Munkaerőpiac – kérdések rövid és hosszú távon


Az eredeti cikk 2020. július 24-én jelent meg a Világgazdaság oldalán.


A koronavírus-járvány kezdete óta élénk érdeklődés kíséri a foglalkoztatási adatokat. Hányan vesztették el az állásukat?

Mennyit nőtt a munkanélküliség? Mikor áll helyre a korábbi foglalkoztatási szint? Az elmúlt évek „unalmas” növekedését törte meg a válság a magyar munkaerőpiacon, amely a rendszerváltás óta ismeretlen helyzetben volt: magas foglalkoztatás, alacsony munkanélküliség és munkaerőhiány volt rá jellemző.

Az ellátási láncok megszakadtak, a korlátozó intézkedések miatt számos szolgáltatás elérhetetlenné vált. Később a kereslet hiánya okozott problémát. Ennek természetesen van munkaerőpiaci hatása is: ha a bevételek csökkennek, a feladatok eltűnnek, abból előbb-utóbb leépítés lesz. Egy válsághelyzetben tehát nem az a kérdés, hogy van-e leépítés, hanem az, hogy mekkora.

A mostani helyzet ugyanakkor különleges, mert a „szokásostól” eltérően nem egy endogén, a gazdaság által kitermelt válságról van szó, a problémákat egy külső tényező, a járvány okozta.

Ez a vállalatoknál másfajta viselkedést követel: mivel sok cég a gazdaság gyors újraindítására számított, ezért nem kezdtek azonnal leépítésbe, hanem egyéb módszerekkel (szabadság, rövidített munkaidő) igyekeztek átvészelni a nehéz időszakot. Ezt segítették világszerte a különböző kormányzati programok is – például a Kurzarbeit.

Magyarországon a KSH adatai szerint áprilisban 136 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A csökkenésben egyaránt szerepet játszott az elsődleges munkaerőpiaci foglalkoztatás, a külföldi munkavégzés és a közfoglalkoztatás mérséklődése. Sok ez vagy kevés?

A borúlátó jóslatok szerint talán inkább kevés, sokan jósoltak 10 százalék feletti munkanélküliséget, ami nem következett be, de természetesen nem is elhanyagolható a mértéke.

Rövid távon kérdés, hogyan alakul a foglalkoztatás, az április–májusi mélypont után miként indul be az emelkedés. Pontos adatok még nincsenek.

A különböző állami támogatások és a korlátozások enyhítése nyilvánvalóan segíti a foglalkoztatás bővülését, ám a külső kereslet alacsony szintje, a nemzetközi turizmus szünetelése vagy például a rendezvények korlátozása gátolja.

Egyes hírek kedvező folyamatokról szólnak (a foglalkoztatottak számának alakulása), míg más információk csak lassú javulást jeleznek (álláskeresők száma). Pontosabb képünk a statisztikai adatok megjelenésével lesz, de ebben az esetben is elmondható: nem szabad egyhavi adatból következtetést levonni.

Vannak azonban tanulságok is. A felsőfokú végzettségűek például sokkal ellenállóbbnak bizonyultak az elbocsátások tekintetében, kisebb arányban vesztették el a munkájukat, mint az alacsonyabb végzettségűek.

A legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezőket, illetve a szakmunkásokat sokkal kedvezőtlenebbül érintette a válság. Ez ismét felhívja a figyelmet az oktatás és azon belül is a felsőoktatás fontosságára.

Szintén fontos a több lábon állás.

A magyar gazdaság egyes meghatározó ágazatait (turizmus, járműgyártás) az átlagosnál súlyosabban érintette a válság. Nem mindegy tehát, hogy mennyire diverzifikált a gazdaság, mennyire van lehetőség probléma esetén átmenni egyik szektorból a másikba.

Tanúi lehettünk továbbá egy másik érdekes jelenségnek is. Az elmúlt tíz évben az uniós határok megnyílásával (a külföldiek munkavégzésének szabaddá válásával) régiónkat kisebb-nagyobb mértékű kivándorlás jellemezte. Ez egyébként az Eurostat adatai szerint Romániában volt kiemelkedően nagy, de a lengyelek és a szlovákok esetében is meghaladta a magyart, míg Csehországban jóval kisebb volt.

A koronavírus-járvány kitörésekor azonban azt tapasztalhattuk, hogy nagyon sokan inkább hazaköltöztek – átmenetileg vagy tartósan. Akár azért, mert kint elvesztették az állásukat, akár azért, mert itthon nagyobb biztonságban érzik magukat, vagy mert küldték őket, esetleg azért, hogy itthonról dolgozzanak.

Számszerű adataink erről sincsenek, nem tudjuk, hányan jöttek haza, és azt sem, hogy azóta mennyien mentek ki ismét. Látjuk, hogy külföldön bizonyos munkakörökben minden válság ellenére továbbra is szükség van a közép- és kelet-európai munkaerőre.

A hosszú távú kérdés tehát amellett, hogy miként alakul aggregált szinten a foglalkoztatás, az, hogy mennyire sikerül a kelet-európai régióban megállítani a munkaerő kivándorlását, esetleg visszafordítani a folyamatot. Ehhez adhat egy löketet a vírushelyzet.

 

Szerző: ​Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletág­vezetője