Robert D. Kaplan: Európa határai nyomás alatt állnak



Egy egyesült államokbeli nemzetközi kapcsolatok szakértő a geopolitika újrafelfedezésének fontossága mellett érvel. Szerinte a nemzetközi kapcsolatok elemzői hajlamosak elfeledkezni a földrajzi adottságokról és emiatt gyakran sikertelen stratégiákat alkotnak. A szakértő már 2012-ben arról írt, hogy Európa számára a keletről és délről érkező migrációs nyomás jelenti a legnagyobb kihívást. Szerinte ezért ésszerű lépés volt az EU keleti bővítése, mert így könnyebben ellenőrizhetőek a keletről érkező tömegek. Hasonló uniós bővítést jósol az észak-afrikai államok esetén is, mivel szerinte azok képesek moderálni az szubszaharai Afrikából érkező migrációs nyomást.


Robert D. Kaplan: The Revenge of Geography: What the Map Tells Us About Coming Conflicts and the Battle Against Fate, Random House Publishing Group, 2012.

Robert D. Kaplan nemzetközi kapcsolatok szakértő Revenge of Geography című könyvében a nemzetközi kapcsolatok folyamatait igyekszik egy újabban háttérbe szorult elemzési szempont, a geopolitikai tudományával magyarázni. Szerinte a 2001. szeptember 11. utáni események – különösen az iraki háború története – bebizonyították, hogy az univerzális érvényűnek gondolt értékalapú és institucionalista világmagyarázatok nem működnek egyformán a világ minden államában. Éppen ezért a nemzetközi kapcsolatok mindenkori alakítóinak tekintetbe kell venniük azt a földrajzi régiót, a régió történelmét, amellyel kapcsolatba kerülnek.

Realizmus és geopolitika

A geopolitika mint fogalom az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott, ezért a szerző igyekszik elhelyezni annak fogalmi kereteit a magyarázó elméletek között. Ezért viszonylag hosszan ír a nemzetközi kapcsolatok realista megközelítéséről, amelyhez a geopolitika is tartozik. Kaplan – összhangban a tudományos konszenzussal – a Hans Morgenthau által újrafelfedezett ókori szerzőtől, Thuküdidésztől eredezteti a realista megközelítést. Az antik szerző a Peloponnészoszi háborúról írt művében igyekezett racionális alapokon, ideológiáktól, mítoszoktól és az ezeket alátámasztó retorikától mentesen értelmezni az egyes szereplők cselekvését, céljait és az azok eléréséhez választott eszközeit. Thuküdidész szerint az államokat és az őket alkotó embereket három erő motiválja: az félelem, az önérdek és a becsvágy. A félelem az államok esetén az állam megszűnésétől való félelem, az önérdek, a minél szélesebb körű befolyásszerzés és a becsvágy pedig a katonai siker vagy az érdekszféra növeléseként jelenik meg. Kaplan szerint a geopolitika elsősorban abban segít, hogy az érdekeket könnyebben azonosítsuk. A földrajzi adottságok és a történelmi és kulturális relációk ismerete a geopolitikai tudománya. A geopolitika így segít megállapítani, milyen tényezők mentén érvényesíti egy állam a saját érdekeit, illetve milyen eszközökkel lehet ezt az érdeket a legjobban érvényesíteni.

A földrajz bosszút áll – Boszniától Irakig

Kaplan szerint a ’90-es évek balkáni beavatkozásai a NATO és az Egyesült Államok részéről egyértelműen értékalapú cselekvések voltak. Az a megfontolás állt mögöttük, hogy a nyugati értékek terjesztése és a demokrácia intézményeinek kialakítása az instabil térségekben indokolja a katonai beavatkozást. A balkáni hadműveletek sikeresnek is mondhatóak mind katonailag, mind abban az értelemben, hogy egy instabil térséget eredményesen stabilizáltak, sikerült lezárni általuk egy véres polgárháborút. Ez a siker bátorította fel az Egyesült Államok vezetését az iraki beavatkozás mellett is. Az elgondolás hasonló volt, az értékalapú katonai beavatkozás jogos lépés, amely alapvetően javít majd a nemzetközi kapcsolatok alakulásán. A szerző úgy véli, itt érhető tetten, hogy az idealista és institucionalista elméletek mennyire figyelmen kívül hagyják a lokális sajátosságokat. Az iraki katonai beavatkozás ugyanis jóval nagyobb kihívást jelentett, mint a balkáni NATO-jelenlét. Irak hatalmas sivatagos területekkel rendelkező ország, amely megszállása már eleve jelentős logisztika kihívás elé állít bármilyen hadsereget. Még nagyobb problémákat okoz az ország katonai és politikai berendezkedésének fenntartása. Az egymástól távol lévő és nehezen megközelíthető országrészek kedveznek a szakadár mozgalmaknak, akik regionális erőközpontokat kialakítva rivalizálhatnak a támogatott katonai vezetéssel. Kaplan úgy látja, Irak egyértelmű példa, miért nem lehet csak értékalapon nyugvó külpolitikát folytatni, mivel az ilyen politika nem veszi figyelembe a kulturális és földrajzi sajátosságokat, nem lehet mindenütt egyformán sikeres.

Miért ilyen a világ? – Kelet-Európa stratégiai jelentőségéről

Kaplan szerint a geopolitika létjogosultsága biztos lábakon áll, a terület szempontjainak háttérbe szorulása mégsem meglepő. A második világháborús német törekvések megindokolására a náci rezsim előszeretettel használta a geopolitika szempontrendszerét. A szerző szerint úgy látszik, ez nem ok ezen szempontok elvetésére, szerinte érdemes megvizsgálni azokat a késő 19. századi geopolitikai elméleteket, amelyek átfogó rendezőelvet kívántak adni nemzetközi kapcsolatok alakulására. Ilyen elméletek a „Heartland elmélet”, és a „Rimland-koncenpció”. Mindkét elmélet abból indul ki, hogy az eurázsiai kontinens Afrikával egybekötve egy olyan egységes földtömeget alkot, amelyen a világ erőforrásainak több mint 50 százaléka megtalálható. Így ezen térség feletti dominancia egyértelműen domináns helyzetbe hoz minden potenciális nagyhatalmat a világ többi hatalma felett. Az amerikai és ausztráliai kontinensek jelentősége ezért jóval alacsonyabb, mivel nincs ekkora egybefüggő földterület rajtuk, az itteni erőforrások kiaknázása is nehézkesebb. Érdekesség, hogy a Heartland elmélet szerint a Kelet-Európa feletti kontroll lényegében a világ feletti kontroll kulcsmomentuma, hiszen Kelet-Európa valódi domináns hatalma kontrollálhatja csak Eurázsia hátországát (Heartland – azaz Belső-Ázsia). A három földrész (Afrika, Európa és Ázsia) feletti kontroll nem képzelhető el a belső-ázsiai természeti erőforrások kiaknázása nélkül. A három kontinenssel a kezében viszont bármelyik hatalom megkérdőjelezhetetlenül a világ legfontosabb politikai tényezőjévé válna.

Mit hoz a jövő?

A szerző úgy látja, bár a fenti elméletek részben idejétmúltak, fontos szempontokat vetnek fel a nemzetközi kapcsolatok jövőjével kapcsolatban. Mindenképpen igaz szerinte, hogy Európa sorsa a világpolitikai történések szempontjából a legmeghatározóbb tényező lesz. Ezért Kaplan úgy véli, a jelenlegi nyugati berendezkedésű európai hatalmaknak kettős célja lesz, megakadályozni a belső-ázsiai, a közel-keleti és belső-afrikai néptömegek áttelepülését a területére. A szerző szerint ezért volt elemi érdek az Európai Unió keleti bővítése, mert így könnyebb hatást gyakorolni a belső-ázsiai államok folyamataira. A szerző felveti, hogy hasonló sors vár az észak-afrikai országokra is, amelyekből erős uniós fennhatóságú ütközőállamok alakulnak majd az EU és Belső-Afrika között. Ezen túl az európai kontinens sorsát meghatározó tényező a német-orosz viszony alakulása. Kaplan úgy látja, két út járható, a német fél egyfelől engedhet az orosz befolyásnak, így lényegében közös platformra helyeződve két hatalom jelentős részét kontrollálhatja az eurázsiai kontinensnek. Másik opció az ideológiai alapú szembenállás, amely az EU keleti felét egy ütközőzónává alakítja a két hatalom között. Kaplan szerint az USA előtt álló kihívások is részben az eurázsiai kontinens állapotától függenek. Kína, Oroszország és az Európai Unió viszonya attól függ, miként sikerül kialakítani az erőviszonyokat a szuperkontinensen, ennek fényében dől el, ki az USA első számú világpolitikai riválisa. Ezenfelül az Egyesült Államok kiemelt feladata lesz, miként tudja fenntartani dél-amerikai érdekszféráját, és így alkalmazkodni a hispán népesség számarányának növekedéséhez a kontinensen.