A véleménypiac átalakulása


A nemzetközi kapcsolatok egy elismert szakértője azt vizsgálta, megnyilvánulásaik alapján hogyan lehet tipologizálni a közbeszéd véleményformálóit. Szerinte alapvetően két típusú megszólaló, a „közéleti értelmiségi” és a „gondolatvezér” uralhatja az ötletek piacát. Nem mindegy azonban, melyik típus dominálja ezt a piacot. A közéleti értelmiségiek inkább kritikusak, viszont jellemzően nem rendelkeznek megoldási javaslatokkal, a gondolatvezérek viszont egyetlen gondolat univerzalizálásával igyekeznek minden problémára választ adni.


Daniel Drezner: The Ideas Industry: How Pessimists, Partisans, and Plutocrats are Transforming the Marketplace of Ideas, Oxford University Press, 2017

Daniel Drezner, a Tufts Egyetem tanára, nemzetközi kapcsolatok szakértő a nyilvános vitákban részvető értelmiségiek szerepének változását, és ezzel kapcsolatban a nyilvános viták természetének átalakulását vizsgálta többféle szempont szerint.

Az ötletpiac szereplői

Drezner kiindulópontja az, hogy az új gondolatok megjelenése és elterjedése is piaci alapon működik. A gondolkodók az ötletek gyártói, a politikusok és a közvélemény pedig ezen ötlettermékek piacai. Szerinte alapvetően kétféle piaci szereplő létezik a gyártók szempontjából: a gondolatvezérek (thought leaders) és a közéleti értelmiségiek (public intellectuals). A szerző szerint alapvető eltérés van a két típus magatartása között.

A közéleti értelmiségiek széles, horizontális érdeklődéssel rendelkeznek, de nem feltétlenül szakértői egy adott területnek, inkább kiterjedt rálátásuk révén válnak tekintéllyé. Ezért magatartásuk nem is annyira új ötletek előállításában, hanem inkább kritikai tevékenységükben nyilvánul meg, azaz meg tudják mondani, miért rosszak egyes elképzelések, mások miért jók, de maguk ritkán állnak elő ilyen ötletekkel. Drezner ilyen közéleti értelmiséginek tekinti Fareed Zakaria-t, akiről – szerinte – még a sajtó sem tudja eldönteni, hogy liberális, konzervatív vagy neokon.

A gondolatvezérek ezzel szemben „single issue” emberek, akik viszont határozott elképzelésekkel rendelkeznek arra vonatkozólag, mi a helyes cselekvés iránya. Ezek a gondolkodók minden szakpolitikai kérdést egyetlen problémára vezetnek vissza, amely probléma átfogó narratívaként és koherens gondolatrendszerként könnyen eladható a széles rétegeknek. Drezner ilyen gondolatvezérnek tarja Niall Fergussont, de akár Steve Bannont is, abban az értelemben, hogy koherens, átfogó, de egy jól körülhatárolható központi kérdésre vezetik vissza magyarázataikat, s így mutatnak utat a helyes cselekvéssel kapcsolatban.

Gondolatvezérek – alacsony belépési szint

Drezner szerint másképp viselkedik egy közéleti értelmiségiek és egy gondolatvezérek által dominált ötletpiac. A közéletéi értelmiségiek által uralt piac – Drezner szerint ez volt jellemző az ötvenes évekre – belépési szintje igen magas, mivel rengeteg kritikus tekintéllyel kell megküzdenie ahhoz, hogy valaki az ötletpiac megbecsült tagjává váljon. Könnyű volt viszont kikerülni a kánonból, elég volt egy meggondolatlan megnyilvánulás, és az adott értelmiségi kiírta magát a szalonból. A gondolatvezérek által dominált piacra viszont rettentő könnyű belépni, elég, ha valaki koherens narratívával rendelkezik és van lehetősége publikálni azt. Ez utóbbi azonban az internet világában tényleg nagyon könnyű. Viszont kikerülni erről a piacról szinte lehetetlen, hiszen nincs is olyan szellemi szalon, melyből ki lehetne kerülni, hiszen a belépés szintje is rendkívül alacsony volt.

Drezner szerint a mai médiafogyasztási szokások is kedveznek a gondolatvezéreknek. Egy közéleti értelmiségi kritikus attitűdje magával hozza sokszor a konkrét megoldási javaslatok elmaradását, egyfajta lamentálást, a veszélyek és hasznok elemzését. Magasabb absztrakciós szintű, elemzőbb gondolkodást.  A gondolatvezérek ezzel szemben könnyen emészthető, leegyszerűsített, olyan panelekből álló válaszokkal rendelkeznek, amelyeket a politikusok és választók is már eleve hallani szeretnének, ezért érthetőbb az utóbbi műfaj népszerűsége.

Intézményi bizalom és közbeszéd

Drezner szerint ennek a jelenségnek az egyik következménye az intézményekbe vetett bizalom csökkenése, ezáltal pedig a szakértelembe vetett közbizalom csökkenése. Bár azt is megjegyzi, ezek gyakran egymást erősítő folyamatok. Szerinte az Egyesült Államok intézményeibe vetett bizalom folyamatosan csökken, kivéve a hadseregbe vetett bizalmat. E trend alól csak a válságok jelentenek kivételt, amikor is kis időre megugrik ez a bizalmi szint.

Drezner három okot sorakoztat fel a szakértelembe vetett bizalom erodálódásával kapcsolatban. Egyik az akadémikusok baloldali beállítottsága, másik az üzletemberek közéleti szerepe és ennek kapcsán a közgazdászok szerepének felértékelődése, harmadikként a közélet poralizálódása.

A párbeszéd devalválódásának okai

Az akadémiai elit baloldali beállítottsága nem azt jelenti, hogy ez a beállítottság meghamisítaná a tudományos eredményeket, amelyeket ezek a műhelyek publikálnak. Drezner úgy véli, két problémát mégis felvet a tetten érhető politikai irányvonal. Egyfelől – bár eredményeik valósak – a balos akadémiai elit kérdésfelvetései azért mégiscsak irányítottak. Ennek következtében – és ez a második probléma – a konzervatív közösség eleve szkepszissel fogadja ezeknek a szakértőknek a véleményét, ugyanis már a kutatás irányán is érződik a politikai állásfoglalás, ami erodálja a szakértők tekintélyét.

Másfelől Drezner szerint emellett kialakult egy olyan (felső egy százalékhoz tartozó) társadalmi réteg, amely – mivel annyi pénzzel rendelkezik, hogy már nem tudja, mire költse azt – létrehoz intellektuális kutatóműhelyeket, amelyek azonban munkásságuk során a pénzadó üzletember nézeteit kell, hogy reprezentálják. Ez könnyen mehet a szakmaiság rovására és egyben kedvez a gondolatvezérek elterjedésének a kritikus értelmiségiek térnyerésével szemben. Ezek az üzletemberek ugyanis hinni akarnak abban, hogy individuumként képesek hatni nagy társadalmi folyamatokra és egy létező vízióval célokat érhetnek el. Ehhez az elképzeléshez nem passzol a kritikus gondolkodás. Drezner szerint ez az oka annak, hogy közgazdászok jelentősége megnőtt az utóbbi időkben, hiszen az ő munkahipotéziseik jobban illeszkednek az üzletemberek nézeteihez. Egyrészt hajlamosak a piac önszabályozását mint megoldási elvet előnyben részesíteni, ami üzletember szemmel kecsegtető álláspont, másfelől kevésbé beszélnek elvont politikai ideákról, mint szabadság, jogállam stb., hanem egyetlen rendezőelv, a profitmaximalizálás szempontjai mentén magyarázzák a valóságot. Ezzel szemben a politikatudósok vívódása a szabadság, rend és jogállam kérdéseiről kevésbé érdekli a gondolatpiac befektetőit.

Harmadik szempont, amit Drezner felvet gondolatvezérek megjelenésével kapcsolatban, a közélet polarizálódása. Összefüggésben a fentiekkel, a saját szellemi közegből származó gondolatvezérek és baráti médiumaik lévén célba juttatott üzenetek zárt közéleti burkokat hoznak létre, ahonnan nem igazán van átjárás. A gondolatvezérek redukciós hajlama hasonlít bizonyos tekintetben a fundamentalizmusok redukáló természetéhez, mindkét jelenség ugyanis egy magyarázati elv köré akarja rendezni a problémák megoldásának forgatókönyvét. Így viszont ezek a narratívák egymást kizáró értelmezésekké válnak, ezért a velük szimpatizálók kevésbé képesek elfogadni az ellentétes álláspontokat.

Összegzés

Drezner szerint végső soron nem lehet azt mondani, hogy a közéleti értelmiségiek által uralt ötletpiac jobb, mint a gondolatvezérek által dominált. Egy vele készült interjúban meg is jegyzi, az 1950-es években valószínűleg ellentétes előjelű könyvet írt volna. Szerinte azzal érdemes tisztában lenni, hogy melyik piacnak mik a „káros mellékhatásai”, és ez alapján viszonyulni az egyes ötletpiaci szereplőkhöz.