Kiemelt gondolat

„A gazdasági fejlődés ellenére a vallásosság erősödik, nem pedig gyengül […] Mindkét ország igyekszik felülmúlni a másikat az iszlám vallás egyre hithűbb gyakorlásában […] Ez a dinamika pedig természetszerűleg vonzza maga után a konzervativizmus és az iszlamizáció fokozódását.” 

Kontextus

A nyugati világból eredeztethető fogyasztói társadalom koncepciójához évtizedek óta olyan feltételezések társultak, miszerint a gazdasági és jóléti felemelkedés alapvetően a vallástalanodás, illetve az elvont eszméktől való elfordulás irányába tereli a társadalmakat. Miközben a nyugati világ fejlett országaiban ezek a következtetések nagyrészt igaznak bizonyultak, Ázsia egyes régióiban már nem minden esetben tükrözik a valóságot.

Összefoglaló

A gazdasági lap a délkelet-ázsiai országokat elemző írásában rávilágít arra a látszólagos ellentmondásra, miszerint a régió muszlim többségű országaiban, Malajziában és Indonéziában, a modernizáció és a gazdasági felemelkedés ellenére a többségi társadalom nem a szekularizáció, hanem az egyre erősebb iszlamizáció felé halad. Példaként olvasható, hogy Indonéziában az új büntető törvénykönyv a hitbéli és erkölcsi szabályok szigorítását célozta meg, míg Malajziában már akad olyan szövetségi állam is, amely a saría-szabályok alkalmazását vezette be azok ellen, akik elmulasztják a pénteki imádságot. A lap hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a vallás mindkét országban nem erőszakkal, hanem politikai, társadalmi és kulturális eszközökkel érvényesül, illetve a közösségek körében a vallásosság – a társadalmi felemelkedés elérése mellett – presztízzsé vált. Az iszlám gyakorlása azonban eltérő mintázatot mutat. Malajziában az állam hivatalosan elismeri az iszlámot, és a politikai versengés során a pártok igyekeznek vallásosabbá válni, míg Indonéziában a vallásos újjáéledés főként társadalmi nyomásból és önkéntes gyakorlatból fakad, miközben az ország igyekszik megőrizni a pluralista hagyományait. Kiemelendő, hogy a közösségi média mindkét országban erősen hatással van a vallásos viselkedésre, alapvetően formálja az ottani értékeket, ráadásul bizonyos esetekben még a hatóságok fellépési szigorát és hajlandóságát is képes befolyásolni. Miközben Malajziában a politikai és jogi intézmények eddig is szorosabban összefonódtak az iszlámmal, a trendek alapján arra lehet következtetni, hogy Indonéziában a vallási pluralizmus fenntartása egyre több társadalmi áldozatot követel majd.

A teljes elemzés itt érhető el: https://www.economist.com/asia/2026/02/25/modernisation-is-making-south-east-asia-more-islamic