Az átláthatósági indexek problémái


A különböző átláthatósági (transparency) indexek általánosan elfogadott fokmérőivé váltak a kormányzati teljesítmény és a demokrácia nemzetközi mérésének. Három amerikai professzor tanulmányában azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi átláthatósági indexek többsége meglehetősen szubjektív, és csak korlátozottan alkalmazható tudományos munkák alátámasztására. A kizárólag a médiaszabadságot és pluralizmust vizsgáló indexek helyett/indexeket kiegészítendő egy gazdasági átláthatóságot vizsgáló indexre is javaslatot tesznek. Véleményük szerint, amíg nem történik meg objektívebb átláthatósági mutatók kialakítása, addig kifejezetten kontraproduktív lehet a jelenlegi mutatók használata. 


James R. Holleyer, B. Peter Rosendorff, James Raymond Vreeland : Measuring Transparecy, Political Analysis, 2014\10 Oxford Journals

Az átláthatóság (transparency), amely tágan értelmezve a kormányzati információk szabad áramlását jelenti a választók felé, az elmúlt évtizedekben fontos nemzetközi fokmérőjévé vált a kormányzati tevékenység értékelésének. Sőt, az átláthatóság mérése a demokrácia állapotának egyik legfontosabb mutatójává is vált. A jelenleg használt átláthatósági indexek azonban nem mentesek a komoly kritikáktól sem. James Holleyer, a University of Minnesota professzora, B. Peter Rosendorff, a New York University professzora és James Raymond Vreeland, a George Town University professzora tanulmányukban éppen ezekkel kapcsolatban fogalmaznak meg kritikát. A tanulmány második felében pedig kísérletet tesznek egy új, a korábbiaknál objektívebb átláthatósági index megalkotására.

Az átláthatósági indexek problémái

A szerzők véleménye szerint a nemzetközi átláthatósági indexek többsége vagy a médiaszabadság érvényesülését, vagy a médiaelérést vizsgálja. Az első megközelítésre a legjobb példa a Freedom House éves sajtószabadság jelentése. A jelentés elkészítéséhez az adott országban élő szakértőket kérik meg, hogy egy 0-tól 100-ig terjedő skálán értékeljék az ország médiatörvényeit, a politika médiára gyakorolt befolyását, illetve a médiastruktúra sokszínűségét. A második megközelítésre jó példa a Világbank újságpéldányszám indexe, amely az 1000 főre jutó napilapok számát vizsgálja egy adott országban. A kutatók szerint bár ezen indexek egyszerű nemzetközi összehasonlítást tesznek lehetővé, ezért - főként a sajtó körében - nagyon népszerűek, szubjektivitásuk miatt tudományos kutatások számára nem alkalmasak. A Freedom House indexe például kimerül abban, hogy néhány ismert személyt megkérdeznek a médiafüggetlenség állapotáról. Ez a gyakorlat a szerzők szerint a lekérdezés módszeréből adódóan csak szubjektív eredményt adhat, arról nem is beszélve, hogy nem nyújtanak megoldást a médiaelérés mérésére. Példának Szomáliát hozzák fel, amely 1994 óta több pontot is javított a médiaszabadság indexén annak ellenére, hogy az országban mindössze két napilap található, amelyek el sem jutnak a lakosság többségéhez. A Világbank indexével pedig az a probléma, hogy nem tesz kísérletet a médiaszabadság vizsgálatára. A szerzők Kuvaitot említik példaként, amely rendszeresen jól szerepel az indexben, hiszen számos napilap jelenik meg az országban, azonban az már nem derül ki a számokból, hogy a napilapok többsége az emír tulajdonában van, aki kényesen cenzúrázza az őt kellemtelenül érintő híreket.

A fentiek mellett a szerzők szerint létezik még néhány olyan átláthatósági index is, ami kísérletet tesz a politikai intézmények vagy jogszabályok vizsgálatával mérni a kormányzati átláthatóságot. Kifejezetten népszerű például az információs szabadságról szóló törvények meglétét és milyenségét vizsgálni. A szerzők szerint azonban az ilyen mutatók csak a fejlett demokráciákban alkalmazhatók sikeresen, hiszen csak itt találhatóak ilyen törvények, ahol nagyon kevés a kockázata annak, hogy az országok kifejezetten rossz eredményeket kapjanak. Arról nem is beszélve, hogy a világ országainak többsége nem demokratikus berendezkedésű, és így nem is vizsgálható megfelelően, a közöttük lévő különbségek pedig nem mérhetőek. A kutatók tehát arra következtetésre jutnak, hogy a jelenleg használt átláthatósági mutatók szubjektívek, vagy korlátozott használhatósággal rendelkeznek, és így nem alkalmazhatók tudományosan igényes munkák megalapozására. A fentiekre tekintettel a tanulmány készítői kifejezetten veszélyesnek tartják az átláthatósági indexek jelenlegi népszerűségét.

Gazdasági átláthatóság fontossága

Az átláthatósági mutatók komoly problémái miatt a szerzők kísérlet tesznek egy új index létrehozására. A legkomolyabb hiányosság szerintük az, hogy az átláthatósági indexek egyáltalán nem tesznek kísérletet a kormányzatok gazdasági átláthatóságának vizsgálatára. Pedig a kormányzati gazdasági adatok nyilvánossága fontos fokmérője a kormányzati teljesítménynek. Ha egy ország titkolja a világ és saját közvéleménye elől gazdasági teljesítményét és költségvetésének adatait, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy az országban magas a korrupció, és a demokrácia sem lehet elég fejlett. Ugyanis a választók a megfelelő gazdasági adatok ismerete nélkül nem képesek megfelelően megalapozott döntést hozni a választásokon. Ráadásul a gazdasági adatok többségét a média sem vizsgálja, hiszen túl nagy erőbefektetésbe kerül a kinyomozásuk. Ezért a szerzők olyan átláthatósági mutatót dolgoztak ki, amely eszközként szolgálhat a kormányzatok gazdasági átláthatóságának mérésére.

Az új index kialakításához a Világbank világfejlesztési indikátorait használják fel. A Világbank minden évben 1265 különböző gazdasági mutatót gyűjt be tagországaitól, illetve az ENSZ szakosított szerveitől. A szerzők ezeknek a változóknak a körét különböző kritériumok alapján 240-re csökkentik és csak ezen adatokat használják fel saját indexük megalkotására. Véleményük szerint az így létrehozott új index objektív alapon könnyen mérhetővé teszi az országok hajlandóságát arra, hogy megosszák gazdasági adataikat, vagyis az országok gazdasági átláthatóságát növeljék. Négy fejlődő ország, Tanzánia, Szomália, Vietnám és Argentína 1980 és 2010 közötti adatait megvizsgálva arra a következtetésre jutnak, hogy saját indexük sokkal jobban méri az országok demokratikus fejlődésének alakulását és korrupciójának mértékét, mint az eddig használt átláthatósági mutatók. A szerzők azonban tisztában vannak azzal, hogy a gazdasági átláthatóság a kormányzati átláthatóságnak csak egy aspektusa. Tehát a kormányzatok átláthatóságának valódi vizsgálatához továbbra is szükséges lenne a jelenleginél objektívebb médiaszabadságot, illetve a politikai intézményeket és a jogi környezet vizsgáló átláthatósági mutatók kialakítása. Csak ezek megléte után lehet valóban sikerrel mérni az országok átláthatóságának mértékét. A jelenlegi mutatók használata szubjektivitásuk miatt pedig akár káros hatásokkal is járhat, hiszen valójában nem megfelelő országokat állíthatunk be követendő példaként, míg más országokról szubjektív elemekből kiindulva kaphatunk kedvezőtlenebb besorolást.