A nacionalizmus erénye

hazony_B1.jpg
Témakör
Politikatudomány, kormányzás
Oldalszám
224
Kiadás éve
2019
ISBN/ISSN
978-615-5164-42-2
Ár
3 190 Ft
Szerző(k):

Yoram Hazony

Leírás:

Yoram Hazony (1964‒) izraeli tudós, a Herzl Intézet igazgatója. Több könyv szerzője, e művé 2019-ben elnyerte az Év Konzervatív Könyve díjat az Egyesült Államokban.

 

 „Az a nacionalizmus, amelyen én felnőttem, olyan alapelv, amely szerint a világ kormányzása akkor a legjobb, ha a nemzetek képesek egymással való összeütközés nélkül saját független útjukat követni, saját hagyományaikat ápolni, és saját érdekeiket képviselni. Ez az imperializmusnak az ellentéte, amely viszont az emberiség egyesítése által igyekszik elhozni a békét és jólétet a világ­nak, amennyire csak lehetséges, egyetlen politi­kai rezsim égisze alatt.”
„Amit azonban nem kerülhetünk el ködösítés nélkül, az a választás két álláspont között: az ember vagy támogatja elméletben egy olyan nemzetközi kormányzás vagy rezsim gondolatát, amely akaratát rákényszerítheti az alá tartozó nemzetekre, amikor hivatalnokai azt szükségesnek látják, vagy azt vallja, hogy a nemzeteknek meg kell hagyni a szabadságát, hogy egy ilyen nemzetközi kormány vagy rezsim hiányában maguk határozzák meg saját útjukat.”