A prevenciós tevékenységet kellene erősíteni az adóhatóságnál


MTI 2015.09.04

A Századvég Gazdaságkutató fontosnak tartaná az adóhatóság adóelkerülést és adócsalásokat minimalizáló, prevenciós tevékenységének erősítését, és ez irányban is dolgozik megfelelő javaslatcsomag előkészítésén - mondta Márton Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

A vezérigazgatót azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Századég Alapítvány Varga Mihály gazdasági miniszter felkérésére augusztusban bekapcsolódott a "Adórendszer reformja" című projektbe. A projekten dolgozó munkacsoportnak tagja többek között a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Belügyminisztérium (BM) és az Ernst and Young mellett a Századvég Gazdaságkutató Zrt. is.

A Tállai András, az NGM államtitkára vezette munkacsoport résztvevői véleményezésre megkapják az állami adóhatóság szerepének újragondolásával, a szervezeti struktúra reformjával összefüggésben készülő háttértanulmányokat - mondta Márton Péter.

Tájékoztatása szerint az elmúlt napokban a Századvég Gazdaságkutató Zrt. szakértői a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) alkalmazottainak és felsővezetőinek, valamint a legnagyobb adózóknak kiküldendő kérdőíveket véleményezték. E felméréssel a munkacsoport pontosabb információkat kaphat majd a NAV szervezeti ellentmondásairól, valamint külső megítéléséről - tette hozzá.

Amint arról Varga Mihály pénzügyminiszter egy hete beszámolt: önálló adóügyi államtitkárság létrehozásáról "folyik gondolkodás" az NGM-ben.

Az adóhatóság korábbi elnöke, Vida Ildikó lemondásának bejelentésekor a nemzetgazdasági tárca közleményében kiemelte: a magyar gazdaság korszakhatárhoz érkezett, az egyensúly megteremtése után tartós növekedési pályára állt, a cél már nem a válságkezelés, hanem a gazdasági növekedés ütemének erősítése. Az új gazdasági korszakhoz megváltozott szerkezetű adó- és vámhivatalra van szükség. Az új elnök kinevezésére az átalakítást érintő legfontosabb döntések meghozatala után kerül sor - tették hozzá.

Az NGM akkori tájékoztatása szerint az adózás rendjének megújításáról szóló terveket az Államreform Bizottság már több alkalommal tárgyalta. A kormány a jelenleginél feladatorientáltabb, ügyfélbarátabb adóhivatalt kíván létrehozni, amely jobban illeszkedik a gazdaság új szerkezetéhez.