Könyvkiadó

Valamit nem találsz?

TOVÁBB A SAJTÓSZOBÁBA

A könyv szerzői és a meghívott szakértők közösen mutatták be a tanulmánykötetet, amellyel idén is folytatódik az a misszió, amit négy évvel ezelőtt, az első Századvég Riport-kötet összeállítása során fogalmaztak meg: a mai Magyarország legfontosabb kihívásai és problémái kapcsán készítenek adatalapú, tudományos szempontoknak megfelelő, ugyanakkor közérthető elemzéseket.

Európa csapdahelyzetbe került az orosz-ukrán háború miatt, miután túl gyenge ahhoz, hogy önállóan cselekedjen akár a szankciós politika, akár a védelem területén. Ezért azt csinálja, amit az USA diktál neki – mondta John J. Mearsheimer világhírű politológus budapesti látogatása során.

Mi mindenből táplálkozik a magyarok nemzeti büszkesége? Mennyiféleképpen vagyunk büszkék magyarságunkra? A Századvég Társadalomtudományi Kutatócsoportja által 2020-ban végzett nagymintás kutatásból László Tamás írt elemzést, amelynek keretében megvizsgálta, hogy a mai magyar társadalomban melyek a nemzeti büszkeséget leginkább kifejező dimenziók, továbbá ezek mentén és szociológiai szempontok alapján négy „büszkeségklasztert” (a nemzeti büszkeség eltérő dimenzióiban gondolkodó ideáltipikus csoportokat) jellemzett.

Add Your Heading Text Here

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

szv riport 2024 b1 scaled

Adatalapú, ugyanakkor közérthető elemzések Magyarország legfontosabb kihívásairól!

Vásárolja meg webshopunkban most kedvezményesen!

Frissítettük feltételeinket