Önkéntesség Magyarországon 2018


A Századvég Alapítvány 2018-ban végezte el a Nemzeti Önkéntes Stratégia 2012–2020 által is meghatározott, ötévente lefolytatandó Önkéntesség Magyarországon elnevezésű kutatássorozat második adatfelvételét. Kutatásunk két módszertani pillérre épült. Egyfelől országos, a teljes felnőtt lakosságra kiterjedő, 2000 fős, nemre, korra, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív adatfelvételünkkel bemutattu Magyarország lakosságának viszonyulását az önkéntességhez, illetve vizsgáltuk az önkéntes tevékenység hazai elterjedtségét és azok jellegét. Másfelől összesen 140 darab, az önkéntességhez különbözőképpen kötődő célcsoporttal készítettünk interjúkat, fókuszcsoportot, önkéntesek mellett civil szervezeti vezetőkkel, szervezeti önkéntesmenedzserekkel, önkéntességkutatókkal, iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákokkal, őket fogadó szervezetekkel, illetve iskoláik koordinátoraival. Eredményeinket több konferencia mellett egy gyorsjelentés és kötet formájában is bemutattuk.

A Századvég Kiadó gondozásában megjelent Önkéntesség Magyarországon 2018. című könyv ingyenesen letölthető innen.



Gyorgyovich Miklós – Menich Dóra – Simon Nikolett –Kollár Dávid – Szodorai Dóra

 

A Nemzeti Önkéntes Stratégia révén fordult a figyelem az önkéntesek és tevékenységeik felé. A stratégiában megfogalmazott kutatássorozat második ütemét 2018-ban végezte el kutatócsoportunk.

Kétezer felnőtt megkérdezésével felmértük a hazai lakosság önkéntes tevékenység iránti beállítottságát. Választ kerestünk arra, hogy ki miért adja idejét és energiáját valamilyen – látszólag ellentételezés nélküli, objektív eszközökkel aligha mérhető előnnyel járó – társadalmilag hasznos ügynek. Továbbá akinek még nincs tapasztalata e téren, miért maradt ki, és hogyan lehetne őt bevonni. Kitértünk az iskolai közösségi szolgálat társadalmimegítélésére is.

A kutatás második alappillérét az az összesen 140 szereplővel fölvett interjú adja, amelyet önkéntesekkel, iskolai közösségi szolgálatot végző diákokkal, valamint az őket fogadó szervezetekkel készítettünk. Ezek során mélységeiben igyekeztünk megismerni a hazai önkéntesek motivációit, a szektor különböző szegmenseinek és intézményi szereplőinek problematikáját, egyben jó gyakorlatait.

Őszintén bízunk benne, hogy munkánk eredményét hatékonyan tudják majd alkalmazni azok a döntéshozók, illetve a hazai civil-nonprofit szektor szervezeteinek vezetői, akik próbálják megalapozni a hazai önkéntesség egyre szélesebb körű kibontakozását.

 

A5, ragasztott, füles borító
Terjedelem: 240 oldal
ISBN: 978-615-5164-55-2
Kereskedelmi forgalomba nem hozható