Kiemelt gondolat

„Az Európai Unió eredetileg nem egy háborús projekt alapján formálódott meg. […] Ennek a struktúrának a megváltoztatása olyan feszültségeket keltene a tagállamok között, amelyek végső soron veszélyeztetnék az európai együttműködés meglévő berendezkedését. […] Mindez pedig katasztrófához vezethetne.” 

Kontextus

A világrendszerváltásként értelmezett globális rend átalakulása következtében egyre többen érvelnek Európa stratégiai és katonai autonómiájának kialakítása mellett. Ugyanakkor vannak olyan álláspontok is, amelyek szerint Európa „saját lábra állítása” az uniós integráció szempontjából jelentős kockázatokat, sőt akár súlyos veszélyeket is magában hordozhat.

Összefoglaló

Hugo Bromley egyetemi kutató egy átfogó elemzés keretében tárgyalja Európa katonai nagyhatalommá válásának valószínűsíthető következményeit.  Meglátása szerint egy ilyen irányba való elmozdulás súlyos hiba lenne, mert az Európai Unió alapvetően gazdasági és békeprojektként jött létre, nem pedig egy katonai integráció okán. Bromley arra emlékeztet, hogy a második világháború óta fennálló rendszerben az Egyesült Államok biztosította a kontinens védelmét a NATO-n keresztül, miközben Európa a gazdasági együttműködésre koncentrált. Ez a munkamegosztás tette lehetővé az integráció sikerét, ám az amerikai politika változásai miatt egyre többen sürgetik az európai stratégiai autonómiát. A szerző azonban úgy véli, hogy az Unió intézményi, politikai és gazdasági okoknál fogva alkalmatlan egy közös védelempolitika kialakítására, ugyanis a tagállamok eltérő érdekei, a korábbi integrációs nehézségek és a szuverenitás kérdése mind ezt akadályozzák. Majd hozzáteszi, egy közös európai hadsereg vagy védelem nemcsak kivitelezhetetlen, hanem veszélyes is lenne, mert mélyítené az északi és déli tagállamok közötti feszültségeket, bizonyos gazdasági terheket róna a gazdagabb országokra, és politikai ellenállást is kiváltana. A védelmi ipar integrációja nemzeti érdekeket sértene, különösen Franciaországban és Németországban, ahol ez akár belpolitikai válságot is okozhatna. Bromley ezért azt javasolja, hogy az EU maradjon a gazdasági integrációnál, miközben a biztonságot továbbra is a NATO és az Egyesült Államok garantálja, kiegészítve rugalmas, államközi együttműködésekkel. Ez a modell szerinte jobban megőrzi Európa stabilitását és egységét a változó geopolitikai környezetben.

A teljes elemzés itt érhető el: https://www.foreignaffairs.com/europe/europe-cannot-be-military-power