Rechtsstaatlichkeit, avagy Veesenmayer legjobb tanítványai: a birodalmi sajtó és hazai helytartóik


Az már egészen bizonyos, hogy a haladók kedvenc választott igeideje a „folyamatos befejezetlen múlt". Ez ad ugyanis lehetőséget arra, hogy az a bizonyos múlt folyamatosan változzon, amennyiben a haladó igények úgy kívánják. Mondok példát. Az erdeti cikk 2020. július 20-án jelent meg az Origo oldalán.


Az ún. „független tényellenőrök" odaát például azon igyekeznek, hogy kifehérítsék a Demokrata Párt múltját - mintha az amúgy nem volna épp elég fehér. Így megtudhatjuk tőlük, hogy noha a Ku-Klux-Klán mindent elkövetett azért, hogy a polgárháború után a Demokrata Párt politikai céljait segítse elő terrorista eszközökkel, ettől még a KKK nem a Demokrata Párthoz kötődő szervezet volt, és noha demokraták voltak a Klán tagjai, a Klán mégsem tekinthető demokratának, hiszen minden demokrata nem volt tagja.

Érthető, nem?

Az elbeszélés szerint történt egy mágikus csere a két párt között, amit valahogy senki sem vett észre, mégis megtörtént, és bámulatos módon immár minden mégis másképp lett, a republikánusok lettek rasszisták, a demokraták meg a feketék legnagyobb barátai. A „mágikus csere" elméletében vannak azért még apró foltok, ilyen például az az epizód, amikor a mágikus csere láthatatlan megtörténte után a jelenlegi demokrata elnökjelölt, Joe Biden 1977-ben azon aggódott, hogy gyerekei „faji dzsungelben" fognak felnőni, értsd: deszegregált iskolákban. Ha esetleg az elnökjelölt minderre nem emlékszik, az nem bizonyít semmit, hiszen arra sem emlékszik, mit mondott öt perce.

A bő lére eresztett felvezetőért elnézést kérek, ám az mégis egy hazai történethez vezet el bennünket. (Csak a példa kedvéért hoztam föl, és persze azért, mert jólesik.)

Mint azt jól tudjuk, a haladó tábor alapvetése - hasonlóan a „négy láb jó-két láb rossz" maximához - már jó ideje az, hogy Magyarország minden egyes esetben agresszor volt, áldozat pedig sohasem lehetett. Trianon a magyar elit hibája, a „nemzetiségek elnyomása" miatt történhetett meg; Magyarország „Hitler utolsó csatlósa" volt; és természetesen a szovjet egy csodálatos világjobbító kísérlet volt, ami eszmének kiváló, csak a megvalósításba csúsztak emberi hibák.

A német megszállás emlékműve azért is idegesíti annyira a haladókat (hagyjuk most a tízmillió kifinomult esztétát), mert a múltnak egy olyan epizódjára emlékezteti őket, amit még nem sikerült teljes mértékben megváltoztatni. Az elmaradottak által alkalmazott befejezett múlt szerint 1944-ben Németország megszállta Magyarországot, a folyamatos befejezetlen múlt haladó hívei szerint ez most már inkább mégis másképp volt.

Mármost a minap a Völkischer Beobachter, akarom mondani a Der Spiegel szerkesztőségi cikkben hisztériázott, hogy az Európai Unió azonnal küldjön Gauleitert Magyarországra zur Überprüfung der Rechtsstaatlichkeit. Mint írják, az illiberálisok - csehek, lengyelek, magyarok - gúnyt űznek a Közös Értékekből (Gemeinsame Werte), és épp ezért nem „alibi javaslatokkal" kéne büntetni őket, hanem afféle rendes eszközökkel. Afféle rendes, kemény, németes eszközökkel. Bestrafen.

Sajnos, akik mégsem a folyamatos befejezetlen múlt hívei, azok a történelemből összerezzenve idézik vissza, milyen is az, amikor a németek a „közös értékek" megszegése miatt büntetést helyeznek kilátásba. Nem kívánunk elmélyülni abban a kérdéskörben, hogy milyen német megoldások léteznek a renitensek megbüntetésére.

A befejezett múltban azonban akadnak példák, melyek talán segítenek bennünket eligazodni.

A magyarok (és főleg a lengyelek, jegyezzük meg, akik most már inkább mégsem voltak áldozatok) nem most kezdték az illiberális renitenskedést. A Wehrmacht tábornoka, Franz Halder már 1940-ben háborgott, hogy Magyarország „nem hajlandó kielégíteni a német igényeket", és mivel ez láthatóan korokon átívelő főbenjáró bűn, ezért azzal fenyegette Magyarországot, hogy ha nem áll be a sorba, protektorátusi státuszt fog kapni. Úgy tűnik, hasonló a logika manapság is arrafelé, az „illiberálisok" nem állnak be a sorba, a lengyelek például nem vezetik be azonnal a melegházasságot, tehát, gondolom, meg kéne szállni őket jogállamilag. Rechtstaatlich.

(Mindeközben a nyugati liberális propaganda rózsafüzért imádkozó lengyelekkel ijesztgeti a drag queen félórákkal nyugtatott gyermekeket. A liberálisok szerint ugyanis a lengyelek nácik. Igen, a lengyelek. Nácik. Sajnos ez semmi mást nem bizonyít, csak azt, hogy a liberálisok menthetetlenül retardáltak.)

A haladók szerint azért szorul az illiberális Magyarország protektorátusi státuszra, mert nem elég érett arra, hogy önállóan gyakorolja a demokrácia nevű játékot. És milyen érdekes! Bárhogy változik is a múlt, a korábbi haladó elmélet is épp így érvelt!

A hajdani haladást garantáló teljhatalmú különmegbízott (ebben az esetben jó a teljhatalom, mert a Jóság érdekében történik!), Edmund Veesenmayer így fogalmazott: Magyarország nemzetté válása még kezdeti állapotában van, és még évtizedekig tarthat, amíg az érettség fokát eléri.

Sajnos, amíg Magyarország nem éri el a jogállamiság megfelelő érettségi fokát, ami még évtizedekig is eltarthat, addig kéne egy teljhatalmú különmegbízott, meg a protektorátusi státusz. Kell egy birodalmi küldött, akit a Dobrev Klárák és Donáth Annák gátlástalanul kiszolgálhatnak a Haladás és a Jogállamiság dicsőségére. Valószínűleg egyébként nem véletlen, hogy épp a két leghangosabb gyarmati (Kolonial) szemléletű képviselőt hozom példaként. Náluk ez családi örökség, mint másoknál a víkendház - már ha azt nem államosították a gyarmati felmenők korábban.

(Itt jegyezném meg, hogy semmi mást nem teszek, csak importálom a Black Lives Matter logikáját, ahogy a haladók javasolták, csak épp kontextusba helyezem. Mert minden kontextus kérdése, még a hitleri rezsim is, ezt egy ideje tudjuk Ungváry professzortól. Amott ugye minden fehér bűnös a rabszolgaság miatt, tehát haladó perspektívában a korábbi Csurka-tézis most már inkább mégiscsak helyes. Ám errefelé nem voltak rabszolgák, voltak viszont kommunisták, tehát az ő leszármazottaik, családtagjaik, stb. e logika mentén szintén bűnösök. Tessék tehát szépen letérdelni, és kérünk vissza mindent.)

A gyarmati haladók úgy lelkesednek a Mitteleuropa-tervért, hogy Vilmos császár és Adolf Hitler is megnyalná mind a tíz ujját utána. És bár a múlt folyamatosan változik, láthatjuk, milyen ma is használható érveket tartogatnak teljhatalmú különmegbízottak és Wehrmacht-tábornokok feljegyzései a jogállamiság megtámogatására és a renitenskedő magyarok megrendszabályozására.
Ordnung muss sein.

 

Szerző: Megadja Gábor, a Századvég vezető elemzője