterelnökségét favorizálók 64 százaléka szívesebben támogatná a hódmezővásárhelyi polgármestert annak tudatában, hogy amikor függetlenként indult a polgármesteri székért, Gyurcsány Ferenc, a DK, valamint az MSZP is támogatta őt. Ehhez hasonlóan
a Márki-Zay Péterrel szimpatizálók 72 százaléka még szívesebben támogatná a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltjét annak ismeretében, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is mögötte áll
a 2022-es országgyűlési választások vonatkozásában. Érthető, hogy
a baloldal pártjaival és emblematikus karaktereivel kötött paktumok a konzervatívabb jobboldali szavazók számára nem elfogadhatóak,
így ez a választói közeg szinte teljes egészében hiányzik Márki-Zay Péter támogatói közül.
Módszertan: CATI (telefonos) módszer, n=1000 felnőtt magyar lakosság körében (választási részvételüket biztosra vagy valószínűre ígérők), adatfelvétel: 2021. október, hibahatár: +/- 3,4 százalékpont