Tanulmányunkban a Századvég Gazdaságkutató havi rendszerességű konjunktúrakutatása alapján mutatjuk be, hogyan hatott a koronavírus a vállalatok és a háztartások konjunktúraérzetére. Eredményeink szerint a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések és a kialakuló válság hirtelen és jelentős mértékben rontotta a háztartások és a vállalatok gazdasági közérzetét. Ugyanakkor májustól már megindult a javulás, azonban ősszel a járvány második hullámának megjelenése és a novembertől bevezetett újabb korlátozó intézkedések ismét jelentős negatív hatást gyakoroltak úgy a lakosság, mint a vállalatok konjunktúraérzetére. A további eredmények közül kiemelendő, hogy a háztartások körében a foglalkoztatás megítélését érintette legsúlyosabban a vírushelyzet, míg az anyagi helyzet megítélése sokkal stabilabbnak bizonyult. A vállalkozások körében ellenben az iparági környezet megítélése szenvedte el a legnagyobb visszaesést, ez azonban a korlátozások feloldásával fokozatosan helyreállt, míg az üzleti környezet megítélésére csak kismértékű hatása volt a járványhelyzetnek és a bevezetett intézkedéseknek.
A tanulmány a Magyarország 2021 című tanulmánykötetben jelent meg.