A baloldali antiszemitizmus gyökereiről


Az eredeti cikk 2020. szeptember 29-én jelent meg az Origo oldalán.


Mint tudjuk, a posztkommunista baloldal úgy emelt magának morális piedesztált a rendszerváltoztatás után, hogy a liberálisokkal összeborulva felemelték az antifasizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem esernyőjét. Mint az látható, a szivárványkoalíció jobbikos jelöltjének „tetűcsúszdásokra“ és „Judapestre“ vonatkozó ínycsiklandó megjegyzéseiből, a korábban szorgosan barkácsolt erkölcsi emelvényt egy könnyed mozdulattal kirúgták maguk alól, ahogy látható távolságba kerültek a „hatalom“ és a „pénz“ hívószavai. De legyünk alaposak, a jelenség semmiképp sem megdöbbentő, még kevésbé példa nélküli.

Itzig báró“ (…) „zsidó nigger“ (…) „zsíros zsidó, aki brillantinnal és olcsó ékszerekkel igyekszik leplezni mivoltát. (…)

„Vizsgáljuk meg a valódi világi zsidót, nem a szombatzsidót, ahogy Bauer teszi, hanem a köznapi zsidót. (…) Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidóság világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz. (…) A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehetett más isten.

A zsidónak „nincs egyéb hivatása idelenn, mint gazdagabbá lenni szomszédainál, (…) a föld nem egyéb, mint tőzsde(…)„A pénz-zsidó korunk egyetemes antiszociális eleme lett.

„A zsidók jó üzletet csináltak a hódítással … Mivel a pénzügyi krízis be fog következni, és nem lehetetlen, hogy abban a zsidók nagy szerepet játszanak, így tőkéjüket meg fogják tízszerezni”.

Disraeli „zsidó szédelgő“, akik pedig nem álltak a 48-as német forradalom oldalára, „esztelen, gyáva (…) demokratikus zsidó söpredék”.

„(…) demokráciánk csúcspozícióiban csak gyáva, hűtlen zsidó kufárok és frázishősök ülnek, el sem tudom képzelni, miképpen tudnánk győzni. (…) Minden demokratikus egylet, az egész sajtó élén csak zsidók állnak. (…) Ausztriában egy teljes millió zsidó él, aki csak kufárkodásból él, ami azt jelenti, harminc emberre jut egy vérszívó”

Aki azt hinné, hogy a fenti idézetek egy 19. század végi antiszemita pamfletből, neadjisten a Mein Kampfból vannak, az téved - pontosabban olyan nagyon nem is téved, ha figyelembe vesszük Göbbels hitvallását, miszerint „a nemzetiszocialista azért antiszemita, mert szocialista“. A zsidók „antiszociális elemek“ ugyanis, ahogy azt a fenti idézetek egyikében is olvashatjuk.

Persze ritkán halljuk azt a jelzőt, hogy „nemzetiszocialista“. Sokkal gyakoribb a „fasiszta“ jelzővel való dobálózás, ami még mindig annak a szovjet kommunista direktívának a hatása, amely szerint kéretik ezt a jelzőt használni, mert a nemzetiszocialistában mégiscsak kellemetlen a „szocialista“ szócska. 

A FENTI IDÉZETEK KARL MARXTÓL SZÁRMAZNAK. MIVEL A SZOCIALISTA GONDOLAT EGYIK LEGFŐBB „ALAPÍTÓ ATYJÁNAK“ ILYEN VERETES GONDOLATAI VOLTAK A ZSIDÓSÁGRÓL, TALÁN NEM MEGLEPŐ, HA A RADIKÁLIS BALOLDALISÁG TÖRTÉNETÉBEN BÚVÓPATAKKÉNT VAN JELEN AZ ANTISZEMITIZMUS, AMELY HOL FELSZÍNRE TÖR, HOL CSÖNDESEN CSORDOGÁL. 

Ezen persze csak az lepődik meg, aki 1) sosem találkozott a fenti Marx-szövegekkel, 2) elhitte azt a blöfföt, hogy a radikális baloldaliság egyik legjelentősebb történeti megnyilvánulása - a nemzetiszocializmus - „jobboldali“ volt. Pedig elég egyértelmű maguknak a nemzetiszocialista vezetőknek a megnyilatkozásaiból is, milyen irányzatot képviseltek. Hitler önmagát „proletárnak“ tekintette, a német forradalmat a francia forradalom pontos megfelelőjének tartotta, mozgalmát pedig egyszerre a marxizmus meghódítójának és végrehajtójának - vagyis ama „lényegi és igaz“ részének, annak „zsidó-talmudista dogmái“ nélkül. Ahogy fogalmazott az Asztali beszélgetésekben, „több az, ami összeköt, mint ami elválaszt minket a bolsevizmustól… mindenekelőtt a valódi forradalmi mentalitás. Ennek mindig tudatában voltam, és azt a parancsot adtam, hogy a korábbi kommunistákat azonnal be kell fogadni a pártba“. Joseph Bürckel, az Anschlussért felelős Reichskommissar kezet is nyújtott minden politikai erő felé az Anschluss után, beleértve a kommunistákat is, kivéve a nemzetiszocialisták ottani tényleges ellenségeinek, a legitimistáknak.

A nemzetiszocialisták a többi szocialistához hasonlóan őszintén gyűlölték a hagyományos uralmi formákat - maga Hitler például bizonyosan meggyűlölte magát a monarchiát is, miután Olaszországban járt, és részben ezért nevezte „félmunkának" a fasizmust. Ugyanez volt az ítélet a hagyományos mentalitások irányába is. Martin Bormann remélte, hogy a nemzetiszocialista győzelem után végre eltörölhetik a kereszténységet is a föld színéről. A közhiedelemmel ellentétben nem csak a Molotov-Ribbentropp paktum volt a különféle szocialisták gyakorlati együttműködésének kerete, azt sokkal korábban elkezdték már, amiről a Reventlow-Radek tárgyalások is tanúskodnak.

Az antiszemitizmus olyannyira a radikális baloldaliság integráns része maradt, hogy a későbbiekben az ún. „anticionista perekben" öltött testet - hogy aztán később a posztszovjet radikális baloldal is „anticionistának" nevezze magát és céljaként fogalmazza meg Izrael állam megszüntetését.

A történeti előzmények fényében nincs semmi meglepő abban, hogy a Black Lives Matter és Antifa fedőnéven futó egyszerre osztályharcos és rasszista radikális baloldali mozgalom európai importjánál a „mocskos zsidók“ rigmust kántálják az „antirasszista“ tüntetők. Ez egyáltalán nem ritka arrafelé: Franciaországban előfordul, hogy szélsőbaloldaliak és iszlamisták vonulnak közösen, a zsidók távozását követelve (az erről szóló videókat aztán íziben eltakarítják a közösségi médiaóriások felületeikről).

A RADIKÁLIS BALOLDAL ANNAK A SZÉLSŐSÉGES ISZLAMIZMUSNAK A SZÁLLÁSCSINÁLÓJA ÉS TÁMOGATÓJA, AMELY NEMCSAK TÜNTETÉSEKEN KÖVETELI A ZSIDÓK TÁVOZÁSÁT, HANEM AKTÍVAN TESZ IS ÉRTE.

2012-ben Toulouse-ban az Otzar HaTorah iskola előtt egy rabbit és két gyermekét ölt meg egy merénylő; egy Miriam Monsonego nevű nyolcéves kislányt néhány centis távolságból lőtt fejbe. A merénylő azzal indokolta tettét, hogy „a zsidók gyilkolják fivéreinket és nővéreinket Palesztinában“.

2014-ben egy merénylő négy embert ölt meg a Belgiumi Zsidó Múzeum előterében.

2015-ben a Charlie Hebdo elleni merénylet után két nappal egy, az Iszlám Államnak hűségesküt tevő merénylő egy kóser szupermarketet rohamozott meg, négy embert megölt (mindannyian zsidók voltak), többeket pedig túszul ejtett. Mint később kiderült, a merénylő egy nappal korábban egy rendőrtisztet is megölt.

2017-ben egy nyugdíjas zsidó asszonyt, Sarah Halimit kínoztak egy óráig, majd dobtak ki lakása erkélyéről - az elkövető „Allahu Akbar“ felkiáltásokkal erősítette meg az üzenetét.

És ez csak néhány példa a zsidókkal szemben elkövetett megannyi erőszakos akció közül, melyek az elmúlt évtizedben történtek. Baloldali politikusoknak pedig az a szokásuk, hogy az iszlamista terrorizmusért Izraelt nevezik meg felelősként.

A zsidóság nem számíthat arra, hogy a baloldal megvédi őket Nyugat-Európában. Sőt: arra inkább számíthat, hogy hergeli az általuk dédelgetett radikális iszlamistákat Izraellel szemben, aminek a praktikus vetülete az lesz, hogy Izrael „kézzelfogható képviselőiként“ a helyi zsidóságot fogják megtámadni.

Ma Magyarországon ennél sokkal jobb a helyzet. A zsidó vallási és kulturális élet reneszánszát éli, és a nyugat-európaihoz hasonló zsidóellenes atrocitásoknak a nyomát sem látni errefelé (hála Istennek). Szerencsénkre iszlamista tömegek sincsenek, köszönhetően annak, amit a tökkelütött libernyákok „orbáni gyűlöletpolitikának“ neveznek (értsd: bevándorlásellenes politika).

AZONBAN A BALOLDAL KÉJES ÖSSZEBORULÁSA A „TETŰCSÚSZDÁSOKRÓL" ÉS „JUDAPESTRŐL" FRÖCSÖGŐ JOBBIKOSOKKAL KIVÁLÓ JELZÉSE ANNAK, HOGY A ZSIDÓSÁG ITT SEM SZÁMÍTHAT ARRA, HOGY EGY MAJDANI BALOS-LIBERÁLIS-KISNYILAS KORMÁNY A VÉDELMÜKRE KEL.

Ahogy nyugati elvtársaik, ők is be fogják áldozni a zsidóságot a hatalom kedvéért. És ehhez másra nincs is szükség, mint egy engedékeny, Brüsszel kegyeit kereső bevándorlási politikára, amit a behódoló szivárványkoalíció szintén szíves örömest fog teljesíteni.

A kettő elegye hasonlóan szívderítő eredményhez fog vezetni, mint amit ma nyugaton látunk.

Szerző: Megadja Gábor, a Századvég Alapítvány vezető kutatója