
Molnár Dániel, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági elemzője
Ahogy arról már lapunk beszámolt a 2021. december 24-én kihirdetett rendelettel 2022. június 30-ig elrendelte a változó kamatozású lakossági jelzáloghitel irányadó referencia-kamatlábak rögzítését (pl. BUBOR). A szakértő kifejtette: a szigorítás üteme a tavalyi év végén az infláció emelkedése miatt felgyorsult. Ez pedig kihatással van a bankközi kamatokra is: amíg a három hónapos BUBOR 2021 elején még 0,75 százalékon alakult, addig az év végén már 4,2 százalékon.
A BUBOR-nak pedig kiemelten fontos szerepe van a hitelpiacon, a változó kamatozású hitelek esetében a kamat szintje és így a törlesztőrészlet is ennek függvényében kerül meghatározásra – magyarázta.
Továbbá kifejtette: minden olyan háztartás, amely változó kamatozású hitellel rendelkezik, a jelen helyzetben a kamatforduló idején, amikor az új kamatszint meghatározása történik, érdemi törlesztőrészletemelkedést tapasztalhat. Mint kiderült, a bevezetett kamatstop ezt igyekszik megelőzni azáltal, hogy a referenciakamatot az október 27-ei szinten rögzíti. Így tehát a jelzáloghitellel rendelkező háztartásoknak, számuk megközelíti a félmilliót, az emelkedő kamatkörnyezetben sem kell a törlesztőrészletek növekedésétől tartaniuk június végéig – tette hozzá Molnár Dániel.
Az elemző úgy fogalmazott: a háztartások számára ez havi szinten akár több mint tízezer forintos megtakarítást is jelenthet, amely a bankrendszerben bevételkiesésként csapódik le. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy a bankok a BUBOR emelkedésével párhuzamosan a betéti kamatokat nem emelték érdemben, így a kiadásaik sem nőttek. A bankok profitabilitása az intézkedés ellenére tehát fennmarad – nyomatékosította.
Továbbá kiemelte: a többi inflációellenes kormányzati intézkedések (rezsicsökkentés, élelmiszerárstop, benzinárstop) sorából ez némiképp kilóg abból a szempontból, hogy nem közvetlenül az infláció hatásától védi a háztartásokat, hanem az infláció letörése ellen hozott monetáris szigorítások „mellékhatásától”.
Forrás: Magyar Hírlap