Nélkülözhetetlen a civil szervezetek munkája


Már több mint 20 éve február elseje a Civilek Napja. A kormányzat évről-évre növekvő forrással támogatja a helyi közösségekért tevékenykedő civil szervezeteket, és minden megyében, illetve a fővárosban is civil információs centrumokkal segíti a civil szféra mindennapi munkáját. A Civilek Napján a Budapesti Civil Információs Centrum nyílt napot tartott és interaktív programokat szervezett a fővárosban.​


Ma Magyarországon mintegy 61 ezer civil szervezet létezik, amelyeknek célja a társadalom, a közösségek szolgálata, az állami, önkormányzati feladatok ellátásának támogatása. Az alapítványok, egyesületek munkájával mindenki találkozhat, az általuk végzett szolgálat haszna naponta érzékelhető, de nem mindig nyilvánvaló, hogy kik állnak a városi ünnepek, a jótékonysági kezdeményezések, a sportolási, kulturális, szabadidős lehetőségek vagy a speciális szociális szolgáltatások mögött. Ezért is fontos, hogy a civil szféra által végzett munkára nagyobb figyelem irányuljon.

Az állam többek között a Nemzeti Együttműködési Alap – jelenleg is elérhető – pályázatain keresztül támogatja a civil szervezetek működését, közösségi munkáját. A pénzügyi támogatás mellett azonban segítséget jelent az is, hogy a civil szervezetek ingyenesen jutahatnak információs, tanácsadási és képzési szolgáltatásokhoz. A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságával együttműködő civil információs centrumok országos hálózata és szolgáltatásai révén a szervezetek könnyebben tudnak eleget tenni a jogi, számviteli, adminisztrációs kötelezettségeiknek, illetve forrásokat, partnereket és építő ötleteket találhatnak a kezdeményezéseikhez.

Budapesten 2012 nyara óta a Századvég Alapítvány birtokolja a civil információs centrum címet és nyújtja ingyenesen széleskörű információs szolgáltatásait a szektorban tevékenykedő, közel 15 ezer budapesti székhelyű nonprofit szervezetnek.

A Budapesti Civil Információs Centrum a Civilek Napján nyílt napot tartott, ahol jogi, pénzügyi, pályázati és forrásteremtési, illetve társadalmi felelősségvállalással, vagy számítógépkezeléssel kapcsolatos kérdésekre kaphattak választ az érdeklődő civil szervezetek. A Centrum célja, hogy minél szélesebb körben vonja be a jövő generációt az önkéntességbe, ezért a program keretében kifejezetten a fiatalokat célzó, interaktív workshopot szervezett, melynek keretében bemutatták, hogyan működik egy civil szervezet, hogyan lehet egy civil szervezet munkájába bekapcsolódni, hol lehet az érdeklődési körüknek megfelelő civil szervezetet találni, vagy akár saját szervezetet alapítani. Ezen felül a Centrum részt vett az ELTE ÁJK nyílt napján is, ahol egy játékos kérdőív segítségével az önkénteskedésre és a civil aktivitás fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét.

A Budapesti Civil Információs Centrum tevékenységével, rendezvényeivel kapcsolatban további információ itt érhető el.