A többség jogainak alkotmányos védelme


Egy izraeli kutató könyvében azzal foglalkozott, hogy a korábban sosem látott méreteket öltő migráció hatásaira adott válaszként miként őrizhetőek meg a nyugati típusú demokráciák kulturális értékei. A problémát az okozza, hogy egyrészt az újonnan érkezők egy része nem vallja magáénak a többségi társadalom értékeit, másrészt a nyugati értékek sajátossága, hogy nem tekintik magukat kizárólagosnak, ezért elméletben a más nézetek felé irányuló toleranciát is magukban hordozzák. A szerző ezért azt javasolja, hogy elsősorban jogi eszközökkel szerezzünk érvényt a többség kulturális értékeinek. Ez egyrészt a többségi értékek alkotmányos deklarációját, másrészt erre reflektáló többlépcsős honosítási eljárást jelent.


Liav Orgad: The Cultural Defense of Nations - A Liberal Theory of Majority Rights, Oxford University Press, Apr 1, 2015

Liav Orgad harvardi kutató, aki egyben a berlini Freie Universitat és az izraeli IDC Herzliya oktatója könyvében a XXI. században jelentkező erős migrációs tendenciákra reflektál. Szerinte alapvető probléma, hogy a nyugati társadalmak egyre nehezebben képesek megvédeni azokat a kulturális értékeiket, amelyek miatt egyébként a bevándorlás célországaivá váltak. Ez a kulturális védelem kettős kihívást jelent, mivel úgy kell megőrizni a nyugati értékeket, hogy közben ezek az értékek ne váljanak doktrinává. A szerző számos példát felhoz arra, amikor félresiklik ezen értékek védelme, azaz alapvetően viselkedési szabályokat kérünk számon a honosítandó személyektől. Szerinte sokkal hatékonyabb és a nyugati hagyományokhoz jobban illeszkedik a védendő értékek altokmányos deklarációja és jogi számonkérése.

Félreértett multikulturalizmus, kulturális értékek védelmének paradoxona

Orgad szerint az egyik problémát az jelenti, hogy a multikulturalizmus fogalma az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakult. A multikulturalizmus eredetileg elsősorban a nemzeti kisebbségek kulturális sajátosságainak megőrzését célozta, nem pedig az újonnan bevándorlókét. Emögött az az elgondolás húzódott meg, hogy a nemzeti kisebbségek (mint az őslakos indiánok az Egyesült Államokban vagy a baszkok és katalánok Spanyolországban) egy olyan állam polgáraiként kell éljenek, amely eleve adott volt számukra, nem ők döntöttek arról, hogy az állam polgárai lesznek. A mindenkori bevándorlók azonban egy előre meghatározott helyre költözésükkel amellett is döntöttek, hogy milyen kulturális értékek mentén szeretnék folytatni életüket.

Másik, a beilleszkedéssel kapcsolatos probléma, hogy a nyugati értékek egyik legfontosabb jellemzője a pluralitás, azaz a más világnézetek felé irányuló tolerancia. Ezért a többségi kultúra védelme, amely alapvetően a nyugatias értékeket jelenti, nehézségekbe ütközik. A szerző példaként hozza fel azokat az állampolgársági teszteket, amelyek elsősorban viselkedési normák mentén akarták eldönteni, honosítható-e egy bevándorló. A jelentkezőknek kérdésekre kellett választ adniuk, hogy miként lehet viselkedni egy szórakozóhelyen, vagy miként viszonyulnak családtagjaik szórakozási szokásaihoz. Az ilyen jellegű kérdésekkel az a probléma, hogy az őslakosok között sincs teljes konszenzus ezeket illetően, ráadásul életviteli, és az életvitel mögött meghúzódó világnézeti szempontokra kérdez rá. Ilyet egy nyugati típusú állam saját polgáraival sem tesz, nem beszélve arról a tényről, hogy nem is mindegyik őshonos polgár követi mindenesetben ezeket az illemszabályokat.

A többségi kultúra védelme: illem helyett jogi normák

Orgad szerint alapvetően minden állam arra törekszik, hogy saját kulturális értékeit minél tovább megőrizze és fenntartsa. Ez jellemzően a többségi társadalom kulturális értékeit jelenti. Ezért – a szerző szerint – érthetőek a fent leírt állampolgársági tesztek mögött meghúzódó elgondolások, azonban azok paradox jellege (doktriner karaktere) miatt nem lehetnek sikerek. A probléma megoldására Orgad két pilléren nyugvó megoldást javasol.

Megoldási javaslatának legfontosabb eleme a többségi kultúra értékeinek alkotmányba foglalása. A szerző megjegyzi, a többségi kultúra, a többség bármilyen jogainak védelme a nyugati típusú demokráciák megjelenése óta nem kaptak hangsúlyos szerepet. Emögött az az elgondolás húzódott meg, hogy többség evidens módon képes érvényesíteni kulturális értékeinek fölényét és az azokból következő érdekeket egy társadalomban, azért éppen az egyes kisebbségeket kell megvédeni a „többség zsarnokságától”.

Orgad azonban négy olyan esetet is azonosít, amikor szerinte szükség lehet a többség jogainak (lehetőleg) alkotmányos szintű deklarációjára.

  • A többség lélekszámának csökkenése. Egy ponton túl a többség tagjainak abszolút száma, vagy a teljes lakossághoz mért relatív aránya olyan kicsivé válik, hogy a többségi kultúra megőrzése nehézkessé válik.

  • Országosan többségben lévő csoport regionális kisebbséggé válik. Ez az ország területi egységének megbontásához vezethet.

  • Ha egy korábbi kisebbség kerül többségbe. Előfordulhat, hogy a többségi társadalom paranoid módon továbbra is kisebbségként viselkedik. Ez csak erősíti a társadalmi feszültségeket és a xenofóbiát.

  • Amennyiben a többségi társadalmat rendszeresen áldozatként kezelik, ezért a többség identitásának részéve az áldozatszerep koherens részévé válik.

A szerző úgy véli, a fent említett esetekben érdemes az egyes törvényhozásoknak megfontolni, hogy alkotmányos szinten tisztázzák, melyek azok az értékek, amelyek a többség számára meghatározók, és amelyeket az adott állam hosszú távon érvényesíteni akar a közéletben és hétköznapokban.

Orgad szerint ez azért is célravezető, mivel így ezek az értékek jogi normákként lennének számonkérhetőek az újonnan betelepülni kívánkozók között, nem pedig nehezen megfogható és megfogadható életviteli kérdésekként.

Két szintű honosítás

A fent leírt alkotmányos deklarációt kiegészítendő Orgad egy kétlépcsős honosítási eljárásra is javaslatot tesz. A honosítást kérelmezőnek így első körben arról kellene tanúságot tennie – egy teszt formájában –, hogy érti azokat az elveket és szabadságszemléletet, amelyen a nyugati társadalmak alapulnak. Ezek után pár, a célország társadalmában eltöltött év után adna számot az alkotmányban rögzített értékek ismeretéről, egy specifikus teszt formájában.

Konklúzió

A szerző szerint a modern nyugati államok jogalkotási gyakorlatának mindenképpen foglalkoznia kell a tömeges népvándorlás okozta helyzettel. Noha a nyugati kultúrkörben korábban evidenciának számított, hogy a többség képes saját jogainak érvényesítésére – és ezért a kisebbségvédelem kérdése került fókuszba –, a nyugati államoknak biztosítaniuk kell, hogy alapvetően nyitott többségi kultúrájuk meghatározó civilizációs építőelem maradjon. Ehhez kiváló eszköz – hasonlóan a kisebbségek esetéhez – a többségi jogok alkotmányos védelme, mivel a jog értéksemlegesebb eszközével elkerülhető a doktriner liberalizmus kialakulása, mégis biztosítható a többségi értékek fennmaradása.