Az Európai Néppárt azért büntetné a Fideszt, mert az kiáll a magyar választók akarata mellett


A magyarok döntő többsége szerint a Fidesz Európai Néppártból való lehetséges kizárása mögött többek között az áll, hogy Brüsszel nem támogatja a magyar kormányt Európa keresztény kultúrájának megvédésében, a magyar családok melletti kiállásban, Soros György és Jean-Claude Juncker pedig bosszút akarnak állni a kormányzati kampány miatt – derül ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.


Az elmúlt hetek egyik meghatározó eseménye volt, hogy az Európai Néppárt több tagpártja kezdeményezte a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. A Néppártot erősen megosztotta az ügy, hiszen a kizárást támogató pártokkal szemben több párt képviselője kiállt Orbán Viktor és a Fidesz mellett. A kizárás lehetőségét heves viták övezik. A Századvég friss közvélemény-kutatása annak járt utána, hogyan látják a magyar választók a Fidesz lehetséges kizárását a Néppártból. A megkérdezettek 72 százaléka hallott arról, hogy felmerült a Fidesz kizárása Európai Néppárt soraiból. A magyarok döntő többsége szerint az Európai Néppárt azért büntetné a Fideszt, mert az kiáll a magyar választók akarata mellett. A válaszadók kétharmada (67 százaléka) úgy látja, szerepet játszik a Fidesz tervezett kizárásában az, hogy Magyarország meg akarja védeni Európa keresztény kultúráját, de Brüsszel ezt elutasítja. A válaszadók többsége (61 százalék) szerint a kizárás felmerülése mögött Soros György és Jean-Claude Juncker bosszúja is meghúzódhat a bevándorláspártiságukat kritizáló kormányzati kampány miatt. A megkérdezettek 58 százaléka szerint az is szerepet játszik a tervezett kizárásban, hogy a kormány a migráció helyett a családokat támogatná, de Brüsszel ezt szintén elutasítja.

Módszertan: A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2019. március 2-10. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.


Forrás: Századvég Alapítvány