Meddig inflálható a klímaváltozás?


A kattintásvadász hírportálok szerzői egymásra licitálva, egyre drámaibb elnevezésekkel próbálták az olvasók figyelmét saját – éghajlatváltozással, vagy annak (várható) hatásaival kapcsolatos – írásaikra irányítani. A folyamat szeptember 9-én fontos mérföldkőhöz ért: az Extinction Rebellion Magyarország nyílt levélben kérte a sajtó munkatársait, hogy „a továbbiakban ne a klímaváltozás kifejezést használják, hanem a valóságot sokkal inkább leíró klímaválság, klímaösszeomlás vagy klímavészhelyzet szavakat”. A levelet az LMP, az Energiaklub és a Fridays For Future Magyarország is támogatta. Az eredeti cikk 2019. szeptember 13-án jelent meg a Mandineren.


A kérés több okból is aggályos.

A levél állításával ellentétben a klímaváltozás tökéletesen leírja a valóságot, hiszen a jelenségnek – aminek következményeire a szerzők fel kívánják hívni a figyelmet – ez a neve. Ezzel szemben például a klímaösszeomlásnak semmi értelme, hiszen az éghajlat nem tud összeomlani. Legfeljebb a klímaváltozás következtében átalakuló természeti környezet hatásaira potenciálisan „összeomló” társadalmi rendszerekre lehet utalni, azonban ezek egyelőre nem a valóságot, hanem a levél szerzőinek várakozásait tükrözik. Hasonló a helyzet a klímaválsággal és a klímavészhelyzettel is, amelyek nem a tapasztalatokra és a jelenre, hanem hipotetikus jövőbeli állapotokra utalnak.

A kérés nem a valóság jobb leírását célozza, hanem a korábban alkalmazott semleges érzelmi töltetű fogalmat negatív érzelmi töltetűre cserélné. A szerzők célja növelni a félelmet az emberekben, akik ettől nagyobb figyelmet szentelnének a témának és könnyebben mozgósíthatóvá válnának. A félelem azonban torzítja a valóságot és erősen korlátozza, hogy a probléma megoldására irányuló intézkedésekről józan vitát lehessen folytatni. Az alkalmazott fogalmak fókusza (időben és térben) egyre távolibb, az érzelmi töltetük pedig egyre intenzívebb,ami az emberek szorongásának folyamatos növekedését eredményezi majd.

Azok a szerzők, akik éghajlatváltozással foglalkoznak, újra és újra szembesülnek a dilemmával: egy rendkívül komplex, a hétköznapi emberek számára nehezen megragadható problémáról úgy kell írniuk, hogy az szélesebb közönség számára érthető és azonosulható legyen. A választás egyik végpontján a tények és vélekedések objektív ismertetése, a másikon pedig részinformációk becsomagolása van az olvasó elemi érzelmeire ható fenyegető szavakkal. A levél készítője és három támogatója azt kérik az újságíróktól, hogy kizárólag az utóbbi végponton kommunikáljanak. Világos, hogy a további traumatizálás ezeknek a szervezeteknek a létjogosultságát és politikai kommunikációját erősítené. De vajon milyen hatással lenne ez a tájékoztatás színvonalára, a közízlésre, az emberek lelki állapotára és nem utolsó sorban a magyar nyelvre? Vajon tényleg segítené azt, hogy az éghajlatváltozás elleni potenciális beavatkozásokról tárgyilagosan és józanul lehessen beszélgetni?

Megéri ezeket feláldozni a mozgósításért?

Ha a fenti szervezeteknek fontos az éghajlatváltozás elleni harc ügye, akkor hagyják, hogy a sajtó munkatársai nevén nevezzék a dolgokat. Ők pedig – rendeltetésüknek megfelelően – a destruktív pánikkeltés helyett, a lehetséges megoldási javaslatok kidolgozásán és értékelésén fáradozzanak. A valóban hasznos ötleteikről és elképzeléseikről pedig az újságírók bizonyára készséggel beszámolnak majd anélkül is, hogy instrukciókat kapnának ezek becsomagolására.

Szerző: Hortay Olivér