A helsinki találkozó előestéje: mérsékelt várakozások a Trump-Putyin csúcs kapcsán


Donald Trump külpolitikai játszmáiban nem Oroszország az elsődleges kérdés. Sőt, ezt bizton kijelenthetjük, hogy még dobogós sem. Az amerikai elnök elsődleges politikai célja az, hogy a legfontosabb gazdasági partnereivel, így a NAFTA országokkal, Németországgal, Japánnal és Kínával újratárgyalja a játékszabályokat. Ebben a térben Oroszország csupán kontextuálisan lehet érdekes Trumpnak.


Kis kitekintés: az orosz érdekek Európában az Egyesült Államok metszetében

Putyin legfontosabb célja a normalizáció elindítása, amely számtalan szempontból érdeke az orosz elnöknek. Az érdekek pedig egyértelműen a kereskedelem és a gazdasági megfontolások körül kulminálódnak. Jelenleg Oroszország gazdaságának teljesítménye elsősorban az Európai Unió piacához való hozzáféréstől függ. Bár az Egyesült Államok számtalanszor fejezte ki aggodalmait például az Északi Áramlat 2 gázvezetékkel kapcsolatosan, Oroszország európai gazdasági érdekei nem állnak szöges ellentétben az Egyesült Államokéval. Az gázvezeték erős amerikai kritikája sokkal inkább a politikai nyomásgyakorlás eszköze ahhoz, hogy az EU-val való kereskedelmi kapcsolatok újratárgyalásában minél jobb tárgyalási pozíciót sikerüljön az USA-nak felvennie, mintsem a projekt tényleges aláásására irányul. Ráadásul Oroszország pozíciói jelentősen javultak az elmúlt időszakban: május közepén járt a német kancellár Putyin elnöknél, ahol megerősítették az Északi Áramlat projektet, ezt követően pedig a francia elnök érkezett Szentpétervárra. A találkozó eredménye ötven új együttműködési megállapodás volt a francia és az orosz vállalatok között. Ezt követte Vlagyimir Putyin ausztriai látogatása, ahol a hosszú távú gázszerződés 2040-ig történő meghosszabbítása mellett több százmillió eurónyi értékű együttműködési megállapodás is született. Miközben hosszú idő után újra találkoztak az ukrajnai háborút kezelni hivatott, a német, francia, orosz és ukrán külügyminiszterekből álló „normandiai négyek”. Vagyis Oroszország érdeke az, hogy az USA és az EU között a kereskedelmi kapcsolatok újratárgyalása minél előbb és lehető legkisebb zökkenővel bonyolódjon.

Egyesült Államokkal szembeni politikája

Az Egyesült Államokkal szemben Oroszország célja az, hogy a szembenállás ne eszkalálódjon tovább. Így az orosz várakozásokat inkább a visszafogott optimizmus és a némi gyanakvással átitatott készülődés jellemzi. Az Egyesült Államok mindenkori Oroszország-politikájának dinamikájával az orosz vezetés joggal él fenntartásokkal. Ahogy Andrej Cigankov, az Oroszország-elemzések területén elismert szakértő megállapítja: a kelet-európai rendszerváltásokat követően az amerikai kormányok Oroszország-politikája egy matematikailag is jól értelmezhető görbe mentén bonyolódott. A nagy lendülettel útjára indított nyitás politikáját a kapcsolatok gyors devalválódása követte, amely néhány területen megvalósuló, úgynevezett „szelektív elköteleződésben” öltött testet. Ez pedig mind a republikánus, mind a demokrata elnökségek alatt így működött. Ráadásul minden, elsősorban a nyugati média által sugallt koncepció ellenére nem Trump volt a legjobb opció orosz szempontból. Az oroszországi piacon érdekelt energiaipari cégekhez ezer szállal kötődő Hillary Clinton kiszámíthatóbb külpolitikája, akinek az alapítványa sok millió dolláros támogatásokhoz jutott orosz illetve orosz érdekeltséggel bíró amerikai cégektől és lobbicsoportoktól, egyértelműen kedvezőbb lett volna Oroszország számára. Azzal az orosz fél is tisztában van, hogy az Egyesült Államok bármikor képes katonailag vagy éppen gazdasági szempontból a szankciós rendszerek kibővítésével nagyon nehéz helyzetbe hozni Oroszországot.

Az orosz fél azzal is tisztában van, hogy olyan éles szembenállásra okot adó ügyek esetében, mint például Ukrajna, Trump nem fog radikálisan más álláspontot képviselni. A sok befolyásos szereplőt megmozgató amerikai külpolitikában Ukrajna továbbra is szilárdnak tűnik az amerikai álláspont. Egy rendkívül tapasztalt diplomata, Kurt Volker személyében különmegbízott foglalkozik Ukrajnával amerikai részről. Miközben Ukrajna rengeteget költ olyan lobbicégekre, így például a volt NATO főtitkár Anders Fogh Rasmussen vállalatára, amelyek igyekeznek a washingtoni külpolitikai napirend előkelő helyén tartani az ukrán kérdést. Ellenben azt is látni kell, ezt pedig jelenleg az orosz fél is ugyanígy érzékeli, hogy Ukrajnában egyfajta politikai status quo alakult ki, a jelenlegi holtpontról pedig egyik érintett fél sem akarja elmozdítani a helyzetet.

Ellenben éppen Ukrajna esetében reagált az amerikai elnök némi orosz optimizmusra okot adó módon. Donald Trump hivatalba lépése óta jóváhagyta az Oroszország-elleni szankciós rendszereket, aláírta az Ukrajna számára a fegyvereladásokat lehetővé tevő rendelkezést. Ellenben a NATO legkeletibb határát jelentő Balti-államok vezetőivel tartott csúcstalálkozón semmilyen vállalást nem tett az amerikai katonai jelenlét megerősítésére. Ennek megfelelően reagált egyébként az orosz fél is. Miután a Javelin tankelhárító rakétarendszerek megérkeztek Ukrajnába, nem eszkalálódott a fegyveres konfliktus Kelet-Ukrajnában. De éppen pár napja az amerikai elnök ellenfélnek és nem ellenségnek nevezte Oroszországot. Korábban pedig az orosz elnök is visszafogottan nyilatkozott egy, az osztrák ORF televízió csatornának adott interjújában olyan, Oroszországnak életbevágóan fontos ügyben, mint az Északi Áramlat gázvezeték amerikai opponálása.

Összefoglalóan pedig: óriási várakozásokat nem szabad táplálni a találkozóval kapcsolatosan – ahogy ezt az amerikai és az orosz fél sem teszi. Ellenben mindketten, de leginkább Trump, valamilyen kézzel fogható eredménnyel szeretne majd távozni a találkozóról. Ez lehetségessé válthat például a fegyverzetkorlátozási tárgyalások újraindításával, vagy Putyin tehet ígéretet arra, hogy jobban együttműködik az Egyesült Államokkal a Közel-Keleten. Ez egy jó kompromisszum lehet, hiszen Trump a választási ígéretei miatt ódzkodik Szíriában egy direktebb katonai befolyástól. De ugyanígy kialakulhat egy együttműködés Irán visszaszorításában – bár erre azért, főleg Oroszország diplomáciai súlyát tekintve, kisebb az esély.

Szerző: Árok Norbert László, a Századvég Alapítvány vezető kutatója