A széles tömegek is helyet követelnek a nemzeti identitásról szóló vitákban


Egy német kutató tanulmányában azt vizsgálta, hogy miként alakulhat át a nemzeti identitásról szóló diskurzus. A klasszikus elméletek szerint a politikai elit az, amely a társadalmi viták irányát alapvetően meghatározza. Az olyan széles rétegeket foglalkoztató kérdéseknél azonban, mint a nemzeti identitás, a folyamat legalább kétirányú. Azaz az átlagpolgárok is részeseivé válnak a nemzeti identitást meghatározó diskurzusnak. Egy konkrét esettanulmányon, Thilo Sarrazin nagy vihart kavaró könyvét övező vitán keresztül arra a megállapításra jutott, hogy megfelelő pozícionálással a szélesebb tömegek is hatással lehetnek a politikai elit álláspontjára. 


Eunike Piwoni: Claiming the nation for the people: the dynamics of representation in German public discourse about immigrant integration, Nations and Nationalism Vol. 21. No. 1., 2015

Eunike Piwoni, a University of Göttingen professzora megvizsgálta milyen módon hat az elitek és az átlag választók által favorizált álláspont a társadalmi vitákra. A klasszikus megközelítéssel ellentétben, amely szerint alapvetően az elitek diktálják a tempót ezekben a vitában, Michael Saward (a University of Warwick politikatudománnyal foglalkozó professzora) „reprezentációs jogalap” elméletével próbálta árnyalni a viták menetéről alkotott képet. Elméletei alátámasztására Thilo Sarrazin, a Bundestag volt képviselőjének, a Szociáldemokrata Párt volt tagjának heves vitákat kiváltó könyvét használta fel. Sarrazin aggódva írt könyvében arról, hogy Németország mint nemzet jövője veszélyben van; a muszlim és arab országok „rossz” típusú bevándorlói elbutítják a német társadalmat, ami által Németország megszünteti önmagát. Természetesen a politikai és értelmiségi elit először aggódva kritizálta Sarrazin állításait, mivel a szélsőséges nacionalizmus felerősödésének veszélyét látták benne. A közvélemény később reagált ugyan a történésekre, de több ponton védelmébe vette Sarrazin állításait.

Reprezentációs „jogalap”

A Piwoni által használt „reprezentációs jogalap” szerint ahhoz, hogy sikerrel formáljuk egy társadalmi vita irányát, rendelkeznünk kell egyfajta „reprezentációs jogalappal” (representative claim), amely alapvetően meghatározza milyen minőségben és az érintettség milyen fokán szólunk bele a vitába. Ezek nélkül a „jogalapok” nélkül nem formálható sikeresen a párbeszéd. Az elmélet szerint három ilyen „jogalap” létezik:

  • a szakértői,

  • a tömegek szószólói, és

  • a kisebbség hangján szóló.

A szakértői pozíció testtartást az elitek veszik fel, azaz a vitába képzettségük és avezetés területén szerzett tapasztalatik alapján hivatottak beleszólni a diskurzusba. A „tömegek szószólói” pozíció egyfajta néptribunusi pozíció. Olyan személyek, akik legitim módon képesek megfogalmazni a széles rétegek álláspontját még akkor is, ha szakmai eredményeik kevésbé hangsúlyosak, mint az eliteké. Végül a „kisebbség hangján szólókat” a szerző úgy írja le, mint Martin Luther King-jellegű közéleti szereplőket, azaz szintén egy réteg hiteles szószólói, de üzeneteik a többségi társadalommal szemben fogalmazódnak meg.

Sarrazin esete a „jogalappal”

Piwoni szerint a Sarrazinnal szembeni ellenállás alapvetően azért volt megfigyelhető, mert Sarrazin könyvében tudományos ismereteire alapozva, illetve elithez tartozása miatt szeretett volna véleményt megfogalmazni, amely alapvetően hibás „jogalapnak” minősült. Mondanivalója annyira szembement a szakértői szereppel, hogy azok, akik valóban szakértői alapon szóltak bele a vitába, nem fogadták maguk közé Sarrazint.

Az átlagos választók azonban nem értették a Sarrazint ért erős kritikákat, ezért számos polgár ragadott tollat vagy adott hangot véleményének, amelyben megvédte Sarrazint a meghatározó napilapokban és az internetes felületeken. Sarrazin mondanivalója ugyanis egybeesett számos német választó véleményével. A tömegek kiállása Sarrazin mellett új „jogalapot” teremtett a szerző számára, így már nem szakértőként, hanem néptribunusként juttathatta el üzeneteit, így képessé vált arra, hogy befolyásolja a nemzeti identitásról szóló társadalmi vitát.

Szerep és pozícionálás

Sarrazin történetének több tanulsága is van. Egyrészt jól mutatja, hogy a nemzeti identitásról szóló vita, a nemzeti értékek melletti kiállás eldöntése nem kizárólag az elitek privilégiuma, így a tömegek számára is elérhetővé kell tenni, hogy véleményüket artikulálhassák. Bár Sarrazin eredetileg (az elmélet értelmezési keretein belül) nem erre tett kísérletet, a polgárok utólag is képesek voltak tribunusi attitűdökkel ellátni, kvázi legitimálva a szerzőt.

Ezen felül az eliteknek figyelembe kell venniük a széles tömegek és a kisebbségek álláspontjait is egy társadalmi diskurzusban, különösen, ha az olyan szerteágazó kérdésre vonatkozik, mint a nemzeti identitás. Ezek a vélemények ugyanis előbb-utóbb áttörik a viták felett álló üvegplafont. Végezetül pedig annak, aki befolyásolni akarja a társadalmi viták menetét, jól kell pozícionálnia magát, hogy melyik „jogalap” mentén kíván megszólalni (illetve szólalhat meg), mivel ez nagyban meghatározza, mekkora esélye van a sikerre.