Elmondjuk, miért fontos minden ember számára az új koronavírus-törvény


Miért fontos a magyar embereknek, hogy elfogadják a koronavírus-törvényt? Az Origo megkérdezte erről ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Századvég jogi szakértőjét.​ Az eredeti cikk 2020. március 22-én jelent meg az Origo oldalán.​


A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatát, amivel

  • meghosszabbítaná a veszélyhelyzet;
  • megtiltaná az önkormányzati képviselő-testületek feloszlatását, valamint az időközi választások, és népszavazások megtartását;
  • büntetné a járványügyi intézkedések akadályozását (karanténból való kiszökés, stb.)
  • szigorúbban büntetné a rém- és az álhírek terjesztőit.   

A kabinet álláspontja szerint ezeket a magyar emberek érdekében kell megszavazni, és emiatt a kormánypártok azt kérik az ellenzéki pártoktól, támogassák a javaslatcsomagot az Országgyűlésben. Éppen ezért kíváncsiak voltunk ifj. Lomnici Zoltánnak, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjének a véleményére: szerinte miképp szolgálják a kormány tervezett intézkedései az emberek védelmét. A szakember a törvényjavaslat három aspektusát emelte ki: 

  1. gondoskodik arról, hogy a veszélyhelyzet, mint különleges jogrend, megfelelő időben és ideig bevezetésre kerülhessen. Szerinte így a kormány hatékonyabban tud élet- és egészségvédelmi intézkedéseket foganatosítani,
  2. rendelkezik arról, hogy a közjogilag jelentős események (országos és helyi népszavazás, választás) ne kössék le a közigazgatás kapacitásait, valamint,
  3. szabályozza az ál- és rémhírterjesztőkkel (a járványügyi intézkedéseket akadályozók mellett) szembeni hatékonyabb fellépést a magyar emberek egészségének és életének, nem utolsó sorban a köznyugalom megóvása érdekében. 

Az alkotmányjogász ismertette, hogy különleges jogrendben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálásának érdekét szem előtt tartva vezetik be a speciális rendelkezéseket. Úgy látja, hogy nincs szükség itthon olyan kormányzati intézkedésre, amelyet a nyugat-európai, uniós tagállamokban ne vezettek volna be.

Csökkenteni a veszélyt, harc az álhírek ellen, lehessenek az embereket segítő gazdasági intézkedések

Kétségtelen, hogy Magyarországon is többen nem tartják be a karantén előírásait. Nemcsak fertőzésgyanús, tehát megfigyelési időszakban két hétre otthoni karanténban levő emberek mennek el otthonról (ami rendkívül veszélyes), de már arra is volt példa, hogy fertőzött ember is kiment az utcára. Ez példátlanul nagy veszélyt jelent mindenkinek - egy idős ember számára akár életveszélyt. Magyarországon, mint ismert, veszélyhelyzetet hirdettek a járvány miatt. Az emberek egészségének védelme érdekében elengedhetetlenek törvények is, amelyek a biztonságukat garantálják.

Az utóbbi időben egyre több álhír kering az interneten. Több ilyen - jogi kifejezést használva - rémhírterjesztőt el is fogtak. Ilyen kiélezett helyzetben természetesen az emberek érzékenyebbek a hazugságokra, a riogatásokra. A kormánynak feladata és kötelessége, hogy fellépjen az álhírek terjesztőivel szemben.

Szintén fontos, hogy - például a hitelek elengedéséhez hasonló - a gazdasági intézkedéseket azonnal be tudják vezetni. A koronavírus-törvények ebben is segítenek.

Összefogás kellene

Az alkotmányjogász beszélt a kérdés politikai hátteréről is. Szerinte a kormánynak nem szabad felülnie a hisztérikusan követelőző ellenzéknek. 

Fontos, hogy az esetleges korlátozások lépcsőzetesen épüljenek fel szemben az ellenzéki hisztérikus követelőzéssel, amely mindent egyszerre akar - fogalmazott, hozzátéve, hogy a szigorítások meglehetősen sokfélék lehetnek, a beutazási tilalomtól a rendezvények betiltásán át egészen az esetleges kijárási tilalomig. (Utóbbira az Operatív Törzs vasárnapi tájékoztatója szerint továbbra sem terveznek lezárásokat és kijárási tilalmat.) Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, az ellenzéki pártok nem akarják megszavazni a koronavírus elleni törvénycsomagot, nem akarják segíteni a védekezést, a legprimitívebb okokból - pénzt és hatalmat remélnek maguknak, ha a kormány nem megfelelően kezelné a koronavírus ügyét. Ifj. Lomnici Zoltán szerint ez most nem a politikai viták ideje: mind a balliberális pártok, az ellenzéki média, és az álcivil jogvédők részéről nagyfokú higgadtságra lenne szükséges. 

"Jelenleg ugyanis az összefogás és a fegyelmezettség a magyarság legfontosabb erőtartaléka!" - zárta gondolatait a Századvég jogi szakértője. 

Ifj. Lomnici Zoltán az Origónak megküldött, vasárnapi írásában kibontotta, hogy milyen különleges intézkedésről szavaz majd az Országgyűlés. A linkre kattintva tudja elolvasni az alkotmányjogász elemzését.