HÍREK


BREXIT NAPLÓK I. – Politikai lehetőségek és gazdasági következmények

Theresa May 2017. január 17-i beszédében felvázolta az Egyesült Királyság tárgyalási kiindulópontját az Európai Unióból való kilépés kapcsán. Ebben megerősítette, hogy az Egyesült Királyság a jövőben nem kíván az Egységes Piac tagja maradni.

Vona Gyurcsány babérjaira tör

Vona Gábor népszerűsége a népszavazás óta jelentősen csökkent – derült ki a Századvég felméréséből. A politikus megítélése Gyurcsány Ferenchez hasonlóan kifejezetten kedvezőtlen, míg Orbán Viktor továbbra is a legnépszerűbb politikai vezető Magyarországon.

Így alakul át 2017-ben a Századvég Alapítvány

Az Európát sújtó társadalmi és politikai válsággal, a fokozódó migrációs nyomással és a terrorizmus mindennapi veszélyeivel Brüsszel nem tud megbirkózni – mondta az Origónak Barthel-Rúzsa Zsolt. A Századvég Alapítvány kuratóriumi vezetője arról is beszélt, hogy hatékonyabb lesz az intézmény működése, valamint a médiával való kapcsolatokon is szeretne változtatni.

A Soros-jelenség a közvéleményben

Soros György és az általa támogatott, életre hívott politikai szervezetek évtizedek óta meghatározó szerepet játszanak az európai és a hazai közéletben. A Századvég Alapítvány decemberi közvélemény-kutatásának tanúsága szerint azonban az amerikai milliárdos kifejezetten népszerűtlen Magyarországon, ahogy a szervezetei által képviselt aktivista, beavatkozó politika is.

Olvad a Jobbik szavazótábora

A váltópárti pozícióra aspiráló Jobbik számára nem alakult sikeresen a 2016-os év a közvélemény-kutatási eredmények tükrében. A párt szavazótábora nem hogy bővült, de inkább csökkent a mögöttünk hagyott évben.

Szinte mindenki támogatja a minimálbér emelését

A Századvég felmérése alapján a magyar lakosság döntő többsége támogatja a kormány év végén bejelentett szociális intézkedéseit. A minimálbér- és nyugdíjemeléssel, valamint a nyugdíjasok eseti támogatásával politikai hovatartozástól függetlenül a lakosság többsége egyetért. A magyar kormány számos szociális intézkedést jelentett be novemberben és decemberben.

2017-ben az előző évet jelentősen meghaladó növekedés várható

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2016-ban 2,1, míg 2017-ben 3,6 százalékkal bővülhet, de bizonyos feltételek teljesülése esetén a 4 százalékot jelentősen meghaladó növekedés is megvalósulhat. Eközben az államháztartási hiány továbbra is mérsékelt marad: idén GDP-arányosan 1,2, míg jövőre 2,1 százalék lehet.

II. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny

Forrás: Századvég

Idén is közös tanulmányíró versenyt hirdet a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Magyar Energetikai Társaság.
A versenyre olyan egyéni indulók, vagy maximum 2 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik aktív (alap-, mesterszakos, vagy PhD) hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek és még nem töltötték be a 30. életévüket.

Merkel már elutasítottabb, mint Trump

Donald Trump ismertsége és megítélése egyaránt javult elnökké választása óta a magyar lakosság körében – derült ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából. Ezzel szemben a magyarok továbbra is kifejezetten kedvezőtlen véleménnyel vannak Angela Merkel német kancellárról és Jean-Claude Junckerről, az Európai Bizottság elnökéről.

Megjelent a Nemzeti Érdek V4 száma

Nemzeti Érdek új folyam 17. szám

Stabil Fidesz, gyengülő Jobbik

A Századvég legfrissebb, 2016 decemberében készült pártpreferencia-kutatása szerint a kormánypártok továbbra is stabilan őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében. A Fidesz-KDNP ma jóval erősebb, mint négy évvel korábban, az előző kormányciklus azonos időszakában.

José Ángel López Jorrín, spanyol nagykövet látogatása a Századvégben

2016. december 1-én látogatást tett a Századvégnél José Ángel López Jorrín, Spanyolország magyarországi nagykövete.

Rekordszinten a Fidesz-KDNP támogatottsága

Szeptember végére rekordmagasságba emelkedett a kormánypártok támogatottsága – derül ki a Századvég legfrissebb méréséből. A biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka rájuk adná a voksát, vagyis jobb eredményre számíthatna jelenleg a Fidesz-KDNP, mint a 2014-es választások során.

A többség szerint most Brüsszelen a sor - a népszavazás utóélete

A magyarok többsége elvárja az Európai Uniótól, hogy a referendum után figyelembe vegye a választók ott megfogalmazott akaratát – derült ki a Századvég felméréséből. Az Alkotmány módosításának tervét a megkérdezettek 68 százaléka támogatja.

Idén és jövőre is növekvő gazdaság és csökkenő államadósság jellemezheti Magyarországot

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2016-ban 2,1 százalékkal, míg 2017-ben 3,2 százalékkal bővülhet. Számításaink szerint az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kedvezőbben alakulhat: idén GDP-arányosan 1,7 százalék, míg jövőre 1,9 százalék lehet. Ezzel párhuzamosan csökken az államadósság ráta is: várakozásaink szerint a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 72,8, míg jövőre 71 százalékra.