A társadalomról leszakadó személyek az iszlám radikalizálódás célpontjai


A hágai székhelyű International Centre for Counter-Terrorism kutatói az iszlám vallásra áttért személyek radikalizálódását vizsgálták. Az elmúlt években a radikalizáció kutatása elsősorban a muzulmán háttérrel rendelkezőkre koncentrálódott, a közelmúlt tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az iszlám vallásra áttért – elsősorban fiatal – személyek radikalizálódásának megértésére és megelőzésére. A szerzők azt találták, hogy a társadalmi és gazdasági szempontból is deprivált háttérből érkezők körében radikalizálódás egy újfajta identitást és életcélt kínál, szemben a „korábbi” életükkel, amiből a célok gyakran teljes mértékben hiányoztak. A radikalizálódás folyamatának személyes vonatkozásai mellett azonban érdemes arról is beszélnünk, hogy e jelenséggel egyszersmind egy újfajta szélsőség is megjelenik Európában. Ugyanis míg korábban a szélsőségesnek számító, de alapvetően ismertnek mondható keretek között tevékenykedő szélsőbalodali, vagy szélsőjobboldali csoportosulások jelentették az említett társadalmi csoportokhoz tartozók számára a passzív helyzetükből való kilépés lehetőségét, a szélsőséges iszlám tanítások könnyen elérhetővé válásával egy újabb, sok esetben radikálisabb választási lehetőség jelenik meg.


Bart Schuurman, Peter Grol, Scott Flower: Converts and islamist terrorism: An Introduction, International Centre for Counter-Terrorism – The Hague, ICCT Policy Brief June 2016.

Bart Schuurman, Peter Grol és Scott Flower, a hágai székhelyű International Centre for Counter-Terrorism kutatói az iszlám vallásra áttérő személyek radikalizálódását vizsgálták. Ehhez a kutatóknak először az az áttérőket kellett pontosan definiálniuk. Ezt követően az áttérők körében a radikalizációs tényezők azonosítását és kategorizálását végezték el.
 

Az áttérők definiálása

A kutatók az iszlám vallásra áttérőket úgy definiálták, mint nem iszlám vallási, vagy egyáltalán nem vallásos háttérből érkező személyek, akik a muszlim identitást felveszi. Ami a számokat illeti, kevés a statisztikai adat áll a rendelkezésünkre ezekről a folyamatokról. A tanulmányban vizsgált nyugati országokban a muzulmán népességen belül az áttértek aránya meglehetősen változó, 1 és 5 százalék között alakul. Ezen adatokhoz képest is jelentősen kevesebb információ áll rendelkezésre az úgynevezett foreign figheters kategóriába tartozó (a külföldre utazó, ott harci cselekményekben részt vevő) személyekről. A kutatást publikáló International Centre for Counter-Terrorism (ICCT) korábbi kutatási eredményei szerint az európai országokból Szíriába és Irakba utazó foreign fighters kategóriába sorolt személyek 6-23 százaléka volt olyan, aki áttért az iszlám vallásra. Az egyes országokra vonatkozó adatok azt mutatták, hogy az áttérők kifejezetten felülreprezentáltnak mondhatóak az iszlám szélsőségesek és terroristák között. Mindemellett az is elmondható, hogy azok száma is kiemelkedően magas volt, akik a nyugati országokban tértek át az iszlámra, majd dzsihádista akciókban vettek részt és a konfliktuszónákba utaztak harcolni. Ezek esetében a radikalizációs folyamat vizsgálata kiemelkedően fontos.
 

Radikalizálódási tényezők

Általánosságban nem nevesíthetünk egy vagy néhány olyan azonos tényezőt, ami ezt a fajta radikalizálódást eredményezné. E kérdésekkel foglalkozó kutatók ugyanakkor szinte kivétel nélkül egyéni faktorokra és társadalmi háttérre jellemző csoportos radikalizálódási együtthatókra tagolva igyekeznek elemezni a folyamatokat. A szerzők szerint az áttérés és radikalizálódás okai alapvetően három szinten értelmezhetőek: egyéni, csoportok és strukturális/makro szinten.

Az első, azaz az áttérés egyéni okai esetében érdemes említést tennünk egy, a szerzők által is bemutatott, az Iszlám Államhoz csatlakozott belga és holland muzulmánok között készített felmérésről, amelyben külön is vizsgálták a nők áttérésének okait. A kutatás eredménye azt mutatta, hogy azok között a nők között, akik áttértek az iszlámra, majd az említett terrorcsoporthoz csatlakoztak, többen korábban valamilyen komoly traumát (például bántalmazás) éltek át, s ezt a módját választották annak, hogy elmeneküljenek a múltjuk elől. Emellett több olyan esetet is feljegyeztek, amikor az áttérés és radikalizálódás oka az volt, hogy a nők beleszerettek egy már radikalizálódott férfiba.

Ami a második, azaz a csoportos jellemzőket illeti, az áttérő személyekről összességében elmondható, hogy az áttérésük előtt valamilyen okból kiábrándultak a nyugati civilizációból, vagy valamilyen antiszociálisnak mondható vagy stigmatizált szokásuk volt (például alkohol vagy kábítószer függőség). A már említett holland és belga radikalizálódott muzulmánok között készített felmérés azt mutatta, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozók többsége kifejezetten problémás társadalmi háttérből érkezett, s meglehetősen kevés ismerettel rendelkezett az iszlámról, emellett a kutatás során könnyen befolyásolhatónak is tűntek.

Az előző két, azaz az egyén is és csoport szintek mellett a kutatók egy harmadik szintet is azonosítottak. Ez az úgynevezett strukturális szint. Ebben kiemelten beszélhetünk politikai kérdéseket érintő nézetekről, mint például az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban elfoglalt álláspont.
 

Konklúzió

A kutatást végző szakértők megállapításai szerint a jövőben egyértelműen nagyobb figyelmet kell majd fordítani az áttérők radikalizálódásának vizsgálatára, s törekedni kell arra, hogy minél több statisztikai adat és mélyelemzés álljon rendelkezésre, hiszen – ahogyan elemzésükből is jól látható – az áttérők felülreprezentáltak a nyugati országokban élő szélsőségesek és a konfliktuszónákba utazó és terrorszervezetekhez csatlakozottak körében is.