A profitmaximalizálás és a közjó az állam szerepvállalásával egyszerre megvalósítható


A vállalatok stratégiáit elemző szakértők széles körben állítják, hogy az állami tulajdonú cégek, nagyvállalatok sokkal kevésbé képesek a hatékony működésre. Ebből kifolyólag pedig versenyképességük szintje is alacsonyabb a magánvállalatokéhoz képest. Legtöbbször azzal érvelnek, hogy az erős állami kontroll miatt olyan stratégiai és menedzsmentet érintő döntéseket kell hozniuk, amelyek inkább kedveznek a kormányok politikai és szakpolitikai céljainak, és háttérbe szorítják a hatékonysági illetve profitmaximalizálási vállalati logikát. Egy észt kutató azonban úgy véli, hogy ez a megközelítés részint túlságosan leegyszerűsítő, részint nem helyes. Véleménye szerint a kormány és az állami vállalatok közötti kapcsolatok lényegesen dinamikusabbak. Éppen az állam szerepvállalásával létrehozható egy olyan egyensúlyi állapot, ahol a piaci világ működési logikája mellett bizonyos hosszú távú szakpolitikai célokat is támogatni tud az adott vállalat, miközben a hatékonyság nem szerved csorbát. 


Piret Tonurist: Framework for analysing the role of state owned enterprises in innovation policy management: The case of energy technologies and Eesti Energia, Tallinn University of Technology, 2015

Piret Tonurist, a Tallinn University of Technology kutatója kétség kizáróan elismeri, hogy az állami tulajdonú cégeknek, éppen az adott kormány közvetlen befolyása miatt, sok esetben más vállalati stratégiát kell alkalmazniuk, mint a magántulajdonú társaiknak. Azonban ezzel együtt képesek megfelelő gazdasági teljesítményt nyújtani, illetve versenyképesnek lenni. Az állami tulajdonú vállalatok működésének kritikusai azzal érvelnek, hogy a kormány közvetlen befolyása, a rövid távú politikai célok ráerőltetése a cégekre alapjaiban rontja a versenyképességet. Amiatt pedig, hogy az állami vállalatok nagyban függenek a központi költségvetéstől, a kormányok tovább tudják a cégek autonómiáját csökkenteni és a vállalati stratégiákat még inkább távolítani tudják a hagyományos piaci profitmaximalizáló logikától. Tonurist ellenérveinek alapja az, hogy az állami vállalat menedzsmentje és a kormányzat között valójában nem egyirányú, hanem dinamikus interaktív kapcsolat van. Ahogy a kormány is képes a politikai és szakpolitikai célok szerint a cégek működését befolyásolni, úgy az állami vállalatok is befolyással vannak a különböző politikai területek kidolgozásának folyamatára. Ugyanígy a központi költségvetés elfogadásakor is lobbiznak saját érdekeik mellett. Ezzel összefüggésben Tonurist szerint nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy az állami vállalatoknak csak kis része teljes mértékben állami által tulajdonolt. Valójában a legtöbbször részvénytársasági formában működnek, így a tulajdonosi struktúra is kevéssé koncentrált, így a piaci és profitmaximalizáló vállalatvezetési szemlélet is meg tud valósulni.

A profit és a szakpolitika kéz a kézben járnak

Piret Tonurist elemzései rámutatnak arra a tényre, hogy a szakpolitikai célok és a cégek profitmaximalizáló stratégiái összhangban vannak az állami tulajdonú cégekben, miközben a vállalatok versenyképessége nem csökken. A kutató szerint ez leginkább a kutatási és fejlesztési (K+F) területen érhető tetten. Európai, főleg francia, finn és norvég, valamint délkelet-ázsiai állami cégeket vizsgálva jutott arra, hogy az állam igenis hajlandó forrásokat biztosítani a K+F feladatokra. Ezek pedig nagy kockázatúnak számító, nagy forrásigényű befektetések. Természetesen az állam bizonyos szakpolitikai célokat is meg kíván valósítani, így általában úgynevezett „misszió-orientált”, szűkített és fókuszált feladatok köré igyekszik a vállalat alapvető működési területeit szervezni. A meghatározott tevékenységi területeket pedig úgy alakítja ki, hogy azok közvetlen haszonnal járjanak, illetve megfelelő hozzáadott értéket teremtsenek a társadalom számára. A kormány és a vállalat közötti dinamikus kapcsolatok pedig feltételezik azt is, hogy a cégek igyekeznek olyan módon befolyást gyakorolni az iparpolitikára vagy épp a fejlesztéspolitikára, hogy az ezen szakpolitikákból adódó, később kijelölt működési területeik a piaci igényekhez a lehető legteljesebb módon idomuljanak. Tonurist tehát egyértelműen kijelenti, hogy a piacon erőteljesebben megjelenő kormányok Európában is sikeresen tudnak vállalatokat üzemeltetni, és jó eredménnyel tudnak a profitmaximalizáló piaci magatartás illetve a szakpolitikai célok között egyensúlyozni. Ezzel biztosítva egyfelől a versenyképes vállalati működést, másfelől a közjó megvalósulását biztosítani.

Az Eesti Energia mint versenyképes piaci szereplő

Az észt kutató az észtországi Eesti Energia állami energetikai céget hozza fel a fenti logika egyik legjobb igazolásaként. A vállalat szinte teljes monopóliummal rendelkezik az elektromos áram piacon. Észtország elektromos áram felhasználásának 80%-át pedig az igen környezetszennyező palaolajból állítja elő. Az Eesti Energia alapvető érdeke volt, hogy az állam energiastratégiáját a palaolajra alapozza, hiszen ez az energiahordozó nagy mennyiségben áll rendelkezésre belföldön. Ebből, illetve a technológia kiforrottságából adódóan viszonylag nagy haszonkulccsal tudnak dolgozni. Az mindenkori észt kormányok számára viszont fontos volt, hogy hatóságilag elfogadható szinten tartsa az elektromos áram árát, amely épp a megelőzőleg felsorolt okokból következően megvalósítható. Tehát egyszerre lehetett a cég profittal történő működtetését és alapvető szakpolitikai célokat megvalósítani. Azonban a kormányzat nagy összegeket szánt a különböző megújuló energiát hasznosító technológiák fejlesztésébe is, mint hosszú távú szakpolitikai cél. Így mára a balti térségben az Eesti Energia vált a leginkább versenyképes vállalattá a megújuló technológiák alkalmazása és telepítése terén.