Nemzeti Érdek folyóirat 11-12. szám

NÉ 11_12
Témakör
Gazdaság
Oldalszám
328
Kiadás éve
2015
ISBN/ISSN
1788-7356
Ár
1 500 Ft
Szerző(k):

Századvég Alapítvány

Leírás:

Gazdaság/politika

Van itt egy furcsa szóösszeté­tel: „gazdaságpolitika”. A szavak sorrendje mintha logikai sorrendet is jelentene: a gazdaság megelőzi a politikát, mint ahogy az alap a felépítményt. A gazdaság az alap, a politika a felépítmény. Köznyelviesen fogalmazva előbb van a munka, és csak aztán a szórakozás. A régi görögök úgy gondolták, hogy csak az képes másokkal szabadként és egyenlőként belépni a politikába, aki maga mögött hagyta az egzisztenciális szükségletek kielégítésének világát. Addig nem lehet valaki szabad, amíg szükségleteinek a foglya.

Ugyanakkor ez a szóösszetétel mintha másról is szólna. A gazdaságra vonatkozó tudás vagy szakértelem megelőzi a politikai ismeretet. A közgazdász a tudás hierarchiájának magasabb fokán áll, mint a politikus. Ez viszont szembemegy a klasszikus tapasztalattal: ahol is a politikatudomány a legmagasabb rendű ismeret foglalata, az államférfi tudása pedig a legmagasabb rendű tudás.

Mi lenne tehát akkor a gazdaság politikája? A közgazdász tudásának alkalmazása a társadalmi élet megszervezésére és alakítására? Hízelgő meghatározás ez a közgazdászok számára.

Van azonban két apró bökkenő: ki tűzi ki a célokat, és ki az végül is, aki dönt? A közgazdász nem lehet, hiszen ha így lenne, azt kellene feltételeznünk, hogy minden ismeret és tudás végső soron kibékíthető egymással, és egy igazság van. Ennek viszont ellentmondani látszanak a tények: ha ez így lenne, nem lenne olyan sok kés­hegyig menő vita a különböző közgazdasági isko­lák és törekvések között, és nem lenne olyan sok formája a kapitalizmusnak (nem is beszélve az alternatív gazdasági formákról). A célok ugyanis megelőzik az okoskodást. A célkitűzés viszont a politika és a politikusok dolga. Ők szabnak rendet és irányt a közösség életének. Előbb van tehát a politika, és csak utána gazdaság.

S itt jön a második bökkenő. Ha a célokat kitűzte a politika, ha a gazdasági szakemberek kiokoskodták a célok eléréséhez megfelelő eszközöket, ki fog dönteni a többféle, egyaránt elfogadható szakértői javaslat közül? Ki választja majd ki, hogy melyiket kövessük? A közgazdász nem lehet, hiszen ő saját igazságának foglya. A sokféle igazság viszont csak viszályt szül, nem pedig jobb rendet. Itt érkezünk el a racionalitás paradoxonához. Az egymással egyenértékű racionális szakvélemények között az irracionális döntés vág rendet. Végül valakinek csak döntenie kell. A döntést a politikus hozza meg.

Valahogy így néz ki a politikai kormányzás modellje. Ugye, hogy nincs benne semmi felháborító?