Az Európai Unió problémáira a nemzeti hatáskörök bővítése a megoldás


Egy európai uniós szakértő szerint a Brexit egyértelműen megmutatta, hogy az Európai Unió vezetési válságban van. Történetileg két, párhuzamosan létező, egymással dinamikus viszonyban lévő vezetési modell alakult ki az Unióban: az Európai Bizottság dominanciája, illetve a német-francia politikai tandem. Szerinte a Brexitet megelőzően felmerült kihívásokat, így a menekültválságot vagy a kétsebességes Európa kialakulásának veszélyét sem tudta igazán kezelni egyik vezetési modell sem. Ezzel pedig jelentősen csökkent az Európai Unió versenyképessége, amely a nemzetközi politikában betöltött szerepében is hátrébb szorult. A szerző szerint ezért újra kell gondolni az Unió és a tagállamok közötti hatásköröket és egy flexibilis integrációra van szükség. Ennek lényege, hogy amíg az Unió alapjait jelentő vívmányok – így például a közös belső piac – érintetlen maradnak, addig a többi szakpolitikai területen növelni kell a tagállami hatáskörök arányát. Mindemellett az egyes területeken, nemzeti prioritásaiknak megfelelően, csak néhány tagállam működik együtt, míg máshol teljes integráció jön létre. 


Tatiana Romanova: The EU crises and its future, Valdai Papers 54., Valdai Discussion Club, 2016. 
 

Tatiana Romanova, az orosz Szentpétervári Állami Egyetem professzora szerint az Európai Unió problémái egyértelműen a fokozatosan kialakult vezetési válságban gyökereznek. Véleménye szerint sem az Európai Bizottság, sem Németország és Franciaország közös politikai vezetése mellett nem sikerült megfelelő választ találni olyan kihívásokra, mint a 2008-ban kitört gazdasági majd eurozóna válság, az Európai Unió nemzetközi súlyának csökkenése, illetve a menekültkérdés. Ezért szerinte szükség van a nemzeti hatáskörök újragondolására és az Európai Unió egyfajta flexibilis integrációvá való alakítására – amely alapjaiban különbözik a kétsebességes Európa koncepciójától. Romanova személye azért is érdekes, mivel egy uniós államokon kívüli szakértő képes olyan szempontokat megjeleníteni, amelyek EU-n belül esetleg kevesebb figyelmet kapnak.

Az uniós vezetési modellek történelmi távlatban

Romanova szerint az Európai Unióban két típusú vezetési modell alakult ki, amelyek közül mára egyik sem működőképes. A vezetési modell nem az alapszerződésekben rögzített döntéshozatali és hatásköri struktúraként értelmezendő, hanem sokkal inkább egy hatalmi viszonyrendszerként. Az Európai Unió fennállása során a vezetési modellek sokszor egymással párhuzamosan léteztek. Az első vezetési modell az Európai Bizottság által dominált struktúra volt. Ez a modell igazán csak az Európai Unió kialakulásának kezdeti fázisában, illetve az 1980-as években volt igazán hatékony. Amikor olyan, a mai integráció alapjai jelentő vívmányokat kellett létrehozni, mint a közös belső piac, vagy a közös valuta. A rendszer működésének alapjait az akkor még igen hatékony brüsszeli bürokrácia és a Bizottság elnökének karizmája jelentette – akkor éppen Jacques Delors-ét. A második vezetési modell a német-francia tandemben testesült meg, ahol Párizs képviselte a tág értelemben vett politikai irányvonalat, Németország pedig – mint Európa legerősebb gazdasága – közvetlen befolyással a gazdaságpolitikára volt. Ez a vezetési modell igazából az 1990-es évek végén és az új évezred elején erősödött meg. A tandem képes volt összehangolni az Unió föderalizálásának bizottsági programját, miközben hatékonyan képviselte a tagállamok érdekeit is.

A vezetési modellek krízise

Ezek a vezetési modellek az akkori kihívásoknak pont megfeleltek. Mostanra azonban a kor és az új kihívások meghaladták mindkettőt. Az elmúlt néhány évet egyértelműen a német dominanciájú vezetési modell kezdte el uralni, hiszen komoly politikai vákuum alakult ki. A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság csupán a német prioritásokat igyekszik minél gyorsabban közösségi szintre emelni, miközben Franciaország mostani kormánya is csak segédkezet nyújt ehhez a politikához. Az egész vezetési modell lényege pedig az, hogy a korábban csak a gazdasági közösséget és a közös valutát hangsúlyozó német politikai célok átgyűrűztek a többi politikaterületre, lényegileg visszaszorítva az eddig hatékonyan működő nemzeti hatásköröket – ez pedig sok egyéb európai uniós tagállam nemtetszését eredményezte. Ráadásul ez az irányvonal elsősorban a német prioritások továbbélését, illetve az európai vezető hatalmi státusz megtartását szolgálták, nem pedig az összeurópai érdekeket. Az utóbbi nyolc-tíz év eseményei ezt jól szimbolizálják:

  • 2008 és 2015 között élte az Európai Unió legnagyobb válságát. Bár a különböző mentőcsomagokkal sikerült az eurozónát, amely talán a legfontosabb német prioritás, stabilizálni, az ezzel együtt járó politika igencsak kevéssé szolgálta a tagállamok belső gazdaságának érdekeit.

  • A másik probléma, a különböző partikuláris értékek és normarendszerek általánossá, lényegében kizárólagos érvényűvé tétele, majd pedig egyoldalú interpretációja (ebben leginkább az Európai Bizottság követett el hibákat). Az egyoldalú interpretáció pedig sokszor a közös európai külpolitikára is rányomja a bélyegét. Erre jó példa az Oroszországgal kialakított viszony. Oroszország alapvetően azt sérelmezi, hogy az Európai Unió éppen az érték- és normaértelmezési aszimmetria miatt nem egyenlő partnerként tekint rá. Itt nem olyan magasztos értékekre és normákra kell gondolni, mint az emberi jogok. Hanem sokkal inkább olyanokra, mint piaci- és gazdasági liberalizáció, piacszabályozás, kívánatos gazdaságpolitika, államberendezkedési minták.

  • A 2014-től fellángoló menekültválságban mind Németország, mind az Európai Bizottság negligálta a nemzetállamok, különösen a visegrádi négyek érdekeit és prioritásait. Különösen igaz ez a különböző betelepítési kvótákra, a bevándorlás és a terrorizmus közötti összefüggés felismerésére.

A vezetési válság feloldása: flexibilis integráció

Az Európai Unió vezetési válságban szenved, ez kétségtelen. Ennek megoldása a szerző szerint az Európai Unió egyfajta flexibilis integrációvá való átalakítása lenne – különös tekintettel a tagállami hatáskörökre. A flexibilis integráció nem azonos a többsebességes Európa koncepciójával. Lényege, hogy bizonyos területeken csak egyes államok működnek együtt, mondanak le tagállami hatásköreikről. Vagy néhány tagállam csak később adja át hatásköreit és csatlakozik az adott szakpolitikai integrációhoz. A flexibilis integrációban viszont az Európai Unió, amely elsősorban gazdasági integráció, alapvető vívmányai – így például az egységes belső piac és az ehhez szorosan tartozó négy alapszabadság – érintetlenek maradnának. A Brexit, vagyis az Egyesült Királyság kilépése az Unióból, azt mutatja, hogy a vezetési modell megváltoztatása és a flexibilis integrációra való áttérés időszerűbb, mint valaha. Hiszen az Egyesült Királyság lakossága a jelenlegi hatásköri viszonyok és politikai prioritások mellett nem látta biztosítottnak az ország jövőjét.