Miért lesz mindig totalitárius a baloldal?


A „jóléti állam“ és a „fogyasztói társadalom“ valószínűleg azért lett gyűlölt, pusztítandó célpont a 68-as felszabadítók örökébe lépett új aszkéták és zöld puritánok szemében, mert a baloldal csak hisztérikus dühvel tud szembenézni saját kudarcaival.​ Az eredeti cikk 2020. január 15-én jelent meg a PestiSrácok oldalán.​


„Új aszkézis“ címmel írt kicsit hosszabb (na jó, minden viszonyítás kérdése) szöveget TGM. Azért olyan gyönyörű ez az írás, és ajánlom mindenkinek, mert végre nem csak vészmadár reakciósoktól hallgatjuk, hogy az ideológiák és pótvallások miként vezetnek totalitárius gondolkodáshoz. 

A BAL BELSŐ VIASKODÁSA

A baloldal, amióta megjelent, többféle születési rendellenességgel is küszködik. Egyrészt föl kívánja szabadítani az emberiséget (emberiséget, ugyanis kollektív kategóriákat könnyebben kezel a bal, pontosabban csak azokat tudja kezelni) mindenféle elnyomás alól, le akar dönteni minden korlátot és tabut. Másrészt be akarja szuszakolni ugyanezt a felszabadítandó emberiséget a maga által értelmezett „igazságossági“ mintába, ami viszont újabb korlátokat, tabukat, elnyomásokat eredményez – a baloldal történeti eredményeiből, tehát a nyers tényekből kiolvasva ezek többnyire sokkal rosszabbak és nyomasztóbbak, mint amiket állítása szerint eltöröl.

A baloldalnál többnyire ez a két szemlélet viaskodik, van egy egy megszorító-puritán irány, meg a templomokat leszbikus orgiákká alakítani vágyó irány (bármit jelentsen is az, hogy „leszbikus“). 

Ezért is kerül szóba afféle ellenpéldaként ’68, ami inkább a felszabadítást tűzte zászlajára – meg a totálisan értelmetlen posztmodern halandzsát. Természetesen a radikális egyetemi értelmiség által meghülyített anyuci kedvencei a hivatalos vörös elbeszélés szerint hősi küzdelmet folytattak a „jóléti állam“ és hasonlók ellen. Bár tudnánk, a baloldal miért követel valamit, hogy aztán ádáz küzdelmet folytasson ellene – talán unatkoznának másképpen, mint hatvannyolc ezüstkanállal a seggükben születő ifjai.

A „jóléti állam“ és a „fogyasztói társadalom“ valószínűleg azért lett célpont a 68-as felszabadítók szemében (most pedig épp az új aszkéták vagy puritánok szemszögéből a másik oldalon), mert a bal csak hisztérikus dühvel tud szembenézni saját kudarcaival. A marxista mese még úgy szólt, hogy a munkásosztály elfogadja az Engels bevételeiből egész nap széket-asztalt koptató értelmiségi kommunista programját és elsöpri a gaz kapitalista rendszert. Aztán arra lettek figyelmesek – lassan esett le –, hogy ez csak nem történik meg, és a „munkásosztálynak“ esze ágában sincs forradalmat csinálni, ha egyszer helyzetük javul a gonosz, kizsákmányoló kapitalisták zsarnoki uralkodása alatt. Sőt: a „hamis tudatukhoz“ is ragaszkodnak, azaz nem csatlakoznak a világforradalomhoz, gyakran nacionalisták, horribile dictu még vallásosak is. A „fogyasztói társadalom“ és a „jóléti állam“ „váltotta meg“ a proletariátust, amely a valóságban undorral fordult el a kommunistáktól, mifelénk meg leginkább fegyvert fogott ellenük. 

A proletariátus közölte, hogy nem kíván megváltott lenni. 

Ezért is lehet levonni a tanulságot: „a politikában már nincs osztályszubjektum, ám az egyetemes antiimperialista politika mégis polgárellenes (fehérpolgár-ellenes) politika.“

Megnyugodtunk. Elvégre ha baloldal, akkor megsemmisítendő ellenség mindig akad, akkor is, ha a messiási kollektívumként korábban beállított munkásosztály kiesett. 

De a baloldal nem nyughat, hiszen nekik évszázadok óta kitűnő terveik vannak az emberiség megváltására, és ha ezt az emberiség nem hajlandó elfogadni, a megváltás érdekében kiirtják azt. Ezek a tervek időközben változtak, volt itt szó az ész uralmáról, a tiszta fajról, a munkásosztály uralmáról, a technokrácia uralmáról, ám a mintázat hasonló. 

AZ ÚJ PURITÁNOK ÉS A MEGVÁLTÁS REMÉNYSÉGE

Míg a megváltást pimaszul visszautasító proletariátust a hatvannyolcasok felszabadítani kívánták, az új puritánok világméretű kolostort építenének a megváltandó emberiségnek. Ahogy a filozóf írja, 

„A morál az első, nem a tolerancia meg a kényelem meg a nézetek szabad összecsapása. Nincs idő. Az idő történetileg is sürget (a klímakatasztrófa miatt) és társadalmilag-erkölcsileg is: nincs idő a bűnös hierarchia magasztalására, nincs idő az ellenszenvesnek beállított fajok és nemek finomabb vagy durvább kigúnyolására, nincs idő az évszázadok óta tartó fölényérzetek mentegetésére, most kell jónak, sőt: most kell tökéletesnek lenni. Ez vallásos attitűd – vallásos ateizmus – , és nem lehet toleráns, nem is az. A megváltás sose ér rá, mindig siet“.

A „vallásos ateizmus“ annyira szép kifejezés, hogy a kommunista agymenés elsőrangú konzervatív kritikusai sem használhatnának jobbat. Utóbbiak rendre azt hangsúlyozták, hogy az „evilági megváltást“ ígérő pótvallások mindig ugyanott fognak kikötni, a gyilkolászó messianizmusnál. A vallástól és a túlvilágtól megfosztott megváltástan ugyanis csak úgy tud választ adni arra a kínzó kérdésre, hogy „miért van rossz a világban“, ha kiirtja a rosszat. Ehhez azonosítani kell, mi okozza a rosszat, és ennek eredőjét – hogy, hogy nem – mindig emberek egy bizonyos csoportjában találják meg. Lehetnek ezek tőkések, zsidók, a haladás ellenségei, polgárok, reakciósok, vagy épp – ha jól értjük a népirtásban precíz módon jártas, azt mindig patentra kidolgozó germánok jelenlegi trendjét – a nagymamák.

Igen, az Omák, akik tonhalas szendvicset és disznóhúst esznek és beülnek az autóba. Ellenük irányul most a germán harag, úgyhogy jobban teszik, ha elugranak előle, mert amire az egyszer ráirányul, azzal kapcsolatban senki sem garantálhatja, hogy szilárd formában megmarad, azt főleg nem, hogy nem fog elégni. (De tekintsünk erre úgy, mint demokratizációs folyamatra, végül is a germánok jelenleg több fronton is saját magukat igyekeznek kiirtani – az „irtsd ki magad“ pedig a legcivilizáltabb minden irtásra vonatkozó szlogen közül.) 

És ahogy a filozóf, úgy gyakorlatilag a korábbi konzervatívok is a korai eretnek-mozgalmakkal kötötték össze a modern megváltástanokat, talán nem véletlenül. A korai eretnekek is „Gideon kardjával“ kívántak rendet vágni a világban, nem pártolták a toleranciát, a véleménykülönbségeket, és különösen azt a reakciós szemléletet nem, hogy a világ tökéletlen, és minden bizonnyal az is marad.

Az eretneknek, ahogy kései leszármazottjának, a kommunistának sincs türelme ahhoz, hogy a tökéletes világot kivárja, ezért keresztülhazudja magát a tökéletes világig írásban, ahogy Lukács elvtárs tette, aztán keresztülkaszabolja magát, mint a végrehajtó kommunisták (köztük Lukács, mert az a jó, ha egységben van elmélet és gyakorlat), hátha úgy hamarabb eljut oda. 

Az, hogy néhány radikális környezetvédelmi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottak, az a józan ész még megmaradt önvédelmi reflexéről tanúskodik. Pont ugyanezért kellett kipucolni a korai eretneket is, és pont ezért nem pusztán hitelvi vitákról volt szó. Ezek a derék szekták ugyanis, akikből nyilvánvalóan az igazság oldalán álló lázadókat faragott a kommunista történetírás, olykor tömeges öngyilkosságokat és hasonlókat propagáltak. Az eretnekekért rajongó kommunisták szerint a Charlie Mansonoknak nem kell börtönbe menniük. (Szorgalmi feladat kitalálni, mit jelent az „inkvizíció“ szó, és mi lett az utóélete valójában.) 

Írjuk TGM javára, hogy legalább említést tesz arról, hogy némely klímavédő vagy állatvédő egyletnél is akadnak azért „túlzások“. Legyünk mérsékeltek. Sztálin néha kicsit tényleg túltolta a biciklit, akadtak túlkapások. (De legalább jó volt az óvodahálózat, fel tud-e mutatni Orbán hasonlót???)

Az aszkéták ellenségei azok, akik boldogok és eközben nem törődnek a földtányér sorsával, azon belül a minden bizonnyal hamarosan bekövetkező apokalipszisével (ha egyszer eszkatológia, akkor ezek az elemek elengedhetetlenek!): 

„Az önzés vezetett a kizsákmányoláshoz, a népirtáshoz, a gyarmatosításhoz, a fajgyűlölethez és fajüldözéshez, a koncentrációs táborokhoz, a háborúkhoz, a tömeges kitelepítésekhez, a népcsoportok és kultúrák egyenlőtlenségéhez, a részvét kihalásához, a nők és a melegek szüntelen bántalmazásához, gyerekek millióinak megerőszakolásához – az önzéshez pedig a boldogság akarása“.

Először is, jegyezzük meg, hogy a kultúrák valóban nem egyenlőek, például azok, ahol nem legális köznapi szórakozás a nők megerőszakolása és a homokosok kivégzése, felfogásunk szerint jobbak, mint ahol ezek rendben vannak. Legnagyobb bánatunkra az eretnekek azt a kultúrát kívánják felszámolni, ami ezeket a viszonyokat szavatolja.

Másodszor a fenti sorokról az a helyzetre adaptált klasszikus jut eszünkbe, miszerint a puritanizmus abból a borzalmas felismerésből fakad, hogy valahol valaki jól érzi magát. És ahogy annak idején a különböző eretnekek két irányból bírálták az egyházat, úgy a mai bal is két irányból bírálja a kétségtelenül tökéletlen rendet: míg a puritánok az élvezetekben dagonyázó, kajában-piában fürdő katolikusokat gyalázták, a felvilágosultak azt a mítoszt terjesztették el, hogy a katolikusok búvalbélelt savanyújóskák. Végső soron mindegy, miért, de az egyházzal, a burzsoával, a zsidóval baj van.

És ahogy a korábbi puritánok és kommunisták, úgy valójában a maiak is csak egy mindent ellenőrző hatalmat – „valamiféle kemény kommunista világkormány“ – tudnának elképzelni megoldásként. Ezt onnan tudjuk, hogy mindig szerényen megjegyzik, hogy ilyet még véletlenül sem akarnak. És azért jegyzik ezt meg, mert minden viszonylag értelmes olvasó fölfogja, hogy a logika bizony afelé vezet. Ezért szükséges a felszisszenő kispolgár azonnali megnyugtatása. 

Az új puritanizmusban a szimbólumok fontosak. „Csöppet se véletlen, hogy a mozgalom jelképe a nem könnyű életű, hűvös beszédű szűzlány, Greta Thunberg. Ez is nagyon ősi jelkép.“

Úgy is van. Ebben a pótvallásban Greta ha nem is Szűz Mária, de minimum egy Jeanne d’Arc. Bár az se baj, ha nem felejtjük el a mindig példát mutató germánok haladó kampányait, hiszen abban elengedhetetlen elem az ártatlan, copfos árja kisleány is. Szóval az sem annyira rossz, és általában működik, na. 

JÉZUS MÁR MEGINT KOMMUNISTA

Természetesen nem lehet vége úgy egy megváltásról szóló balos értelmiségi cikkének, hogy ne lenne hangsúlyozva: Jézus kommunista volt. Annyiban erre kénytelenek vagyunk fél pontot adni, hogy ezek szerint a balos értelmiség már elfogadja, hogy Jézus létezett. 

Zárójel. Bár korábban volt arról szó, hogy „ateista vallásosság“ van terítéken, szóval ennek tükrében most nem tudjuk, kicsoda Jézus; ha nincs Isten, akkor nem lehet a fia, szóval egy nagyon szimpatikus ember lehet, de a szavának különleges súlya nincsen. Sőt: Jézus Isten fiának vallotta magát, és ha ez nem igaz, akkor miért hinnénk el neki bármi mást? Veszedelmes dolog a logika, na de erre találta ki a bal a dialektikát!

Sajnálatos módon a bal elképzeléseivel szemben Jézus sehol sem védelmezett semmiféle központi-állami újraelosztást meg progresszív adózásból finanszírozott nem-átalakító műtéteket. Ez tettenérhető Lukács 12-ben (ahol az irigységért megrovást kap a delikvens, és hát a baloldal hajtóereje mégiscsak az SI, azaz a Sárga Irigység), a tálentumok példájában, vagy a szőlőben dolgozó munkásokról szóló példázatban. Sajnos a baloldal képtelen felfogni, hogy az önkéntes, egyéni adakozás nem feleltethető meg annak az elképzelésnek, hogy egy kommunista kormány erőszakkal elveszi az emberek pénzét, hogy aztán kedve szerint ossza újra.

És vegyük a próféta, Marx kritériumát. Mint tudjuk, a Német ideológiában csacsiságnak minősítette azt az elképzelést, hogy a kommunizmus valamiféle elvont eszme volna, és azt írta, a kommunizmus az a valóságos mozgalom, amely a jelenlegi állapotot megváltoztatja. Ennek a mérlege már rendelkezésre áll, és mivel Jézus nem hozott létre koncentrációs táborokat és nem mészárolt le százmillió embert az evilági megváltás érdekében, a gyakorlat-tapasztalat fényében nem minősíthető kommunistának.

Az értelmiség álma már megint egy Isten nélküli vallás, egy evilági megváltás, egy globális szerzetesrend.

Csakhogy ha kivesszük Istent és a vallást a szerzetességből – ami minden tartozékával, alázattal, önfeláldozással, szerénységgel, szegénységgel csak Isten és vallás nélkül szimpatikus az értelmiségnek –, akkor kivesszük a szabad akaratot és az önkéntes beleegyezést, tehát a valódi önfeláldozást. Abból nem szerzetesrend lesz, hanem börtön, kaszárnya, Gulag, ahogy a bal történetében mindig is történt. Ezek a „szerzetesi“ viszonyok szabad akarat nélkül, ahogy a bal elképzeli, a „szabadságra kényszerítve“ a megváltandó emberiséget. 

Nyilván próbáljuk ki újra, ha már annyiszor ment vakvágányra, mi baj lehet belőle? 

Szerző: Megadja Gábor, a Századvég Alapítvány vezető kutatója