KONJUNKTÚRAKUTATÓ
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. a hazai tanácsadói piac egyik meghatározó szereplőjeként arra törekszik, hogy szaktudásával, tapasztalatával és megközelítésmódjával segítse kormányzati, önkormányzati és piaci ügyfeleit abban, hogy azok tevékenységük során megalapozott szakpolitikai, illetve vállalkozásfejlesztési döntéseket hozhassanak, hozzájárulva ezzel egy jobban, gördülékenyebben működő közigazgatás, valamint egy versenyképes gazdaság kialakításához.
KONJUNKTÚRAKUTATÓ

A politikai elit feladata nem az, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy kevesebb energiát használjanak és többet fizessenek érte, hanem hogy biztosítsák az ellátást.
Gazdasági elemzések

Visszafogott gazdasági bővülés jellemezheti az idei évet
A magyar gazdaság teljesítménye 2022-ben 4,6 százalékkal nőtt, míg becslésünk szerint 2023-ban 0,6, 2024-ben pedig 3,4 százalékkal bővülhet. Előző, 2022. decemberi előrejelzésünk óta a növekedési várakozásunkat lefelé módosítottuk. Lefelé mutató kockázatnak tekinthető a visszaeső kiskereskedelmi forgalom, az EU források körüli bizonytalanságok és a magas kamatkörnyezet miatt visszaeső beruházások.
A nagy európai energiaverseny – A kelet-mediterrán szénhidrogénvagyon lehet a megoldás?
Bár a legfrissebb energiagazdasági hírek alapján úgy tűnhet, hogy Európának sikerült elkerülnie a legrosszabbakat, és nem omlott össze a kontinens energiaellátása, azonban az így kivívott győzelem még korántsem mondható véglegesnek. A döntéshozók jelenleg is keresik annak lehetőségét, hogy diverzebbé és ezáltal biztonságosabbá tegyék a kontinens energiaellátását...
Kommentár: infláció
2022 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal emelkedtek az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva. Az infláció ugyan tovább gyorsult az előző hónaphoz viszonyítva, azonban az elemzők több mint egy százalékponttal magasabb pénzromlási ütemet (25,8 százalék) prognosztizáltak a hónapra.
2019-2023

2023
Május
Május
A Századvég Konjunktúrakutató 2023. májusi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete is javult.

2023
Április
Április
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2023. áprilisi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete is kedvezőbbé vált.

2023
Március
Március
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2023. márciusi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete ellentétesen változott.
Tanulmányok/projektek

Szakpolitikai megfontolások az Európai Bizottság Hulladékgazdálkodási Keretirányelvének felülvizsgálatával kapcsolatban
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. az elmúlt két évben a kormányzatot támogató stratégiai tanulmányokban vizsgálta meg, a magyar lakosság attitűdjét és tényleges szokásait egyaránt a hulladékgazdálkodáshoz és a klímavédelemhez kapcsolódóan. A kapott eredmények érdemi támogatásra adtak lehetőséget a minisztériumi munka számára, különösen a 2030-ig és 2050-ig vonatkozó stratégiák kialakításakor.
A gyógyszergyártás ágazat a magyar gazdaságban
A koronavírus-járvány megjelenése bemutatta, hogy az egészségipar jelentős szerepet tölt be a gazdaságban és kihatással van a társadalmi jólétre.
DESI 2021: Magyarország digitalizációjának felgyorsítása további feladatokat ró minden érintettre
Az Európai Bizottság által 2021. november 12-én nyilvánosságra hozott, az egyes uniós tagországok digitális felkészültségét mérő DESI 2021 jelentés szerint Magyarország a tavalyi helyezéséhez képest összesítésben két helyet rontva a 23. helyet foglalja el az EU országok rangsorában.
Médiamegjelenések
Archívum

Az egy évvel ezelőtti szintre javult a vállalatok konjunktúraérzete
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2023. májusi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete is kedvezőbbé vált. A –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index ugyanis enyhe mértékben –18,2-ről –17,9-re, míg a vállalati mutató értéke jelentősebben, –13,2-ről –10,4-re javult. A konjunktúraindex negatív tartományban tartózkodását továbbra is az orosz–ukrán háború, a magasabb inflációs környezet és a gazdasági szankciók által okozott bizonytalanság határozták meg. A pénzügyi, devizapiaci és az árupiacokon tapasztalható, az előző időszakoknál kisebb turbulenciák és csökkenő árak, valamint az erősebb forintárfolyam mind a bizonytalanságot csökkentették. Ennek köszönhetően a vállalatok gazdasági várakozásai megközelítik az egy évvel ezelőtti szintet. Ugyanakkor a konjunktúraérzet jelentősebb javulására csak akkor nyílik lehetőség, ha a háború véget ér, az infláció a tetőzést követően jelentősebben mérséklődik, továbbá az energiapiacokon tartósan alacsony árak alakulnak ki.

Javultak a lakosság és a vállalatok gazdasági várakozásai
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2023. áprilisi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete is kedvezőbbé vált. A –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index ugyanis –19,2-ről –18,2-re, míg a vállalati mutató értéke –15,2-ről –13,2-re javult.

Márciusban a konjunktúraérzet a lakosság körében kismértékben javult, míg a vállalatok körében enyhén romlott
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2023. márciusi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete ellentétesen változott...

Tovább javult februárban a konjunktúraérzet a lakosság és a vállalatok körében is
A Századvég Konjunktúrakutató 2023. februári felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete is javult...

Kedvezőbb januárban a konjunktúraérzet a lakosság és a vállalatok körében is
A Századvég Konjunktúrakutató 2023. januári felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete is javult. A –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index –29,9-ről –22,4-re emelkedett, a vállalati mutató értéke pedig –21,9-ről –16,4-re változott.