gazdaságfejlesztés

Valamit nem találsz?

TOVÁBB A SAJTÓSZOBÁBA

A nemzetközi fejlesztési bankok és donor alapok finanszírozásában, vagy együttműködésében megvalósuló nemzetközi projektekben a magyar vállalkozások részvétele mind világviszonylatban, mind pedig európai összevetésben is alacsony. A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Gazdaságfejlesztési Üzletága megvizsgálta, hogy a hazai gazdaságfejlesztési intézményrendszer milyen módon tudná hatékonyabban támogatni a magyar vállalkozásokat annak érdekében, hogy nagyobb mértékben jussanak hozzá a rendelkezésre álló forrásokhoz, illetve hogyan vehetnének részt nemzetközi projektekben.

Az utóbbi hónapok politikai nyilatkozataiból egyértelműen megállapítható, hogy a védelmi ipar Európa-szerte és uniós szinten is ugrásszerű fejlődés előtt áll. E folyamatot megalapozó intézkedésként 2024. március 5-én az Európai Bizottság az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével közös nyilatkozatban megjelentette az Európai Unió első Védelmi Ipari Stratégiáját (European Defence Industrial Strategy – EDIS), amely 2035-ig fogalmazza meg a Bizottság hosszú távú vízióját, a védelmi ipari kérdések uniós szintű kezelését, az uniós intézmények szerepét és a tagállamok mozgásterét illetően.

A hazai fogyasztók elsöprő, 87 százalékos többsége számára alapvetően pozitívum, ha egy termék magyar: előnyben részesítik a magyar árukat, és ez bíztató hír a magyar vállalkozások számára. A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2023. októberi felmérésének részletes adatai azt mutatják, hogy a magyar vásárlók körében a hazai termékek iránti preferencia jelentősen magasabb élelmiszer vásárlása során, mint más termékek esetében.

A kreatívipar a fejlett gazdaságok évtizedek óta elismert húzóágazata. A világ magas hozzáadott értékű termékeinek jelentős részét továbbra is Európában és az USA-ban tervezik, és csak a gyártásuk helyeződött át Ázsiába. Ezen termékek európai és amerikai cégeken, márkákon, kereskedőkön keresztül jutnak el a világ minden pontjára. Magyarország ilyen módon jellemzően csak kisebb gyártási részfeladatokkal, logisztikai feladatokkal és elsősorban csak fogyasztói oldalon kapcsolódik be ezen globális folyamatokba. A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. átfogó elemzést készített annak érdekében, hogy feltárja, Magyarország hogyan tudná erősíteni szerepét ebben az iparágban.

Egy évtized elteltével időszerű a járások működési tapasztalatainak rövid áttekintése. A magyar közigazgatás történetében meghatározó szerepe volt a járásnak mint területi igazgatási egységnek. Előzményei egészen az Árpád-korig nyúlnak vissza, de a járási területet érintő illetékesség először csak a XV. század első harmadából származó pénzügyigazgatási dokumentumokban lelhető fel. Bár a járások közigazgatási szerepköre folyamatosan változott, a középkortól egészen az 1983-as megszüntetésig megkerülhetetlen szerepet töltöttek be az államigazgatásban.

Add Your Heading Text Here

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

szv riport 2024 b1 scaled

Adatalapú, ugyanakkor közérthető elemzések Magyarország legfontosabb kihívásairól!

Vásárolja meg webshopunkban most kedvezményesen!

Frissítettük feltételeinket