Mark E. Warren: a demokráciát nem lehet patikamérlegen méregetni


Mark E. Warren a British Columbia Egyetem kutatója azt vizsgálta, hogy a demokráciák működését leíró elméletek mennyire alkalmasak arra, hogy az újonnan felmerülő problémákra adekvát válaszokat adjanak. A cikk írója szerint a demokráciamodellek túlhangsúlyozása ahhoz vezetett, hogy a szakértők egy része kizárólag a demokráciához kapcsolható formai elemek (szavazás, intézmények) vizsgálata köré építi fel teóriáját. Ezeket aztán tovább elemezik, s eredmények tükrében értékelik a politikai rendszereket. Warren szerint az ilyen jellegű elvont elemzés tévútra visz. Ezekkel szemben inkább gyakorlatias kérdésekre kell fókuszálni. Így például arra, milyen problémák megoldására kell képesnek lennie egy politikai rendszernek ahhoz, hogy azt mondhassuk, demokratikusan működik. Warren szerint a választók politikai aktivitásának növelése, közös tennivalók és akaratformálás, továbbá a közös döntéshozatal az a hármas, amelyet egy jól funkcionáló demokratikus berendezkedésnek produkálnia kell.


Mark E. Warren: A Problem-Based Approach to Democratic Theory, American Political Science Review – March, 2017

Az utóbbi évtizedekben a demokrácia jellemzően absztrakt elméletei egyre nagyobb befolyásra tettek szert. Az úgynevezett deliberatív megközelítési modellek jelentősen hozzájárultak a demokráciák vizsgálatának módszertani keretrendszeréhez és az empirikus vizsgálati programok elterjedéséhez. E modellek fő vizsgálati fókuszát a demokratikus viták diskurzuselemzése adta. Warren szerint azonban ezek a diskurzusok mind politikai, mind tudományos oldalról egyre inkább veszítenek jelentőségükből. Véleménye szerint sokan abba a csapdába esnek, hogy a demokráciához kapcsolható formai elemek (szavazás, intézmények) vizsgálata köré építik fel teóriájukat, amelyeket aztán tovább elemeznek, s ezek tükrében értékelik a politikai rendszereket. Szerinte viszont az ilyen jellegű elvont elemzés tévútra visz. Ezekkel szemben inkább két gyakorlatias kérdésre kell a politikatudománynak megtalálnia a választ, hogy eldönthesse, mennyiben funkcionál egy demokrácia:

  1. Milyen politikai problémákat kell megoldania egy politikai rendszernek ahhoz, hogy demokratikusan funkcionáljon?
  2. Mik e problémamegoldó mechanizmusok erősségei és gyengeségei?

Modell alapú gondolkodás akkor és most

A politikaelmélet jelentős mérföldköve volt, amikor a tudományos közösség a történeti megközelítés helyett demokráciaelméleti alapokon kezdte vizsgálni az egyes politikai rendszereket. A demokráciával foglalkozó elméletek kapcsán pedig megindultak bizonyos modellalkotási folyamatok. A szakértők olyan normák és sztenderdek felvázolására törekedtek, amelyek egyszerre kapcsolódtak a politikai intézményekhez, és a társadalmi, gazdasági egységekhez is. Gyakran normatív előfeltevésekkel dolgoztak, amelyek előírásszerűen meghatározták, mikor cselekednek helyesen a politikusok, s mikor cselekednek helyesen a választók. Ezek a preskriptív elemek segítették a teoretikusokat abban, hogy a kutatási programok sarokköveit megtalálják, illetve a demokráciához csatolható fogalmak (normák, intézmények, funkciók) pontosan felismerhetők és meghatározhatók legyenek. Warren szerint azonban érdemes észrevenni, hogy ez a fajta modell alapú megközelítés újabban inkább már hátráltatja a demokráciával foglalkozó elméletek fejlődését, ugyanis a korábban lefektetett elméleti keretek mára egysíkúvá és rugalmatlanná váltak.

Warren szerint a deliberatív megközelítés az utolsó használható elmélet, amely még egy ideig képes volt magyarázni a demokratikus folytatokat. Azonban ez elmélet kifulladása után a tudományos közösség nem volt képes utódelméletet alkotni. A deliberatív megközelítés jellemzője, hogy egy folyamatos platformot biztosít az ellenvélemények ütköztetésére, véleményformálásra, továbbá támogatja a kollektív akaratformálást, s a konfliktusokat is mediációs eszközökkel próbálja orvosolni. Warren viszont több ponton is kritizálja ezt a modellt. Szerinte a deliberatív elmélet lényegében nem sikeres, a politikai cselekvés elemzése során ugyanis nem számol olyan tényezőkkel, mint erő és érdek. Ezentúl figyelmen kívül hagyja az esetlegesen felmerülő egyenlőtlenségeket, továbbá alapvetően olyan ideológiákat támogat, amelyben jellemzően a kollektivista többségi elv érvényesül.

Új módszer: probléma alapú megközelítés

Warren a fent említett zsákutca helyett más alternatívát ajánl. Ahelyett, hogy mechanizmusokra, gyakorlatokra, normákra építenénk a demokráciamodellezést, javaslata szerint a demokráciához fűződő elveket úgy kellene felfogni, mint a következő kérdésekre adandó válaszok összességét: milyen problémákat kell megoldani egy politikai rendszernek ahhoz, hogy demokratikusan funkcionáljon?

Fontosnak tartja továbbá, hogy a kérdésre adandó válaszok esetében jól elkülöníthetőek legyenek az erősségek és a gyengeségek, illetve azt is meg kell határozni, hogy milyen keretek között valósulhat meg a felvetés. A szerző amellett érvel, hogy a gyakorlatban is jól működő demokráciák képesek az állampolgárokat minél szélesebb körben bevonni a politikai vitákba, a politikai döntéseknek pedig minél inkább tükrözniük kell a választói akaratot.

Warren szerint a politikai működés része, hogy nap mint nap problémákat kell megoldani, amelyek részben az állam mindennapos funkciói, részben előre nem látható események miatt merülnek fel. Szerinte a demokrácia kritériuma, hogy ezeket a helyzeteket mennyire képes az adott politikai rendszer demokratikusan kezelni. Ilyenkor el kell távolodni a modell alapú rendszerek normatív, többnyire előíró megközelítéseitől, amelyek gyakran patikamérlegen mérik a demokráciát, és azt kell megvizsgálni, milyen folyamat eredményeképpen született meg az adott politikai döntés. A legfontosabb kritérium, hogy a választópolgárok minél szélesebb rétege valamilyen formában vegyen részt a politikai vitákban. Persze ennek a folyamatnak is vannak intézményi garanciái – például a választások vagy jogi eljárások –, de a politikai elit folyamatos kapcsolattartása a választói rétegekkel is kiemelten fontos. Másik jelenetős kritérium, hogy a választói kapcsolattartás során megfogalmazódó álláspontokból létrejöjjön egyfajta közös politikai akarat, amely – s ez már a harmadik kritérium – döntés formájában öltsön testet. Warren kiemeli, természetesen ezeknek a folyamatok intézményi keretek között kell végbemenniük, azonban nem az intézményi struktúra vagy a hatáskörleosztás az, amely meghatározza egy-egy rendszer demokratikus voltát.

Összegzés

Warren egyértelműen állást foglal amellett, hogy a demokráciák vizsgálatakor nem az intézményi működés szerkezetét, hanem annak eredményét kell szemügyre venni, így azt, hogy a működés során valóban problémaközpontú, de egyben demokratikus döntés született-e. Szerinte el kell vetni azokat az elméleti modelleket, amelyek szerint a hatásköri vagy intézményeken belüli strukturális kérdések lennének a demokráciák valódi kritériumai.