
Dr. Regős Gábor üzletágvezető, Makrogazdasági Üzletág, Századvég Konjunktúrakutató Zrt.
Decemberben is kedvezően teljesített az építőipar, mind a havi, mind az éves alapú bővülés jelentős volt: havi alapon több mint 7 százalékkal, míg éves alapon majdnem harmadával nőtt a termelés. A növekedés oka a stabilan magas kereslet, amelyet a jelek szerint az ágazat az egy évvel korábbinál jóval nagyobb mértékben tudott kielégíteni, azaz jobban rendelkezésre állt a szükséges munkaerő és építőanyag. Az ágazat termelését segíthette az enyhe időjárás és a kedvezőbb vírushelyzet is. Ugyanakkor kedvezőtlen hír, hogy a magas kereslet továbbra is erőteljesen megjelenik az árak emelkedésében, amely a negyedik negyedévben tovább gyorsult. Az állami beruházások volumenének visszafogása már némileg látszik az ágazat szerződésállományán. Ez kedvező esetben lassítani tudná az áremelkedést, ám ez a hatás elenyésző lehet, mivel a versenyszféra beruházásaiban felfutás várható. Összességében a rendelésállomány így is magas, ennélfogva az építőipar teljesítménye 2022-ben is inkább felfelé húzhatja a gazdasági növekedést.