A magyar költségvetés ESA-hiánya 2021-ben a GDP 6,8 százalékát tette ki. Ez kedvezőbb mint a tavaly tavasszal, a Konvergencia programban várt 7,5 százalékos hiányszám. A vártnál alacsonyabb adatban a gyors gazdasági növekedés játszott szerepet is, azzal együtt is a tavalyi hiányba számolják el az ide szja-visszatérítéseket. Az uniós tagországok közül mindösszesen 6 országban regisztráltak a magyarnál nagyobb költségvetési hiányt. A magyar államadósság viszont ezzel együtt is érdemben, 2,8 százalékponttal 76,8 százalékra mérséklődött 2021 végére. A magas hiány ellenére csökkenő államadósságban szintén a gyors gazdasági növekedés szerepét kell kiemelni.
A teljes jelentés innen tölthető le ->
Minden várakozást felülmúlt az építőipar februári teljesítménye
A kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban 9,8 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,5 százalékkal emelkedett. Ezen belül az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem 3,4 százalékkal, a nem élelmiszertermék jellegű kereskedelem pedig 14,6 százalékkal, míg a gépjármű-üzemanyag forgalom 19,0 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőtti értékhez képest.
