Karácsony Gergely nem érti, mi a feladata, ezért okoz folyamatosan botrányokat
A baloldali városvezetők politikai haszonszerzési lehetőséget láthattak egy újabb front nyitásában a kormányzattal szemben, hogy aztán „látványosan" megoldhassák azt a problémát, amelyet valójában ők maguk idéztek elő – jelentette ki az Origónak adott interjúban Erdős Gergely a fővárosi szemétkáoszra vonatkozóan. A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője leszögezte: Karácsony Gergely a megválasztása óta félreértelmezi a saját szerepét Budapest élén, mivel szakmai helyett politikai funkciók ellátására rendezkedett be.
Kedd óta sztrájkoltak a kukások Budapesten, és csütörtök estére hatalmas lett a szemétkáosz. Karácsony Gergely folyamatosan a kormányra mutogatott, azt állította, a fővárosnak nincs pénze, azután tegnap estére kiderült: a főpolgármester megint hazudott. Miért fajult idáig a fővárosi kukahelyzet?
Az Alaptörvény rögzíti, hogy a helyi önkormányzatok a helyi közügyek intézése érdekében működnek, továbbá az önkormányzati törvény a hulladékgazdálkodást félreérthetetlenül helyi közügynek minősíti. Ezen felül az utóbbi jogszabály külön kiemeli, hogy a hulladékgazdálkodási feladatok ellátása – Budapest vonatkozásában – a Fővárosi Önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozik.
A szakszerűtlen politikai szempontok mentén szervezett baloldali önkormányzati munka egy újabb fejezetét láthattuk az elmúlt napokban kialakult fővárosi „kukahelyzet" formájában.
Végül sikerült megállapodni a szakszervezettel, több juttatásban és fizetésemelésben is, vagyis a főváros baloldali vezetése eddig is ki tudta volna fizetni a kukások megérdemelt járandóságát, csak amíg válságos nem lett a helyzet, nem akarta. Ehelyett folyamatosan a szemétszállítók ellen hergelték a közvéleményt. Mire enged ez következtetni?
Karácsony Gergely és köre feltételezhetően abból indult ki, hogy kommunikációs trükkök segítségével a fővárosi hulladékgazdálkodással kapcsolatos felelősségüket a kormányzatra háríthatják, a kormányt okolva a kialakult helyzetért. A baloldali városvezetők politikai haszonszerzési lehetőséget láthattak egy újabb front nyitásában a kormányzattal szemben, hogy aztán „látványosan" megoldhassák azt a problémát, amelyet valójában ők maguk idéztek elő.
A kukások állításai szerint keddig nem is tárgyalt velük a vezetés részéről senki. Karácsony Gergelyék korábban kirúgással is fenyegették őket, a munkabeszüntetés hírére viszont szerda reggel Mártha Imre, milliárdos közműcégvezér kisietett az FKF telephelyére, és maga ült be a teherautó volánjához. Miért volt szükség erre a marketingfogásra, és hogyan értékelhető Mártha Imre viselkedése?
A budapesti közművezér, Mártha Imre – akit Gyurcsány Ferenc személyesen vett védelmébe korábban – a karácsonyi látványpolitizáláshoz asszisztált akciójával. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy
A felelős városüzemeltetés követelményeinek figyelmen kívül hagyását, a fővárosi önkormányzat jogszabályi kötelezettségeinek elmulasztását nem lehet politikai PR-fogásokkal elfedni, a közvélemény „átlát a szitán".
Mi az oka, hogy a baloldali városvezetést egyre több botrány övezi, és egyre többször merülnek fel gondok?
A fővárosi „szemétkáosz" jól illeszkedik a Karácsony-féle városvezetés elmúlt három évben kirajzolódó mintáihoz. Karácsony Gergely a megválasztása óta félreértelmezi a saját szerepét Budapest élén, mivel szakmai helyett politikai funkciók ellátására rendezkedett be. A téves szerepfelfogás gyakorlati következményeit a budapestiek a saját bőrükön érezhetik: a közlekedési káoszt, a fővárosi közszolgáltatások romló színvonalát, az akadozó beruházásokat, valamint a városháza és az önkormányzati céghálózat politikai kifizetőhellyé alakítását a 2010 előtti bukott szocialista politika képviselői számára.
Mi várható az elkövetkező napokban, és lehet-e politikai következménye Karácsony Gergelyre és a baloldalra nézve annak, ami történt? Hogyan hathat ez az ügy a baloldal és a fővárosi vezetés megítélésére?
Az elmúlt hetek időközi választásainak túlnyomó része azt bizonyítja, hogy a fővárosi polgárok elégedetlenek a baloldal önkormányzati teljesítményével. Az eredmények jelzésértékűek:
ugyan Budapest a balliberális oldal számára politikai szempontból hagyományosan kedvezőbb „terepnek" számít, de a választók türelme véges.
Amennyiben az önkormányzati ciklus fennmaradó két évét – a korábbi időszakhoz hasonlóan – botrányok és városvezetési fiaskók fogják tarkítani, kellemetlen meglepetés érheti a fővárosi baloldali tömböt a 2024-es önkormányzati választásokon.