A hagyományos Amerika léte a tét – Az elnökválasztás szabályairól, hagyományairól és jelentőségéről


Amerikában négy évenként van elnökválasztás. Egészen pontosan, az USA alkotmányának II. cikk 1.§-a szerint: „a végrehajtó hatalom az Amerikai Egyesült Államok Elnökét illeti", aki „hivatalát négy éven át viseli", mégpedig „az ugyanilyen időtartamra választott alelnökkel együtt" (a II. cikk ugyanezen gondolati egysége írja le a megválasztás módját is). Mindig a választási év elején kezdődnek az előválasztások, így 2020-ban elvileg február és június között kellett volna tartani ezeket, azonban a koronavírus-járvány miatt halasztani is kellett, ezért az előválasztásokra augusztusig került sor. Az előválasztási folyamat során kell a szavazóknak eldönteni (kiválasztani), hogy ki lesz a demokrata, és ki a republikánus elnökjelölt. Az eredeti cikk 2020. november 3-án jelent meg az Origo oldalán.


Az előválasztás menete, illetve az abban részt venni jogosultak köre nem egységesen szabályozott az USA-ban, vagyis az adott tagállam regulációjától függ. Egyes államokban titkos választásokat tartanak, más szövetségi államokban nyílt szavazások vannak. Míg egyes államokban minden választásra jogosult szavazhat a választókerülete szerint, máshol erre csak az adott pártnál regisztráltak jogosultak.

A zárt előválasztások (closed primaries) az adott államban azt jelentik, hogy csak a pártnál hivatalosan bejegyzett szavazók vehetnek részt (a párttagság azonban nem szükséges). Ezt alkalmazza Washington D.C., Florida, Új-Mexikó, New York vagy Pennsylvania. A félig zárt előválasztást (semi-closed primaries) alkalmazó államokban azok a választópolgárok is, akik nem tartoznak egyetlen párthoz sem, dönthetnek egy adott párt előválasztásán való részvétel mellett. A függetlenek szavazását tehát itt megengedik, de a rivális szervezetek tagjai nem szavazhatnak; így jár el Kalifornia, Alaszka vagy Arizona. Nyílt előválasztáson (open primary) minden választópolgár szavazhat egy adott párt előválasztásán: itt pártállástól függetlenül bárki részt vehet. Ide tartozó állam például Texas, Montana, Hawaii, Michigan és Minnesota. Ehhez képest, a félig nyílt (semi-open) előválasztáson annyi megkötés van, hogy a választás helyszínén kell a pártok szavazólapjai közül választani, ahogyan Ohio államban. Ugyanakkor mindegyik szisztémára igaz, hogy a választópolgár csak egy előválasztásban vehet részt; vagyis, ha republikánus jelöltre szavazott, akkor már nem szavazhat demokrata jelöltre, és fordítva.

A február végére vagy március elejére eső keddi nap jelentőségét az adja, hogy alapvetően e nap választási eseményeinek van döntő befolyása a pártok elnökjelöltjeinek talpon maradása tekintetében. Több szövetségi államban egyszerre ezen a napon tartanak előválasztásokat, illetve jelölőgyűléseket. Így az összes küldötti mandátum körülbelül egyharmadát töltik be az úgynevezett szuperkedden (Super Tuesday).

Az előválasztásokat végül a pártok nemzeti jelöltállító konvenciója zárja, amelyek jellemzően nagy nyilvánosság előtt megtartott, többnapos politikai nagygyűlést jelentenek. Ekkor történik meg a jelöltek formális kinevezése. Például 1880-ban – a később elnöki hivatala idejében merénylet áldozatául esett – James A. Garfield jelölt csak a 36. szavazással futott be a republikánus jelölő konvención, s a 34. szavazásig nem tudtak dönteni három jelölt közül; Garfield igazi „sötét ló” volt ebben a versenyben, korábban nem várt sikere kockázatot is hordozott magában – így tudta megszerezni a konvención a kétharmados támogatást.

Az elnökválasztást a választási év novemberében tartják. Itt minden választásra jogosult, a 18. életévét betöltött amerikai választópolgár szavazhat az Egyesült Államok elnökének személyére (a 18 év felettieknél a szavazati jog életkor szerinti korlátozásának, illetve megvonásának alkotmányos tilalmát 1971-ben a huszonhatodik kiegészítés mondta ki). Amiként az előválasztásoknál, a választópolgárok a jelöltekre nem közvetlen módon szavazhatnak, ehelyett úgynevezett elektorokat választanak meg az egyes jelöltek képviselete és későbbi hivatalos (elektori) megválasztása céljából.

Jelenleg 538 tagból áll össze az USA elektori kollégiuma. A szabály szerint minden állam legalább három elektorral bír, a többit a lakosság száma szerint osztják el az ötven állam között. Kaliforniában van a legtöbb választópolgár, onnan 55 elektor érkezik, míg számos államban – például Alaszkában is – csak három ilyen választószemély van.

Az Egyesült Államok szinte valamennyi államáról elmondható „a győztes mindent visz” elvének választórendszeri érvényre juttatása. Ez azt jelenti, hogy az a párt – a demokrata vagy republikánus párt –, amelynek egy adott államban a többséget teszik ki a megszerzett választókerületei, az érintett állam összes elektorát megszerezte.

Ez az elektorszerzési módszer elvi és döntő jelentőségű az elnökválasztás szempontjából, hiszen az az elnökjelölt, aki végül az 538 elektor többségét (több mint felét) a saját oldalán tudhatja, elvileg megnyerte a választásokat. Ha például egy állam tíz elektorából hatnál a republikánus, négynél a demokrata jelölt szerezte meg a többséget, akkor előbbi jelölt, a szavazatok többségét megszerző jelöltként, kapja meg az adott tagállam összes elektori szavazatát.

Itt érdemes felhívni a figyelmet egy tényre, ami árnyalja a képet: nevezetesen arra, hogy a legtöbb lakossal bíró államokban van a legtöbb elektor is, de nem minden elektor képvisel ugyanannyi állampolgárt. Montanában egy elektor körülbelül 370 ezer választót képvisel, míg egy kaliforniai elektor ennek közel a dupláját, mintegy 720 ezer választópolgárt. A különbség tehát csaknem kétszeres, miközben a választott elektorok szavazati súlya az elnök megválasztásánál azonos; így fordult elő ötször is az USA-elnökválasztások történetében, legutóbb például 2016-ban Donald Trump megválasztásánál, hogy végül az is elnök lehet, aki amúgy kevesebb (népi) szavazatot kapott. (A Trump-győzelem azért is meglepetés volt, mert rácáfolt a közvélemény-kutatók erősen egybevágó előrejelzéseire.) A szavazatok megszerzett többsége ugyanakkor fontos legitimáló erőt is biztosíthat, mint például Theodore (Teddy) Roosevelt elnök esetében, aki 1901-ben a meggyilkolt William McKinley elnök helyére lépett, és az 1904-es választáson a népi szavazatok 56 százalékát söpörte be, a legfőbb ellenfél, a demokrata színeket képviselő Alton B. Parker (38 százalék) előtt, az elektoroknál pedig 336:140 arányban diadalmaskodott. Érdekesség: egy szocialista jelölt harmadikként három, az antialkoholista jelölt két százalékos arányt ért el. Az újraválasztás napján, 1904. november 8-án ezek voltak Roosevelt szavai feleségéhez, Edithhez: „Kedvesem, már nem vagyok politikai véletlen!” ('My dear, I am no longer a political accident!')

Névrokona, az egy emberöltővel később négyszer egymás után is elnökké választott Franklin D. Roosevelt 1933 és 1945 között vezette hazáját, és a megválasztásai alkalmával a népi voksok 57, 61, 55 és 53 százalékát szerezte meg. 1936-ban, az újraválasztásakor ötmillióval többen támogatták, mint 1932-ben, ami jól jelzi, hogy a többség szerint tudta kezelni a világgazdasági válságot. Egy e tekintetben szorosnak mondható eredmény: 1960-ban John F. Kennedy a népi szavazatok 49,7 százalékát, míg republikánus ellenfele, a később szintén elnök (és mindeddig egyedüliként lemondani kényszerült) Richard M. Nixon eme voksok 49,5 százalékát szerezte, ugyanakkor Kennedy az elektoroknál 303:219 arányban kerekedett felül. Hát íme, így működik az amerikai választási rendszer!

November elején az amerikai választópolgárok tehát elektorokra szavazhatnak, míg az elnököt – hivatalosan – ezek az elektorok csak decemberben választják meg. Minden elektor, azaz választószemély összegyűlik ilyenkor (megalakul az elektori kollégium), és a saját szövetségi állam szavazati preferenciáinak fényében, azoknak megfelelően szavaz az új elnök személyére. Mindezt követően, az ünnepeken átívelő procedúra keretében, a szövetségi Kongresszus januárban megszámolja a szavazatokat, majd hivatalosan bejelentik, hogy ki lesz az USA következő elnöke. Január 20-án az új elnök esküt tesz az úgynevezett beiktatási ceremónián.

A jelenlegi eljárást lényegében a tizenkettedik alkotmánykiegészítés 1804-es elfogadása óta alkalmazzák. Korábban az amerikai alkotmány II. cikke szerint – amely előírta azt, hogy az elektori kollégiumban a második helyezett jelöltet alelnöknek választják meg – jártak el. Az 1804-es változtatás szerint: az a személy lesz az elnök, aki a legtöbb szavazatot kapta, amennyiben ez a szám a kijelölt elektorok számát tekintve a többséget jelenti; ha ezt a többséget egyetlen személy sem éri el, a Képviselőház a három legtöbb elnöki szavazatot kapott személy közül azonnali titkos szavazással megválasztja az elnököt. Thomas Jefferson és ellenfele, Aaron Burr 1800-ban ugyanannyi elektori szavazatot kapott, s a Képviselőházban államonként egy-egy szavazattal döntöttek az USA következő elnökének személyéről; végül a többek által kisebbik rossznak tekintett Jefferson kapta meg a bizalmat, a 36. szavazás alkalmával.

1933-ban, a huszadik alkotmánykiegészítés új időpontokat határozott meg a Kongresszus ülésszakának kezdetére és az elnök eskütételére, valamint egy részletes menetrendet is szabályozott arra az esetre, ha az elnököt nem lehet a megfelelő módon megválasztani. Az elnök és alelnök hivatali ideje a kiegészítés szerint január 20-án, míg a szenátoroké és képviselőké január 3-án déli 12 órakor jár le. A huszadik kiegészítés azt is tartalmazta – olyan esetre, amikor a megválasztás joga a Képviselőházra, illetve a Szenátusra száll –, hogy a Kongresszus törvény útján rendelkezhet, ha a Képviselőház által elnöknek, illetve a Szenátus által alelnöknek megválasztható személyek közül bármelyik meghalna.

Pár gondolat a levélszavazás lehetőségéről és arányának alakulásáról. Az Egyesült Államokban az adott államtól függ, ugyanis az USA-ban erre nincsen egységes szabályozás. A koronavírus-járvány miatt most sok állam enyhített az alkalmazandó szabályozáson, például Kalifornia (de Washington D.C., Colorado, Oregon és több más állam is) úgy döntött, hogy a választójogosult polgároknak automatikusan egy szavazólapot küldenek ki, még a szavazás előtt. Más államokban viszont a regisztrált választók csak egy kérvényező űrlapot kapnak postán; a legtöbb állam engedélyezi a regisztrált választók számára, hogy saját kezdeményezésükre postai szavazást kérhessenek.

A világ legrégebbi, folyamatosan működő demokráciájának címére sokak szerint joggal igényt formáló Egyesült Államok elnökválasztása is hozhat persze a választás jogszerűségét tekintve erősen vitatott eredményt, így ez történt legutóbb 2000-ben is. Az biztos, hogy akkor George. W. Bush republikánus jelölt nem szerezte meg a népi voksok többségét, míg a demokrata Al Gore és a zöldpárti jelölt együtt 51 százalékot szerzett; az elektori kollégiumban 270 szavazat kellett volna a győzelemhez, de a végül mégis vitatott Florida nélkül Gore 267, Bush pedig 246 vokson állt. Négy hétig feszülten figyelte a világ, hogy mi történik Amerikában. Busht először be is jelentették győztesként, Gore ezért gyorsan gratulált, majd a floridai alig 1200 szavazatos eltérés miatt mégis újraszámlálást kért. A gépi szavazatszámlálásban nem bízva a demokraták előbb a kerületi törvényszékhez, majd több megye kétséges eredményei miatt végül a liberális többségű floridai Legfelsőbb Bírósághoz fordultak, amely a közben lejáró szavazatszámlálási határidő kiterjesztésével elrendelte a kézi számlálást. A republikánusok viszont utóbbiban nem bíztak, és ezért a washingtoni Legfelsőbb Bírósághoz fordulva kérték annak leállítását. A Legfelsőbb Bíróság republikánus bírói többséggel december 9-én mondta ki – a megbízhatóság és egységesség nem megfelelő biztosítása miatt – a kézi számlálás leállítását. Így Bush kapta az 537 népi szavazatot, amivel vitte a 25 elektori voksot adó, klasszikus billegőállam Floridát és az elnökséget is. Bár a választás nyomán – hosszú idő után – ismét előtérbe került az elektori rendszer eltörlésének szükségessége is, az USA alkotmányának 1787. évi elfogadása óta a lényeg nem változott, s úgy tűnik, nem is változhat: ez pedig nem más, mint a prezidenciális rendszert konstruáló sajátos, közvetett választási rendszer.

Ami az úgynevezett „swing state”-eket illeti, a FiveThirtyEight választási elemző webhely idén Arizonát, Georgiát, Floridát, Iowát, Michigant, Minnesotát, Nevadát, New Hampshire-t, Észak-Karolinát, Ohiót, Pennsylvaniát, Texast és Wisconsint írta le olyan billegőkként, amelyeket igen kiélezett verseny jellemzett az utóbbi elnökválasztások során. Tegyük is hozzá, hogy ezzel nem kizárható a politikai térkép megváltozása sem.

Mindent egybevetve, az elmúlt több mint két évszázad azt bizonyítja, hogy az amerikai elnöki autoritás, és maga a választási rendszer is képes volt kiállni az idő próbáját. Most november 3-án az a kérdés, hogy a jelenlegi elnök Trump, vagy demokrata ellenfele, a korábbi alelnök Joe Biden lehet-e a 19. században Elnök Házának is nevezett, Teddy Roosevelt óta hivatalosan is Fehér Háznak hívott elnöki rezidencia lakója.

Trump beiktatásakor két Bibliára tette le hivatali esküjét. Az egyik a családi Biblia, amelyet még édesanyjától, Mary Anne MacLeodtól kapott, a másik pedig az volt, amelyre Abraham Lincoln tette le elnöki esküjét 1861-ben. Utóbbi, amelynek kis mérete Trump elődjét, Barack Obamát jókedvre derítette esküje elején, a tágabb közösséget jelképezi: a hazát és azt a civilizációt, azt a közös kultúrát, amelyhez Trump maga és mi, európaiak is tartozunk. Az elnök hagyományos értékek iránti elkötelezettségének többször kellett, hogy hangot adjon, hiszen republikánus bírálói a kampány során túlzott szabadossággal gyanúsították. De elvárja tőle ezt az attitűdöt az elnöki hivatal tekintélye is, amely 1789. április 30-a, George Washington hivatalba lépése óta szilárdan testesíti meg a kormányzó hatalmat az Egyesült Államokban.

Abban a szövetségi államban, amely mindig is egyszerre kívánt nyitott, modern, ideológiailag nem korlátozott lenni, ugyanakkor megvédeni saját és állampolgárai jogait és jogos érdekeit, ha kellett, a külső veszélyekkel szemben, ha kellett, az „ideológiai emberbarátnak" is nevezett milliárdos felkent jogvédőivel szemben. A kormányzati munkában a hatékonyság és az elért siker döntő tényező, akárcsak az üzleti világban. Azt már megtapasztaltuk, hogy Trump Amerikája egyszerre kíván visszatérni a 19. század nemes, építkező hagyományaihoz, és próbál új helyet keresni magának egy átalakuló világrendben. Azt pedig szintén tudhatjuk, hogy a demokraták elnökjelöltje, egy ír katolikus nevére vette a radikális baloldalnak a fentitől teljesen eltérő nihilista, anarchista szemléletét.

Az USA választóinak vállát rég nyomta ekkora teher, a tét rég volt ekkora az Egyesült Államok jövője szempontjából. A hagyományos Amerika csupán annyit kérhet a polgáraitól, hogy azt a bizonyos jelmondatot ne tévesszék a voksolásnál szem elől: America first – A haza minden előtt!

 

Szerző: Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője