Kiemelt gondolat
„Azt állítják, hogy a megújuló energiaforrások kibocsátásmentesek, ez azonban hazugság, mert a szélturbinák és a napelemek gyártásához szénre, szállításukhoz üzemanyagra, működésük kiegyensúlyozásához pedig földgázra van szükség, amikor nem fúj a szél és nem süt a nap.”
Kontextus
Ausztráliában az elmúlt időszakban látványosan megváltozott a jobboldal viszonya a zöld átálláshoz. Miközben a nyugati politikai mainstreamben a klímavédelem és a nettó zéró célok elérése évek óta megkérdőjelezhetetlen alapkonszenzusnak számítanak, az ausztrál jobboldal egy radikálisan más utat választott. Bevallottan nem a kompromisszumkeresést, hanem a téma napirendről való teljes levételét. Ez a hozzáállás alapvetően különbözik attól a logikától, amely a legtöbb nyugati politikai erőt jellemzi, ahol a vita jellemzően arról szól, hogy milyen ütemben és milyen eszközökkel érdemes végrehajtani az átállást, nem pedig arról, hogy egyáltalán szükség van-e rá.
Összefoglaló
Pauline Hanson, az ausztrál One Nation párt vezetője véleménycikkében nem finomhangolást vagy lassítást szorgalmaz a zöld átállás ügyében, hanem annak teljes elvetését. Álláspontja szerint Ausztráliának nincs szüksége arra, hogy a nemzetközi klímapolitikai trendekhez igazodjon, valamint úgy gondolja, hogy a nettó zéró politika elérése nem egy elkerülhetetlen fejlődési irány, hanem sokkal inkább egy tévút, amelyet le lehet és le is kell állítani. Hanson szerint az ausztrál kormány olyan célokat követ, amelyeket pontosan meghatározni sem tud, miközben ezek súlyos károkat okoznak az ország gazdaságának és az emberek életszínvonalának. Ellentmondásosnak tartja, hogy Ausztrália továbbra is hatalmas mennyiségű szenet exportál olyan országoknak, amelyek ebből olcsó energiát állítanak elő, miközben saját szénerőműveit bezárja. Hasonló képmutatásnak látja, hogy az ország a világ egyik legnagyobb uránkészletével rendelkezik és uránt exportál, miközben a nukleáris energia hazai alkalmazása továbbra is tiltott, holott azt alacsony kibocsátású és folyamatos energiaforrásnak tartja. A szerző a megújuló energiát is több ponton bírálja. Állítása szerint a szél- és napenergia nem ingyenes, mert rendkívül költséges infrastruktúrát igényel, amelyet az adófizetők finanszíroznak, a gyártásuk, szállításuk és működtetésük pedig továbbra is fosszilis energiahordozókra szorul, ezért nem tekinthetők valóban kibocsátásmentesnek. Emellett szerinte a megújuló beruházások a természetben található élőhelyeket pusztítják el, a berendezések élettartama pedig viszonylag rövid. Hanson azt állítja, hogy a nettó zéró politika nem csökkentette érdemben a globális kibocsátást, ugyanakkor jelentősen hozzájárult az ausztrál energiaárak emelkedéséhez, ami megélhetési válságot, energiaadósságot és versenyképesség-vesztést okoz, valamint cégbezárásokhoz és munkahelyek megszűnéséhez vezet. Mindebből azt a következtetést vonja le, hogy nem érdemes a zöld átállás valamely mérsékeltebb vagy lassabb változatát keresni, ehelyett az egyetlen megoldás a téma teljes törlése a politikai napirendről. Ezzel Hanson és pártja gyakorlatilag azt üzeni, hogy nem hajlandóak részt venni abban a vitában, amelyet a nemzetközi közvélemény adottnak tekint, ehelyett egyszerűen kilépnek belőle és ezt tekintik az ország érdekei szempontjából az egyetlen felelős útnak.
