A gazdaságpolitikai és tágabban értelmezett politikai viták során rendszeresen találkozunk azzal az ellentmondással, hogy a makrogazdasági mutatók által kirajzolt kép és az emberek mindennapi tapasztalatai, illetve szubjektív benyomásai sokszor nem fedik egymást. A döntéshozatalban a mérésekből és statisztikai adatokból kiinduló elemzések képezik a szakpolitikai megfontolások alapját, és a gazdaságpolitika sikeressége is ezekből a számokból ítélhető meg. Ugyanakkor a számok önmagukban a társadalom többsége számára kevéssé érzékletesek: ahelyett, hogy a megalapozott kutatási eredményekből származó adatokon keresztül vizsgálnák a gazdaságot, az emberek a mindennapi életszínvonaluk, a háztartásuk anyagi biztonsága, a munkahelyi helyzetük és a fogyasztási lehetőségeik alapján alkotnak véleményt arról, hogy a gazdaság éppen jól vagy rosszul teljesít.
Ez a szubjektív értékelés nem kizárólag a tényleges helyzeten alapul, ugyanis azt erőteljesen formálják a médiában megjelenő hírek, a közösségi oldalakon terjedő gyakran eltérő és egymásnak ellentmondó vélemények, illetve a közvéleményt alakító személyiségek befolyása is, akiknek vélt, vagy valós szakértelme súlyt adhat a mondanivalójuknak. Az így létrejövő „véleménybuborékok” gyakran torzítják a valóságos képet, és eltéríthetik az emberek percepcióit a tényleges gazdasági folyamatoktól, valamint ezek tisztán megítélésétől. Ennek különös jelentősége van, mivel a gazdasági várakozások önmagukban is visszahatnak a gazdaság alakulására: egy optimista környezet ösztönzi mind a külföldről, mind a belföldről érkező beruházásokat és növeli az országban tapasztalható fogyasztási hajlandóságot, míg a pesszimista hangulat önmagában is fékezheti a gazdasági dinamizmust, és az ezzel járó pozitív következmények hasznosulását.
