Kiemelt gondolat

„A katonai fölény önmagában nem elég egy háború megnyeréséhez, és az elhúzódó konfliktusok gyakran az autoriter rezsimeknek kedvez, amelyek kevésbé függenek a közvéleménytől, és nagyobb valószínűséggel folyamodnak hadviseléshez a hatalmuk megszilárdítása érdekében.”

Kontextus

Az immár álló- és anyagháborúvá merevedett orosz–ukrán konfliktus mellett a Közel-Keleten, az amerikai–izraeli–iráni feszültség kapcsán is egyre inkább egy elhúzódó háború képe rajzolódik ki. Egyes szakértők szerint ez nem véletlen: az ilyen hosszúra nyúló konfliktusok nem pusztán a sodródás eredményei, hanem a védekezésbe kényszerült felek tudatos taktikai eszköze.

Összefoglaló

Laure Mandeville a nyugati hadseregek, különösen az Egyesült Államok és Izrael számára egyre jellemzőbb, úgynevezett kimerülési háborúk kihívásairól ír. Meglátása szerint e jelenség azért hordoz magában újdonságot, mert ezek a katonai erők most azzal szembesülnek, hogy a technológiai fölény önmagában nem elegendő a győzelemhez. Az Irán elleni konfliktus erre a legerősebb példa, amely azt mutatja, hogy bár a nyugati légierő kiemelkedő hatásfokú, az ellenfél kitartása és a folyamatos drón- és rakétatámadásai mégis egy elhúzódó háborúhoz vezethetnek. Mandeville szerint az ilyen aszimmetrikus konfliktusokban az autoriter rendszerek előnyben vannak, mivel kevésbé függenek a közvéleménytől, és hosszabb ideig képesek fenntartani az állóháborús felállást. A szerző szerint a helyzetet ráadásul tovább bonyolítja, hogy Irán nemcsak katonailag, hanem gazdaságilag és geopolitikailag is nyomást tud gyakorolni ellenfeleire, például a Hormuzi-szoros lezárásával, ami akár egy globális energiaválságot idézhet elő. Emellett Irán jelentős tapasztalatot szerzett a drónhadviselésben is, részben az Ukrajnában zajló háború tanulságai révén, miközben a nyugati országok egyáltalán nem alkalmazkodtak elég gyorsan ehhez az új hadviselési formához. Mandeville úgy véli, hogy a jövőben a nyugati hadseregeknek nemcsak technológiai fölényre, hanem nagyobb erőforrásokra, együttműködésre és legfőképpen kitartásra lesz szükségük, ha sikeresen akarnak helytállni a jövőbeni, hosszan elhúzódó konfliktusokban.

A teljes elemzés itt érhető el: https://www.lefigaro.fr/international/les-armees-occidentales-au-defi-des-guerres-d-endurance-20260326