A politikai gondolkodás története Magyarországon II.

schlett.2.borito.jpg
Oldalszám
908
Kiadás éve
2010
ISBN/ISSN
978-963-7340-888
Ár
4 200 Ft
Szerző(k):

Schlett István

Leírás:

Ez a könyv három előfeltevésen alapul. Az első szerint a „politikai” sajátos tevékenységforma, amely elkülönül más „nem politikai” (például a gazdasági, művészeti, tudományos) tevékenységformáktól. A második: a politikai cselekvéshez sajátos gondolkodásmód kapcsolódik, amelynek különössége ebből a kapcsolatból következik, így ennek megismerése nélkül nem adhatunk választ a politikai cselekvés mibenlétére sem. A harmadik: e sajátos gondolkodásmód kereteit meghatározó gondolati struktúrák és képletek, alapfeltevések, értelmezési keretek, kifejezési formák, nyelvi készletek a történelem során változtak és változnak. A politikai gondolkodás történetének bemutatása nélkül tehát nem különíthetőek el a politikai rendszerek és a politikai cselekvés alakváltozatai sem. A politikai gondolkodás története tudományos diszciplínaként arra tesz kísérletet, hogy a politikai cselekvés egyik összetevőjének vizsgálata révén a politikára mint tevékenységi módra vonatkozó ismereteket bővítse.

A politikai gondolkodás történetét vizsgálva tehát egyfelől arra szeretnénk választ kapni, hogy miért, miről és hogyan gondolkodnak a politikusok, milyen sajátosságai vannak a politikában szerephez jutó gondolati tevékenységnek és tudásnak, azaz a más gondolkodásformáktól elkülönülő politikai gondolkodásnak, másfelől pedig arra, hogy miért gondolkodtak, gondolkodhattak másként az egyes korszakokban a politikusok. Még egyszerűbben fogalmazva e könyv valójában két kérdésre keresi választ. Mi a politikai gondolkodás, és milyen szerepe van a politikai folyamatokban? Hogyan, miben és miért változnak a politikai cselekvésben szerephez jutó gondolkodásmódok és tudások?

A könyv tárgya a politikai cselekvés szerkezeti összetevőjeként feltételezett politikai gondolkodás, amely egyik elemét alkotja a politikai szereplők politikai tevékenységének. A politikai gondolkodás tehát a politikai gyakorlatban funkcionál, így vizsgálata is csak ebben az összefüggésben lehetséges.