A szerb elnökválasztás eredményének elemzése



Az április 2-án rendezett szerb elnökválasztáson a szavazatok 55,06 százalékát megszerezve Alekszandr Vucsics, a Szerb Haladó Párt (Srpska Napredna Stranka, SNS) jelöltje lett az ország új köztársasági elnöke. A választási eredményt az Európai Unió vezetői is pozitívan fogadták, Szerbia ugyanis kulcsfontosságú szereplő a Nyugat-Balkánt is érintő migrációs válság szempontjából. Az eredmény egyúttal kedvező a magyar-szerb kormányközi kapcsolat tekintetében is. A Századvég Alapítvány elemzése összefoglalja a szerb elnökválasztás eredményeit, annak kül- és belpolitikai vonatkozásait.


Az eredményekről

Vucsics 2012 óta az SNS elnöke, illetve 2014 óta az ország miniszterelnöke, jelenleg a legbefolyásosabb és legnépszerűbb politikus Szerbiában. Vucsics győzelme nem hozott meglepetést, hiszen az előzetes közvélemény-kutatások mindegyike 50 százaléknál nagyobb támogatottságot mért a miniszterelnöknek, így valószínű volt, hogy már az első fordulóban bebiztosítja győzelmét. A politikus nagyarányú győzelme annak a jele, hogy a szerb választók támogatják az általa képviselt politikai irányt és a miniszterelnök sikerrel tudta megszólítani mind az európai integráció pártján állókat, mind pedig a nacionalista szavazókat.

Annak ellenére, hogy Szerbiában közvetlenül választják meg a köztársasági elnököt, Magyarországhoz hasonlóan az államfő inkább reprezentatív funkciót tölt be. A balkáni politikai viszonyok ismeretében azonban kijelenthető, hogy Vucsics államfővé választása nem jelenti politikai befolyásának csökkenését, továbbra is az ő kezében fog összpontosulni a hatalom. Erre garancia, hogy a június 1-jén hivatalba lépő új elnök, Vucsics jelölheti ki maga helyett a miniszterelnököt, aki minden bizonnyal politikai irányvonalának követője lesz.

A RIK hivatalos közleménye szerint a szavazatok 99,83 százalékos feldolgozottsága alapján a szavazásra jogosult polgárok 54,39 százaléka (3,6 millió fő) vett részt az elnökválasztáson, ami megfelel az elmúlt években Szerbiában tapasztalható részvételi adatoknak. Bár hivatalosan tíz jelölt gyűjtötte össze az induláshoz szükséges támogató aláírásokat, valójában a széttöredezett ellenzék egyetlen jelöltje sem volt valódi versenytárs Vucsics számára: a miniszterelnök egyedül 12 százalékkal, 400 ezer rel több szavazatot kapott, mint a tíz másik elnökjelölt összesen.

Szása Jankovics, a civilek által jelölt korábbi ombudsman végzett a második helyen a szavazatok 16,37 százalékának megszerzésével. Jankovics meggyőzően szerepelt, mintegy négy százalékponttal jobb eredményt ért el annál, amit a felmérések előzetesen jósoltak neki. Mindez azt mutathatja, hogy a jövőben „civil, párton kívüli” imázzsal kampányoló jelöltek egyesíthetik a széttagolt szerb ellenzék egyes csoportjait. Jankovics az elnökválasztás után bejelentette, hogy az eredményre alapozva mozgalmat vagy pártot alapít.

A harmadik helyen szintén egy független jelölt, az elnökválasztási kampányt felforgató Luka Makszimovics „Beli” komikus végzett 9,43 százalékkal. Beli mindenki számára meglepetésként robbant be a politikai színtérre, és már az előrejelzésekben látni lehetett, hogy van egy valószínűleg politikailag passzív fiatalokból álló, körülbelül 300 ezer fős réteg, akiket Beli meg tudott ragadni hatásos, közösségi médiát célzó kampányával. Az utóbbi években a viccpárt, mint jelenség beleilleszkedik a nyugati világ politikai trendjeibe, és Beli feltűnése, valamint a néhány hét alatt elért magas támogatottsága annak a jele, hogy van egy politikai elitből kiábrándult szavazói bázis, mely protest szavazatával fejezi ki elégedetlenségét.

Az elnökválasztás legnagyobb vesztesei a régi politikai szereplők: Vuk Jeremics, korábbi külügyminiszter 5,66 százalékot ért el, míg a radikális nacionalista Voiszlav Seselj, a Szerb Radikális Párt (Srpska radikalna Stranka, SRS) vezetője 4,49 százalékot, ami lényegesen rosszabb, mint a közvélemény-kutatásokban előrevetített adatok. Az eredmény Seselj számára a leginkább csalódást keltő, hiszen a tavalyi előrehozott parlamenti választáson a radikálisok a harmadik helyen végeztek a voksok 8,1 százalékának megszerzésével. Az elnökválasztás eredménye egyértelmű jele annak, hogy az utóbbi évtizedben a szerb politikai színtér átalakult, és a 2008-ban alapított Szerb Haladó Párt (SNS) domináns szereplővé vált. Figyelemre méltó, hogy az egykor Szlobodán Milosevics által irányított Szerbiai Szocialista Párt (SPS) először a párt történetében önálló jelöltet sem állított, hanem a kormánykoalíció tagjaként Vucsics támogatására szólított fel. A Milosevicset egykor leváltó ellenzék, a Borisz Tadics fémjelezte Demokrata Párt (Demokratska stranka, DS) pedig a szétaprózódott ellenzék részévé vált.

A győztesről

Alekszandr Vucsics politikai pályája kivételesnek mondható: korábban a Szerb Radikális Párt tagjaként nacionalista irányt képviselt, majd Európa-párti politikus lett. Tomiszlav Nikoliccsal, a jelenlegi államfővel alapították meg a Szerb Haladó Pártot 2008-ban, aminek a választói igényekre reagálva fő célja az EU-hoz való csatlakozás elérése volt. Ugyanakkor Vucsics miniszterelnökké választása óta az Európai Unió és Oroszország között egyensúlyozva az országa érdekeit szem előtt tartó pragmatikus külpolitikát folytat. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is támogatja Vucsicsot, mert úgy gondolják, hogy ő az a politikus, aki elkötelezett az európai uniós csatlakozás és a szükséges intézményi reformok végrehajtása mellett. Brüsszelben úgy látják, hogy az egyre több politikai és biztonsági kockázatot jelentő Balkánon Szerbia stabilitása elengedhetetlen a régió stabilitása és békés fejlődése szempontjából.

Vucsics elévülhetetlen érdemeket szerzett a Szerbia szomszédaival kialakított békés kapcsolatok terén, és a magyar-szerb történelmi megbékélés is az ő nevéhez fűződik. Jelentős gesztust tett, amikor 2014-ben miniszterelnökként Szabadkán részt vett az 1944-1945-ben kivégzett magyar áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen, és a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) is bevonta a kormány munkájába. Azóta is jó viszonyt ápol a magyar közösséggel, és először a párt történetében a VMSZ nem indított saját jelöltet sem, hanem Vucsics jelöltségét támogatta. Vucsics szerepe megkérdőjelezhetetlen, abban hogy 2014 után a magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok dinamikus fejlődésnek indultak.

Az Orbán-kormány külpolitikájának szerves része a Nyugat-Balkán EU-integrációs törekvéseinek támogatása, így Magyarország már a kezdetektől elkötelezetten segítette Szerbia európai integrációját. A két kormány közötti stratégiai kapcsolat fejlődése a 2015-ben kirobbant menekültválság alatt sem torpant meg. Orbán Viktor hivatalosan is Alekszandr Vucsicsot támogatta az elnökválasztási versenyben, és Szijjártó Péter külügyminiszter egy kampányrendezvényén is részt vett, ahol szerbül szólalt fel. A magyar kormány álláspontja szerint Magyarország érdeke az erős Szerbia, amit a Vucsics által képviselt egység tud megvalósítani.

Szerző: Agárdy Zsófia, elemző, Századvég Alapítvány