Magyarországot a jobboldal gazdasági és kulturális sikerei miatt támadja Brüsszel – Molnár Attila Károly lapunknak


Mi a valódi célja a világszerte terjedő BLM-mozgalomnak? Magyarország miért tudott eddig ellenállni e világáramlatoknak? E kérdésekről, Közép-Európa és Brüsszel viszonyáról, illetve a konzervatív internacionalizmusról is beszélgettünk Molnár Attila Károly eszmetörténésszel. Az eredeti cikk 2020. július 27-én jelent meg a Mandiner oldalán.


Szobrok dőlnek nyugaton, cenzúráról és kultúrharcról cikkeznek, recsegni-ropogni látszik a nyugati liberális demokrácia. Milyen szellemi folyamatok vannak az események mögött?

Rövid távon, az a gyanúm, az események összefüggésben vannak az idei amerikai elnökválasztással. A vírus előtt elég jól állt Trump a felmérések szerint, és az Egyesült Államok az elmúlt évtizedekben kifejlesztette a destabilizáció technikáit és rengeteg szakértőt is a művelethez. Azonban az események átterjedtek Európára is, bár sokkal korlátozottabban. Tehát Trumptól függetlenül is „helyzet van”. Nincs nagy sportértéke Fukuyamát cikizni, hogy előre ivott a medve bőrére, de látszik, hogy a liberális demokrácia és jóléti állam, kiegészítve a multikultival az elmúlt 25 évben, nagy tömegben gyártja az elégedetleneket. Elégedetlenség valamilyen mértékben mindig volt, a kielégületlenség a conditio humana része, csak a modern kori utópiák remélik és ígérik, hogy meg lehet szabadulni tőle. Azonban a társadalmi intézmények kezelni tudták szép szóval, ígéretekkel, segítséggel; a vallás, az egyház, a család , a morális parancsok segítettek elfogadni a kielégületlenséget, együtt élni a frusztrációval. A modernek és posztmodernek azt ígérték, hogy felszámolják a frusztrációkat, mindenki lelki és anyagi elégedettségben él majd, ebből következően a hagyományosan megbékítő intézményekre, amiket említettem, nincs szükség. Sőt, ezek az intézmények a legmélyebb kielégületlenségek forrásai. 

Hogyan reagál erre az amerikai munkásosztály? Új munkásforradalom kopogtat az ajtón? 

Az Egyesült Államok gazdasága éppen rendben volt tavasszal, mielőtt a BLM-mozgalom beütött volna. Ezért itt nem a szokásos osztályalapú magyarázat, inkább mentalitástörténeti magyarázatok segítenek szerintem: a posztmodern baloldal vagy kulturmarxizmus konstruktivizmusa; „bármi” megalkotható a legszemélyesebb szinten is, tehát bármi lehetsz – ha azt a kultúrmarxizmus papsága helyben hagyja –, és ha a többi ember nem akadályoz meg ebben gonoszul. 

A harc terepe nem a gazdaság, hanem elsősorban a személyes viszonyok világa, ahol meg kell támadni az ellenfél személyét bárhol és bármikor, legyen az 90 éves járókeretes fehér, és a multikulti, az áldozatkultusz-áldozatolimpia és vele párhuzamosan az elvárás, hogy minden kisebbség védhesse az identitását, de a keresztény fehér ember köteles gyűlölni önmagát és bűnbánón eldobni a kultúráját.

Mindez 20-30 éve uralja a nyugati oktatást és kultúrát. Minél képzettebb valaki, annál alaposabban kap ebből a világképből, és ezért annál inkább a híve lesz meggyőződésből vagy karrierérdekből. Lényegében a lenézett munkásosztály – akinek a jövedelme nem a politikailag korrekt  gondolkodástól függ és nem vagy alig töltött időt a felsőfokú oktatásban, ahol ez az ideológia uralkodik – áll ellen. Ők szavaztak Trumpra, a Brexitre, ők szavaznak a liberális elit válságát tematizáló lenézett populistákra.

Hová lehet elhelyezni ideológiai síkon a Black Lives Mattert?

A fent elmondott világnézeti katyvasz – és mivel posztmoderneknek nevezik magukat, számukra ez dicsérő jelző – bizonyos értelemben '68 tovább élése. A posztmodern nem '68-as ideológia, de alapvető habitusa – az egyén felszabadítása mindenféle fegyelem vagy korlátozás alól –, intézmény-  és tekintélyellenesség, államellenesség, demokrácia  nevében elkövetett lázadás a létező képviseleti demokrácia ellen, '68-ra nyúlik vissza. Van a mostani mozgalmakban – metoo, BLM, LMBTQ+ stb – egy nagy adag purizmus is, ami a puritánoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak is a sajátja volt, és ilyen vallási mozgalmakkal tele az európai történelem. Most nem keresztény retorikával, hanem erkölcsivel-politikaival jelent meg, és nem szerzetesek, hanem egyetemi oktatók állnak az élén.

E gondolkodás egyik fontos forrás a szocializmus válsága is. Ugyanis 1989 után a kutya sem akart szocializmust, Horn Gyuláék is csak a szocik uralmát akarták, de azt a csóró diktatúrát már sem ők, sem a szavazóik nem vágyták. Senki sem vágyott a gurigás WC-papír hiányának korába vissza. A sztálinizmustól már 56 után elfordult baloldal a kilencvenes években benne is volt a levesben, a zászlóját maga a zászlóvivő dobta el. Megbukott a „nagyszerű kísérlet” és senki sem tudta a baloldalon: hogyan tovább. De az established baloldalon igény volt valami mozgalomra, aminek nevében és ígéreteire hivatkozva lehet a társadalom feletti uralmat igényelni.  Lassan kialakult a szocializmus helyett az új baloldali eszmény, amit „radikális demokráciának” neveztek, és pl. Habermas szerint ez lesz az új szocializmus. Zászló, ami mozgósít, és nincs lejáratva.

Az LMBTQ+ és BLM-mozgalmak mind az egyenlőség nevében akarnak uralkodni felettünk, hogy a lehető legkisebb, már szabad szemmel sem látható különbségeket is felszámolják – kivéve a nagyvállalati kapitalizmust. A mostani mozgalmak jellemzője, hogy rituálisan esetleg kiabálnak a kapitalizmus ellen, de elképzelésük sincs az alternatívájáról… a legerősebb baloldali magyarázat ma az, hogy jönnek a robotok, és nem lesz szükség az emberi munkára. Ha viszont nincs szükség munkásokra, akkor a sztrájk értelmét veszti, sőt az embereket sem kell különösebben jogokkal, jóléttel ellátni, ha csökken a jelentőségük a termelésben. Miért ne folyamodjon egy feleslegessé vált embertömeg esetében Miklós cár megoldásához, amit a dekabrista felkelőkkel szemben alkalmazott? Nem véletlenül van a BLM és antifa tettek kapcsán mély csendben a magyarországi baloldal. A „megújuló baloldal” a retorikája majdnem minden elemét onnan vette, ahol most ezek a kedves események zajlanak, és azoktól, akiktől a BLM és antifa aktivisták is.

A követelések viszont mintha nem gazdasági jólétről, hanem a társadalmi megítélésről szólnának. Mi lett a szociális érzékenységgel?

Ez fontos téma, hogy megértsük a BLM bakancscsókolgatásos, letérdelős jeleneteit. Az egalitáriusok 20-30 éve témává tették az elismerést: eszerint az anyagi és jogi egyenlőségnél még fontosabb az elismerés egyenlősége a személyközi kapcsolatokban. A többség – a fehér heterók – állítólag az elismerést tagadják meg a kisebbségektől, ezért lelki, erkölcsi károkat okoznak nekik. Az igazi demokráciában pedig majd mindenkit elismernek, ami annyit jelent, hogy ha valaki szépnek, okosnak, stb. szeretné hinni magát, akkor a környezet úgy viselkedik, hogy szépnek, okosnak gondolhassa magát. Magyarul, az ember legfőbb jogának ez a mozgalom azt tartja, hogy olyan társas környezetben éljen, amilyenben szeretne. Azaz mindenkinek alkalmazkodnia kellene mindenki más megbecsülés igényéhez: senki nem utasíthatna vissza egy randit, nehogy a másik csúnyának higgye magát, ami antidemokratikus. Tehát ez elvileg is képtelen elvárás. De a gyakorlatban látható, hogy az emberek nem egyenlő megbecsülést akarnak, hanem behódolást: a fekete, akinek a bakancsát csókolgatják, nem kezdi el a lábát csókolgató bakancsát viszontcsókolgatni. A letérdelő fehérek gesztusát nem letérdeléssel viszonozzák a feketék, hanem a fehérek és kulturális szimbólumaik további ócsárlásával. Ez a helyzet alapvetően nem meglepő azok számára, akik Hobbes leírását a hierarchia nélkül élő egyenlők természeti állapotról megértették. A szokásos sztori: a mennyországba törekszenek, de a pokolba jutottak.

Érdekes jelenség, hogy a Black Lives Matter retorikájában antikapitalista és antiglobalista. Lehetséges-e bármifajta átfedést találni – szigorúan eszmetörténeti síkon – a magyar jobboldal és a fekete nacionalisták között, akik szintúgy a globalizmus veszteseiként tekintenek magukra?

A magyar jobboldal nem nagyon antikapitalista, inkább a Jobbik körül voltak ilyen hangok, de mióta az európai mainstreambe próbálnak belesimulni, ez a vidéki küszködő embereket képviselő hang teljesen megszűnt. A markáns piacpártiság elsősorban az amerikai republikánusokra jellemző, de Európában a gazdaság állami szabályozása megtalálható a jobboldalon. Az biztos, hogy Magyarországon az 1990 után a szabad piacra hivatkozó posztszocialista privatizáció és hatalomátmentés egy jó időre elvette a jobboldal kedvét a piacpártiságtól. Az antiglobalizmus kissé más. Tavaly jelent meg magyarul az Úton hazafelé c. könyv, ami a felsőközéposztály és a munkások – akárholok és valaholok – ellentétét a globalizációval kapcsolatos viszonyukkal magyarázza. A patrióta gazdaságpolitika és általában a patriotizmus szemben áll a globalizációval, hacsak nem egy globalizáló állam polgára valaki, mint az amerikaiak és a britek esetében.

Mivel a globalizáció erősen az angolszász dominanciát jelentette sokáig, ott később alakult ki globalizációval kapcsolatos ellenszenv.

Főleg Ázsia felemelkedése után. Én nem nagyon látom, hogy a BLM vagy antifa aktivisták antiglobalisták lennének – a fosztogatásokból ítélve, a fogyasztási preferenciáik kifejezetten globalista. A jobboldal „tanulj, dolgozz, tisztességgel neveld fel a gyermekeidet és temesd el a szüleidet” mentalitása jegyeit nem látom a BLM és antifa cselekedetekben és szövegekben. 

Nyugat-Európából és Észak-Amerikából egyre inkább kiszorul a szabad gondolat, a véleményszabadság. A sajtó lelkes öncenzúráját nemrég már a 444 is szóvá tette, nyilván már nekik is sok. Lehetséges, hogy a kiszorított konzervatív vagy csak normális hangok Kelet-Európába teszik át a jövőben a székhelyüket?

Nem hiszem. Magyarország nyelvi sziget, de a szláv nyelveket sem ismerik jobban. Érthető módon a franciák vagy angolok a saját politikai közösségüket szeretnék alakítani. Ugyanakkor vannak tervek, hogy Varsóban és Budapesten létrejöjjenek ilyesféle keltetőtelepek. Úgy látom, hogy a téren a lengyelek már léptek is, de érthető. Létszámuk és geopolitikai helyzetük miatt fontosabbak, mint mi.

Magyarországot a jobboldal gazdasági és kulturális sikerei miatt támadja Brüsszel – Molnár Attila Károly lapunknak | Mandiner

Inspirációként tekintenek-e a nyugati konzervatívok a magyar jobboldalra? 

Azt mondanám, bátorításként. A brüsszeli támadások oka elsősorban a jelenlegi európai kulturkampf, amibe nemcsak beléptünk, de eddig sikeres is a magyar jobboldal. A progresszívok képe szerint a jobboldal akadékoskodhat, néha nyerhet választást, de a világ halad, és előbb-utóbb a progresszívoknak lesz igazuk. Erre jött Magyarország és Lengyelország, sikeresen fordított meg már lejátszottnak hit meccseket. Ennek lett például a szimbóluma Lengyelországban a gender-ügy, a család meghatározása és hasonlók. Mivel mindez a gazdaság működésével társult, az a korábbi mondás, miszerint a „modernizáció egy csomag”, és aki a jólétet akarja, annak el kell fogadni egy sor kulturális-erkölcsi-társadalmi változást is, nem igaz. Ázsiában már 30-40 éve kiderült hogy ez nem igaz, de most mintha Európa szívében is kiderülni látszana. 

Milyen eltérések vannak a nyugati konzervativizmus és a magyar konzervativizmus között? Fegyvertartás kérdésében például biztosan mást gondolnak az amerikai republikánusok. 

Van ugyan valamiféle konzervatív internacionálé – aminek a legutóbbi találkozója egészen titkosan zajlott egy nyugati országban, mivel tartottak az antifák balhéjától, és ez elképzelhetetlen lett volna a lengyeleknél vagy nálunk –, de mivel a konzervatívok jellemzően az ellenfélben értenek egyet, és különben is a történelem szerelmesei, a bölcs partikularizmus hívei, ezért nagyon sok változat van, és végtelen számú különbség köztük. Az eltérő történelem miatt, mondjuk, másképpen látjuk az első és a második világháborút mi magyarok és a lengyelek, más a viszonyunk Ukrajnához, és számtalan eltérést lehetne még sorolni. A konzervatív régóta nem a status quo védelmezőjét jelenti, és a konzervatív gondolkodás és politika abban a két országban a legerősebb ma Közép-Európában, amelyiknek – a cseheket leszámítva – van ezeréves politika hagyománya, és elsőként fordult szembe a szovjetekkel és szocializmussal, Lengyelországban és Magyarországon.

Nyilván eltérés a Nyugattól, hogy nálunk nincs multikulti, az egyetemi baloldal erős, de a kulturmarxizmus még nem az – bár erősödik itt is rohamléptekkel. A bevándorlás nem gond Közép-Európában, és talán védettebbek vagyunk a baloldali utópiákkal szemben. Közép-Európában a hiperindividualizmus még kevésbé verte szét a köznapi életben működő normákat. De az is igaz, hogy a konzervatívoknál van egy erős angol-amerikai hegemónia a gondolkodás terén, hiszen az USA és az UK az a két ország, ahol a konzervatívok – legalábbis politikailag – sikeresek tudtak lenni a háború után. Esetleg még szembe is fordultak a progresszívekkel, mint  Thatcher vagy Reagan, vagy a kulturkampf esetében.

Újabb izgalmas kiadványokkal jelentkezett a Századvég könyvsorozat, legutóbb Klestenitz Tibor kiváló Bangha Béla-kötetével. Mi a célja, mire a legbüszkébb felelős kiadóként? 

A legbüszkébb a műhelyre vagyok, a közvetlen munkatársaimmal jól együttműködő csapatot alkotunk. A Századvég nem kiadóvállalat, és ennek ellenére sikerült jó pár értékes könyvet is megjelentetnünk. Chestertonnal és Hazonyval kezdtük tavaly és nem sokára megjelenik egy Oakeshott, majd egy T.S. Eliot kötet. Nem igazán tudok kiemelni egy címet sem a könyveink közül, de remélem, ha még pár évig ez a csapat együtt tud dolgozni, és ügyesek vagyunk, akkor egy olyan könyvlista lesz a hátunk mögött, amire büszkék lehetünk. Jó könyveket találni és legyártani nem nagy kunszt, sokkal nagyobb kihívás a feltételek megteremtése.  

A mai magyar és európai társadalmi-politikai jelenségek megértése – főleg a francia és amerikai szellemi piacon érdemes ma körülnézni, úgy látom. Talán ezekben a társadalmakban a legnagyobb a baj, vagy itt a legszabadabb a gondolkodás. Másrészt pedig a magyar és európai gondolkodás feltárása, hozzáférhetővé tétele a kiadó célja jelenleg. Elképesztő, hogy mi mindent tiltott be a baloldal 1948 után, és tart ma is gyakorlatilag tiltó listán. Emiatt nem kell nagyon keresgélni, ha az a kérdés, hol vannak a könyvkiadásban fehér foltok. 

Ön igazgatója a Molnár Tamás Kutatóintézetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Véleménye szerint Molnár munkásságának mely aspektusai a leginkább relevánsak manapság?

Molnár Tamás bár amerikai állampolgár volt, nem az amerikai vagy angol konzervatív gondolkodást képviselte, messze volt a fúzionizmustól, hanem franciául gondolkodott. Szerintem az egyik legértékesebb könyve az utópikus gondolkodásról szóló, ez úgy tűnik, még sokáig velünk marad. Hasonló fontosak az autoritással kapcsolatos antiegalitárius megfontolásai, észrevételei. És talán a legfontosabb a kereszténység, főleg a katolicizmus hangsúlyozása.

De talán a legrelevánsabb Molnár Tamás esetében, hogy lehet széllel szemben is. Lehet szociopatának, lehet introvertáltnak nevezni, lehet Weber nyomán hivatástudattal rendelkezőnek nevezni, de a lényeg az, hogy nem kell mindig arra a szekérre felkapaszkodni próbálni, amit fut, lehet másik szekeret is keresni, esetleg elkezdeni építeni egyet. Annak elfogadása, amit Babits fogalmazott meg: „A szó tiéd, a fegyver az enyém. / Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem."

 

Nyitókép forrása: Mandiner - Földházi Árpád